Illusztráció: Agroinform.hu

A szlovákiai háztartások csekély érdeklődést mutatnak a biomasszára működő kazánok telepítésének támogatása iránt. A Zöld háztartások elnevezésű projekt II keretén belül először fordult elő, hogy nem osztották szét a kis megújuló energiaforrásokra szánt teljes támogatási keretet (OZE).

Biomasszának nevezzük az energiatermelésre is gazdaságosan használható szerves növényi termékeket (például fa), az élelmiszeripari és mezőgazdasági melléktermékeket (kukoricaszár, szalma). Az ezek eltüzeléséből keletkező hő megújuló energiának tekinthető. Eltüzelésükre csak az adott tüzelőanyag tüzelési jellemzőinek megfelelő felépítésű speciális kazán alkalmas.

A Szlovák Innovációs és Energetikai Ügynökség (SIEA) a negyedik fordulóban 465,5 ezer euró összértékben 314 utalványt osztott szét. „Az érdeklődők száma ebben a fordulóban nem haladta meg a megszabott 800 ezer eurós értéket. Ezért minden háztartás, mely hibátlanul kitöltött kérvényt juttatott el hozzánk, megkapta a biomasszával fűtött kazánra szóló utalványt, hogy erre cserélje az ökológiai követelményeknek nem megfelelő szénkazánját“ – hangsúlyozta a SIEA vezérigazgatója, Alexandra Velická. Mint hozzátette, a negyedik fordulóban fennmaradó eszközöket az ügynökség átcsoportosítva idén felhasználja.

Az energetikai ügynökség az utalványokat nem sokkal a forduló lezárásra után szétküldi, s ezek érvényessége a kibocsátásuktól számítva 30 napra szól. Ezen határidő lejárta előtt kell a háztartásoknak ellenőrizniük a kivitelezővel az utalványon szereplő adatok helyességét és meggyőződni arról, képesek lesznek-e a beszerelést három hónapon belül megvalósítani. Ugyancsak tanácsos fokozott figyelmet fordítaniuk az utalvány ellenőrzésére azon háztartásoknak, melyek az első fordulóban napkollektorra kértek támogatást, különös tekintettel arra, helyesen tüntették-e fel a tulajdonlap számát, a ház helyrajzi számát, a berendezés típusát és a kollektorok számát.

„Amennyiben rájönnek, hogy az utalványt nem tudják felhasználni, haladéktalanul kérniük kell a Szlovák Innovációs és Energetikai Ügynökséget annak idő előtti visszavonására. Csak így folyamodhatnak új utalványért ugyanarra az ingatlanra vonatkozóan a következő, ötödik fordulóban. Ez idén április 16-án, azaz ma veszi kezdetét, hangsúlyozta a SIEA kommunikációs menedzsere, Stanislav Jurikovič.

A SIEA szeptemberig összesen 20 forduló meghirdetését tervezi. A Zöld háztartások II projektet A környezet minősége elnevezésű operációs program keretéből finanszírozzák. A projekt célja 2023-ig növelni a megújuló energiaforrások háztartásokban történő kihasználását. A SIEA 140 megawatt összteljesítményű berendezések telepítésének támogatását tervezi.

(Felvidék.ma/WebNoviny.sk)