(Fotó: Vidéki Színházak Fesztiválja)

Első alkalommal rendezik meg a Vidéki Színházak Fesztiválját Budapesten. Az április 17-e és 19-e között megvalósuló seregszemlén a Komáromi Jókai Színház, valamint a kassai Thália Színház is bemutatkozik.

 Gyakran megesik, hogy színházrajongók és csoportok vidékről utaznak Budapestre egy-egy előadást megnézni, az viszont már jóval ritkábban fordul elő, hogy a fővárosból utazzanak vidékre egy színházi produkció miatt. Pedig a vidéki színházak sok jó színésszel izgalmas és élményt nyújtó darabokat játszanak. Éppen ezért áprilisban Újpestre érkezik hat vidéki és határon túli színház, hogy bemutatkozzanak a fővárosi közönségnek – olvasható a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.

A fesztivál helyszíne a tágas és kellemes UP Újpesti Rendezvénytér, ahol kilenc darabbal mutatkoznak be a teátrumok a budapesti közönségnek. A felnőtteknek szóló hat darab mellett három gyermekelőadást is láthatnak.

A programsorozatot április 17-én, szerdán este a határon túlról érkező Komáromi Jókai Színház nyitja Presser Gábor-Sztevanovity Dusán már klasszikusnak számító A padlás című darabjával. Csütörtökön délelőtt a kisebbeket meseszínházra várja a tatabányai Jászai Mari Színház és a Veronaki zenekar, akik Gőgös Gúnár Gedeon történeteit varázsolják színpadra, sok énekkel és játékkal.

Aznap este a Zenthe Ferenc Színház művészei érkeznek a színpadra Salgótarjánból; Tóth Ede és Örkény István A falu rossza című vígjátékát adják elő Mikó István Jászai Mari-díjas érdemes művész szereplésével.

Két ingyenes interaktív gyermekelőadást is hozott a fesztiválra a Karinthy Színház. Indiai népmese az alapja a Szivárvány mesejátéknak, amely április 17-én 10 órakor kezdődik. A Zsuzsika hangja című darabban április 19-én 10 órától a Hamupipőkét alakító Zsuzsikának tanítják meg a gyerekek, hogyan történhet meg a csoda.

Fiatalnak számít a színházi világban a 2014-ben alapított veresegyházi Veres1 Színház. A társulat két alkalommal is fellép a fesztiválon: április 19-én este egy musical-komédia köntösébe bújtatott pszichoanalízisen vehetnek részt Csoportterápia címen, április 24-én pedig Hirtling István és Pusztaszeri Kornél főszereplésével egy tengerparti üdülőhelyre érkezünk Molnár Ferenc klasszikusában, a Játék a kastélyban című darabban.

Egyetlen estén két tánckölteményt is előadnak a Székesfehérvári Balett Színház művészei. Április 25-én a Naplemente és a Zárt függönyök kerül színpadra.

A programsorozatot Európa legészakibb magyar színháza zárja. A kassai Thália Színház művészei Nyilas Misi és társai mindenki által jól ismert történetét adják elő. A Légy jó mindhalálig április 26-án este 19 órakor kezdődik az Újpesti Rendezvénytérben.

A fesztivál alatt a Jáde teremben a vidéki színházak archívelőadásait vetítik, színházi plakátokból rendeznek kiállítást, és koncertet adnak az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola növendékei: április 17-én 17 órától a zeneiskola énektanszaka, április 26-án 17 órától a csellóegyüttes lép fel.

Az esemény fővédnöke Oberfrank Pál, a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke. Az esemény programja az UPSZÍN honlapján olvasható.