(Fotó: Last Blues Band facebook)

Versdalfesztre, vagyis József Attila vers-dal fesztiválra került sor április 5-6-7-én Budapesten. Kiemelt költők voltak Ady Endre, József Attila és Radnóti Miklós. A Versdalfesztre három megzenésített verssel lehetett jelentkezni, tudtuk meg a felvidéki Tornóczi Tibortól, a Last Blues Band zenekar vezetőjétől.

A zenekar 1991-ben alakult meg, de a jelenlegi felállásban nem olyan régtől játszanak. A Versdalfeszt  volt az első igazi szereplésük, ahol egyedüli külföldiként azonnal el is nyerték a fesztivál fődíját. Mindezt annak ellenére, hogy még soha ilyen stílusban, formában nem szerepeltek.

Tavaly, több évi kihagyás után Tibor újraélesztette a zenekart, új tagokkal bővítette. A jelenlegi tagok: Sárközi Imre – zongora, Domján Ádám – basszusgitár, Tóth Marián – gitár, Gőgh Ákos – dobok, Tornóczi Tibor – ének, szájharmonika. Az eredeti zenekarból egyedül Tibor maradt. Zenéjükben elegyedik a blues, dzsessz, swing, funky, rock & roll, rock, de egyéb zenei stílusok is felfedezhetőek, tudtuk meg tőle, bár saját szerzeményekkel örvendeztetik meg a rajongóikat.

A zenekar eddig is Székely Máté László győri kortárs költő verseiből zenésített meg párat, de még sosem versenyzett ilyen típusú versenyen, mint a Versdalfeszt.

A  versek  megzenésítése mindenképpen kihívásnak számít

– vallja Tibor. Mivel egy klasszikust is ki kellett választani, s így esett a választás Ady Endre Őrizem a szemed című népszerű költeményére. Emellett Székely Máté László Indul és Szoó Virág Bokafordultával című versét zenésítették meg.

A másik nagy kihívást a zenekarok szinte mindegyikének az okozta, hogy akusztikus hangszerelésben gondolkodhattak csak, így a dobfelszerelést is otthon kellett hagyniuk.

A verseny legnagyobb hozadéka a fődíjon kívül a kapcsolatépítés, új barátságok szövődtek költőkkel, zenészekkel, amire majd a jövőben építeni lehet. Soha sehol nem találkozik az ember ennyi szakmabelivel, mint az ilyen megmérettetéseken – vallotta  a zenekarvezető. Gratulálunk a kiváló teljesítményhez, és örülünk, hogy ilyen jó zenészeink vannak.