A galántai régió hagyományos népi kultúrája, archívum (Fotó: Galántai Honismereti Múzeum)

Galánta három kulturális intézménye – a reneszánsz és a neogótikus kastély, valamint a honismereti múzeum – is csatlakozik május 18-án a múzeumok és galériák éjszakája rendezvénysorozathoz.

Az érdeklődőket kiállításokkal, előadásokkal, alkotóműhelyekkel és kulturális programokkal várják a szervezők, tájékoztatott Andrea Cupal Baricová, a Galántai Honismereti Múzeum munkatársa.

A reneszánsz kastélyban a tárlatvezetések mellett 13 és 14 órától Anna Jónásová, az Esterházy család történetének kutatója tart előadást Négy nő – négy évszázad címmel.

Tudományos munkájának eredménye a 2014-ben megjelent Nők az Esterházy családból című könyv első része. A folytatás idén jelenik meg, ennek főhőseit mutatja be az előadás során a szerző. Az érdeklődők megismerkedhetnek egy 16. századi humanista, egy 17. századi családalapító, egy 18. századi gazdag és szerencsétlen hölgy, valamint egy 19. századi lázadó színésznő életével.

Az előadás kísérőrendezvényeként fellépnek a Joseph Haydn Művészeti Alapiskola diákjai, valamint a pozsonyi Fringia Polgári Társulás tagjai, akik a reneszánsz, a barokk, a klasszicizmus és a romantika korából mutatnak be öltözékeket, és több érdekességet is megosztanak a látogatókkal. Az előadás végén korabeli táncokat tanulhatnak az érdeklődők.

A Galántai Honismereti Múzeumban 16 órakor nyitják meg a Mackóvilág – egy mackógyűjtő csodálatos világa – Szóda Anna gyűjteménye című kiállítást.

A látogatók az állandó tárlatokon kívül több mint 2 ezer mackót, valamint a múzeum gyűjteményéhez tartozó régi játékokat tekinthetnek meg.

A kiállítást a gyűjtemény tulajdonosa, Szóda Anna, valamint annak kurátora, Danter Izabella nyitja meg. A gyerekeket alkotóműhellyel várják, akik Zuzana Hlavatá illusztrátor vezetésével saját macis leporellót készíthetnek maguknak. Ezt követően Kecskés Marika bábművész Hogyan lettek a vadállatokból háziállatok? című előadását tekinthetik meg szlovák és magyar nyelven.

Azok a gyerekek, akik macit fognak viselni a ruhájukon, vagy macinak öltözve jelennek meg, édes jutalmat kapnak. A neogótikus kastély udvarán 20 órától fellép a Cupau feat. David Strieženec formáció, majd Zuzana Mikulcová és zenekara. A kastélyban megtekinthető lesz a Kodály Zoltán-emlékszoba és a galéria aktuális kiállítása is. A rendezvények ingyenesen látogathatók.

(TASR)