(Fotó: Mátis Rudolf)

Június első napján Medvén is megrendezték a gyermeknapot. Az esemény Medve község, a Medvei Fiatalok Klubja és a medvei nyugdíjasok összefogásának eredményeképpen került megrendezésre. 

A program délelőtt aszfaltrajzolással kezdődött. Majd a tűzoltók bemutatója volt soron, ahol az érdeklődők ki is próbálhatták a tűzoltáshoz szükséges eszközöket.

Mindezek után lovas bemutató következett, amit kicsik és nagyok egyaránt ámulva néztek. A gyerekeknek a bemutató után rövid lovaglásra is lehetőségük volt. Délben mindenkinek gulyással, palacsintával, tarkedlivel, hot-doggal és kürtőskaláccsal kedveskedtek a szervezők.

A délutáni programok is változatosak voltak. Ebéd után tizenegyesrúgásban versenyezhettek az érdeklődők, majd kerékpáros akadályversenyen mérhették össze a gyerekek ügyességüket. A program részét képezték további ügyességi játékok is.

A nap folyamán egy sátor alatt arcfestéssel és kézműves foglalkozásokkal várták az érdeklődőket. A gyerekek szórakozását két légvár is biztosította. Ezen a szombati napon a sok program között mindenki megtalálhatta azt, ami a leginkább kedvére való volt, s így a nap vidám nevetéssel és szórakozással telt.

Mátis Rudolf felvételei.

https://www.facebook.com/pg/felvidek.ma/photos/?tab=album&album_id=2422795787742723