Választásokra készülünk. Újra. A választások tétje talán picit nagyobb is, mint amihez eddig szokva voltunk. Igaz, mindig is fontos volt, hogy olyanok képviseljék közösségünket, akik értenek minket, ismerik gondjainkat és megoldási javaslatokat is elénk tudnak tárni. Pillanatnyilag azonban az, hogy a megoldások milyenek, megfelelőek-e, másodlagos kérdéssé vált a közbeszédben.
Egyszerűbben fogalmazva: a politikai célok meghatározása és ezek társadalmi vitája valahogy háttérbe szorult. A köztársaságielnök- és európai parlamenti választás eredményeit látva reális veszély lett, hogy egy év múlva már nem lesz magyar nemzetiségű képviselő a pozsonyi törvényhozásban sem.
Az első (pánik)reakció erre, hogyan lehetne növelni a magyarok választókedvét, egy halmazba rakni a szavazatokat, hogy mégis legyen képviseletünk. A társadalmi közbeszéd is ezen a matematikai síkon indult el, az pedig, hogy mit és hogyan kellene képviselni, egyelőre még alapszintű vitatémaként sem igazán merült fel.
Közben eléggé nyilvánvaló, hogy felvidéki magyarság politikai krízishelyzetének egyik okát pont a célok, az értelmezhető jövőkép és az ehhez vezető út létének hiánya hozta. 2019 márciusában (a köztársaságielnök-választás előtt) már leírtam, szerintem válaszúthoz érkeztünk. Jelenleg épp a körforgalomból keressük a kivezető utat. Abból a „körforgalomból” kell kijutnunk, melybe sok út vezetett és amelyből sok út vezet ki. A bevezető utak a múltba való visszatekintés miatt nem elhanyagolandók, a kivezetők viszont pillanatnyilag fontosabbak.
Nézzünk néhány lehetőséget (párthovatartozásra való tekintet nélkül), merre indulhatnánk el, milyen tézisek mentén haladhatnánk:
1. Fontosnak tartjuk, hogy magyar képviselő képviselje közösségünket a parlamentben. Ha ezt elfogadjuk, visszajutunk az alapvető elvi kérdéshez, mely a nemzetiségi (etnikai) alapú képviseletet alapvető értéknek tekinti. Párhuzamosan megdől az a tézis, amely szerint bárki képviselhet minket, csak „jól képviseljen”. Az ideológiai különbözőségek is háttérbe szorulnak. Ez a lehetőség magában hordozza a pártok egy alapelvre épülő megállapodásának lehetőségét és egyben visszavezet a 90-es éveket meghatározó alapértékekhez. Ez az alapelv a teljesen önálló magyar érdekképviselet biztosítása.
2. A kisebbségek képviseletét többnemzetiségű politikai szubjektum hivatott ellátni, mely biztosíthatja az egyes kisebbségek hangjának időszakos megjelenését a törvényhozásban. Ebben a rendszerben lehetséges az „egy nemzetiség” alapelvét követő és a több etnikumot képviselni kívánó politikai szervezetek együttes indulása a választásokon, mely az alapelvek tekintetében fenntartja azok különbözőségét, egyúttal elhanyagolja az ideológia kérdések megjelenítését. Jelen esetben a többnemzetiségű képviseleti rendszer megtartása egészülhet ki egy vagy több, tisztán nemzetiségi alapú politikai képviselettel.
3. Újabb lehetőség az ideológiai alapú szavazás, mely magában hordozza, hogy egy-egy többségi párt magyar nemzetiségű képviselője igyekszik megszólítani a magyar választót. Végeredményét tekintve, ha az érintett magyar nemzetiségűként egyáltalán bekerül a törvényhozásba, az önálló nemzetiségi képviselet minden formájában megszűnik (vagy jobb esetben szünetel). Az ilyen jellegű megoldás magában hordozza, hogy nullához közeli lesz a közösségi érdekképviselet és már csírájában elhal a közösségi jövőkép kialakításának lehetősége.
Hogy melyik elvi megközelítés jelenthetné a legerősebb és leghatékonyabb megoldást, azt a tisztelt olvasó döntésére bízom. A célok tekintetében viszont jómagam továbbra is azt vallom, hogy polgárként és nemzeti közösségként is egyenjogú-egyenrangú társadalmi állapot kialakítása szükséges, hogy szükséges a jogállásunkat rendező törvény megalkotása, hogy arányossági elvet kell alkalmaznunk (a közmédia, az intézményi finanszírozás, a fejlesztési támogatások esetében), intézményesíteni kell a nemzeti közösségek oktatási hálózatát, biztosítani kell az alanyi jogú finanszírozást a kulturális szervezeteknél, meg kell oldani nemzeti szimbólumaink szabad használatát, ki kell alakítani a településszerkezet és a régiók nemzetiségi összetételét megtartó szabályrendszert, a nyelvhasználatban a magyar nyelv hivatalos nyelvként való elismertetését alapvető célként kell kezelni, a közigazgatási rendszert módosítani szükséges úgy, hogy figyelembe kell venni a természetes régiókat, valamint a teljes önigazgatáson keresztül kell a sajátos egyéni és közösségi jogaink elnyerését biztosítani.
Talán nem ártana a társadalmi közbeszédet és a közgondolkodást ilyen irányba terelni, s úgy keresni a megoldást. Mert jobban belegondolva: számos útra léphetünk, de csak egy lehet a helyes irány.
(A szerző az MKP OT elnöke)
