Szepsiben az idén augusztus 11-én 11 órakor kezdődött a szentmise Szent Rókus tiszteletére a fogadalmi kápolnánál, ahol ismét megemlékeztek az 1831-es kolerajárvány áldozatairól.
Akkor a városban 6 hét alatt 212 lakos halt meg. Az 1872-es kolerajárvány újabb 34 áldozatot követelt. A hívek a járvány elmúltával a város domboldalán Szent Rókus tiszteletére kápolnát emeltek, ahol minden esztendőben augusztus 16-a – Szent Rókus emléknapja – táján rájuk emlékeznek és az utóbbi években napjaink testi-lelki betegeinek gyógyulásáért is imádkoznak.
Ma korunk új pestise, a kábítószer, az alkohol, a testiség, a szerencsejátékok szenvedélye és a szekták sokasága szedi áldozatait népünk körében.
E megszentelt helyen idén is őértük és mindazokért szállt az ima, akik szenvednek miattuk, és akik a felszabadításukon fáradoznak, az orvosokért és az ápolókért, nem utolsósorban a fiatalokért, hogy bölcsen, erős akarattal elkerüljék korunk szenvedélyeinek fondorlatos csapdáit.
A hívek sokasága az idén is felkapaszkodott az emlékhelyre. Hajdan az elődök technikai eszközök nélkül, hátukon ponyvában, kezükben kosarakkal, egymást támogatva vitték, cipelték az építőanyagot, hogy felépítsék a fogadalmi kápolnát, tanújelét adva a bűnbánatnak és az élni akarásnak.
Manapság a tanúságtételre, a megmaradáshoz, az építkezéshez más építőanyag szükségeltetik, mint régen. Ma a tégla, a kő neve – gyermek. Az ajtófélfa új neve – család, apa, anya, az ablaké – nagymama és nagyapa, a fundamentumé – templom. A tető új neve – az iskola.
Ezt a lelki-szellemi közösséget kell megtölteni evangéliumi értékekkel: az élő és éltető Igével és szentségeivel. E szent helyen (is) érthetőbb a költő sikolya: Ne hagyjátok, a templomot, a templomot és az iskolát…
A megemlékezés és a kérés eucharisztikus ünneplésben érte el tetőpontját, mert leghatékonyabban ez juttatja eszünkbe, hogy mind az egyházban, mind a társadalomban van egy kulcsszó, amit különös hangsúllyal kell sulykolni a köztudatba. Ez a szó a „szolidaritás”, a sorsközösség vállalás. A Gondviselés rendelkezésére kell bocsátanunk szerény képességeinket, mert életünk csak anyagi, lelki és szellemi javaink megosztásával és odaajándékozásával válik termékennyé, hoz gyümölcsöt. Hatványosan érvényes ez egy olyan időben, amikor könnyen elbizonytalanodunk, ha például családot kell alapítani, munkahelyet változtatni, vagy egyházi iskolát fenntartani.
Tudjuk, hajdan létezett egy stabil világ, amelyben az igazság, a szeretet, a hűség, a kemény munka, a becsületesség, a hitelesség, a házasság és a család hagyományos felfogása, az élet szent mivoltának örök értékei elfogadottak voltak, a szabályok és a hagyományok szilárd pontként működtek. Most ezeket az értékeket erkölcsi relativizmussal – a minden mindeggyel – helyettesítjük, amely zűrzavaros pragmatizmushoz, individualizmushoz, materializmushoz, elkeseredettséghez és a halál kultúrájához vezet.
Az ünnepi szentmise szentségimádással és a városra és a szűkebb pátriára adott szentségi áldással zárult.
Imádva az Eucharisztiában jelenlévő Krisztust, alkalom adódott imádkozni a Budapesten 2020-ban megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eredményességéért és azért, hogy zűrzavaros világunkban az itt élők továbbra is az evangéliumi értékrendhez ragaszkodjanak és azt napjaink értéktelen dolgaira fel ne cseréljék.
A hagyományos Szent Rókus búcsú az egyháztanács tagjainak elkötelezettsége révén az idén is a liturgikus emlékhely rendbe hozásával, az ünnepi eucharisztia méltóságteljes megünneplésével a város és az egyházközség híveinek közös összefogásáról tanúskodott. Láthatóvá vált, hogy az eucharisztikus találkozások csúcsok és források, amelyek arra ösztönöznek, hogy megosztva Jézussal és a kortársakkal azt, akik vagyunk és amink van, szeretetközösséget teremnek. Egyre termékenyebb létteljességet…
