Fotó: a Felvidék.ma/Neszméri Tünde archív felvétele

Az MKP Országos Elnöksége csütörtökön este ülésezett Rimaszombatban. A tanácskozáson megerősítették az elnökség korábbi döntését, miszerint a párt kész megnyitni jelöltlistáját a többi magyar párt és társadalmi szervezet előtt.

A Magyar Közösség Pártja Országos Elnöksége 2019. szeptember 19-én meghozott határozata értelmében az MKP mindenképp megméretteti magát a jövő évi parlamenti választásokon.

„A párt Országos Tanácsa döntése értelmében az elsődleges szempont a magyar egység megteremtése, aminek érdekében az MKP megnyitja jelöltlistáját a magyar pártok, szervezetek, intézmények és magánszemélyek irányába, hogy minél egységesebb és erőteljesebb kínálatot legyen képes a magyar párt a választók elé tenni nemcsak személyek, de program szintjén is. Az első körben, szeptember végéig, a párt szeretné lezárni az egységes magyar érdekképviseletre összpontosító programalkotó párbeszédet, majd második körben, október folyamán, megpróbálja megkeresni a demokratikus kormányváltó ellenzéki pártokkal az esetleges választások előtti együttműködés lehetőségét, ami a választások utáni sikeres kormányváltás feltétele lehet.”

– írta sajtónyilatkozatában az MKP.