A meghívón, amely a Turay Ida Színházba hívta a sokszereplős és változatos műfajú jótékonysági gálaműsor iránt érdeklődőket – és remélhetően adakozókat – invitált, ott szerepelt a nemes cél is, amelyről részletesebben az egész ügy lelkét: Szőnyi Kingát, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége elnökét és Okos Csabát, a Sólyom Gyermekei Polgári Társulás alapító elnökét kérdeztük.
A „nyugodt beszélgetéshez” Darvasi Ilona, a színház alapító igazgatója biztosította a kis V.I.P. szalont, de nyugalomról nem volt szó, hiszen Szőnyi Kingát percenként keresték a színpadon már próbáló szereplők, műszakiak és számos civil segítő kisebb-nagyobb megoldandó problémával. A korábban a divatbemutatók kifutójáról, fotókról, ma már televíziós és pódiumbeszélgetésekből, valamint közéleti szereplőként ismert asszony mindennel törődik: hogy az adományokat gyűjtő láda megfelelő helyre kerüljön, hogy a virágokat vízbe tegyék, hogy gyorsan elkészítse saját színpadi sminkjét, hiszen a gálaműsort együtt vezeti Takács Bence Ervin előadóművésszel, a TV2 műsorvezetőjével.
Közben beszélgettünk, s Kinga elmondta, hogy 2015 óta a Sólyom Gyermekei Polgári Társulás szervezésében öt országból utaznak Felvidékre magyar gyermekek nyaranta – többnyire hátrányos helyzetű fiatalok – egy-egy hétre táborozni. A Csata községben működő Baross Gábor Alapiskola osztálytermeiben matracokon tudták őket eddig elszállásolni, de most lehetőség nyílna megvásárolni a felvidéki Zalaba községtől közel négy hektárnyi területet. Természetesen a területre szálláshelyek, a foglalkozásokhoz megfelelő épület, felszerelések is kellenek, tehát minden segítségre szükség van.
Ehhez kíván hozzájárulni a jótékonysági gála is, amelynek meghívóján olvasható, hogy létrehozói a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, a Klasszikus Színházért Alapítvány, a Turay Ida Színház, a Bánffy György Kulturális Szalon, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a közreműködő szereplők. Természetesen mindenki ingyen, ahogyan a színház sem kér egy fillért sem semmiért.
Ha jól számolok, 33 szereplő és a Turay Ida Színház tánckara lép fel a műsorban, amelyben mese, vers, próza, ének, tánc, még divatbemutató is látható, hallható, és mindezt Kinga maga szervezte, szerkesztette, rendezte.
Nagyon szeretem rátenni a bélyegemet minden rendezvényre. Nálam igény az összművészet, s ha valami fontos üzenetet szeretnék eljuttatni, akkor kell a divat is. A nők azért örülnek, mert szeretik a szép ruhákat, a férfiak pedig a szépen felöltözött nőket. Én ezért még soha kritikát nem kaptam, még akkor sem, amikor pár éve a „Nők az egyház szolgálatában” címmel rendezett konferencián is volt jótékonysági adománygyűjtés, és a komoly témát feloldottuk egy divatbemutatóval.
A fotóiról ismert elegáns, kicsit stilizált nemzeti viselet szinte védjegyük.
Egyrészt üzenünk azzal is és a finom eleganciával is.
Mindent egyedül intéz, szervez?
Igen, a felelősség az én vállamon van, és ezt szeretem is, de nagyon jó segítőim vannak, pótolhatatlan emberek. És megfordítva, ha én vállalom, hogy valakinek segítek, akkor én is ugyanolyan pontosan dolgozom. Nagyon jó a csapat.
A millennium évében, 2000-ben alakult a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége ernyőszervezetként, amely számos polgári és keresztény értékrendű, női vagy nőket segítő civil szervezetet képvisel. Kinga 2013 óta elnök, most választották újra, és augusztus 20-án vehette át a Magyar Arany Érdemrend tiszti keresztjét.
Ez nagyon nagy megtiszteltetés a számomra, de az is, hogy újra megválasztottak. Azért is örülök ennek, mert még nincs befejezve a „projekt”, vagyis a szándékom, hogy találjunk fiatalokat, ne csak az 50+, hanem a 30 év alatti korosztályból is kapcsolódjanak be a munkánkba. Ékes Ilonáéktól, az alapítóktól örököltem egy csapatot, voltak, akik lemorzsolódtak, de jöttek újak Kézdivásárhelyről, a Délvidékről, nagy fájdalmunk, hogy ott most vesztettük el Földi Márta közgazdászt, kedves munkatársunkat. Nagyon lelkes szervezet Kecskeméten a Nők a Nemzet Jövőjéért, de nem sorolom tovább. Közéleti előadásokat tartunk, minden évben meghatározzuk, mivel fogunk foglalkozni. Haza, hagyomány, hozomány címmel örököltem egy programsorozatot, annyira szívembe markolt a cím, hogy folytatjuk. Meghívjuk a társszervezeteket közéleti előadásainkra, de nemcsak budavári központunkba, hanem mi is megyünk mindenhová a határon túli területekre. Különböző tagozataink vannak: oktatási, kulturális, vállalkozói, védőnői, stb. Vidéki tagozatunk először a vidéki nőkkel, aztán a családi gazdálkodókkal foglalkozott, most a határon túli fiatal magyar gazdálkodókkal. És óriási sikere van. Vállalkozói fórumokat is tartottunk a Felvidéken mindenfelé.
Az emlegetett fiatalítás a mostani műsorra is érvényes, ha a szereplők névsorát nézem….
Arra törekszem, hogy megtaláljam a tehetséges fiatalokat, és bevonjam őket 15 évestől egyetemistáig, és ebben segítségemre vannak a pedagógus barátaim. Eljárok a tehetségkutató versenyekre, például Felvidéken a „Kincsőrző”-re, és rögtön tudom, hogy kit fogok hívni a következő előadásra fellépni. Például májusban a Parlamentben tartott családkonferenciára meghívtam egy felvidéki kislányt, Balázs Vivient, nagy sikert aratott, most népmesét mond.
Neves művészek lépnek fel amatőrökkel. Ez nem derogál a hivatásosoknak?
Egyáltalán nem, hiszen igen tehetséges fiatalokról van szó, például a mostani műsorban szintén a Felvidékről az egyetemista Zsákovics Laci, aki a Kormoránnal is énekelt már, ő tanárnak készül egyébként. Említhetem a Testnevelési Egyetem diákját, Horváth Mónikát, a férjem, aki ott tanszékvezető, mesélte, hogy ünnepségeken ez a kislány szokott énekelni, gyönyörű hangja van. Itt van Nemerkényi Krisztina tanárnő is, aki ott vezeti a Tehetséges Fiatalok Műhelyét.
Takács Bence is valamikor a TF esteken tűnt fel versmondásával. Azt kérdezni sem kell, hogy mindenki ingyen lép-e fel, de bővül vagy szűkül a kör?
Mindig bővül a kör, vannak, akik megsértődnének, ha nem hívnám őket. A barátaimmal kezdtük, aztán a barátaim barátai is jöttek, majd azokéi is, tehát mint egy nagy háló, olyanok vagyunk. Egyébként kis színházi előadásokat is tartunk, most például október 22-én Sáfár Mónika és Kiss Zoltán adják elő azt a drámát, aminek alapja Móni édesapjának a története, egy 56-os elmenetelé és hazavágyódásé „Hazaszállnak a füstkarikák” címmel. Ezt előadtuk már Bécsben. A Mária evangéliumának, szintén Sáfár Mónikával, az EMMI támogatásának köszönhetően megvalósulhatott egy 5 előadásos sorozata Erdélyben. Utolsó előadása Csíksomlyón volt pünkösdvasárnap, és délután adtuk át Déván az összegyűjtött adományt, Kásler miniszter úr jelenlétében. Az adománygyűjtésről az az elvem, hogy ne kérjek pénzt, ha nem tudok adni. Mit tudok adni? A barátaim által felajánlott művészetet.
A Sólyom Gyermekei Polgári Társulásra hogyan bukkantak?
Munkatársam, Katalin révén, aki férjével együtt nagy Fradi szurkoló, és Okos Csaba is, aki a társulás alapítója. A meghatottságtól sírva jöttünk haza, ahogy Csaba és a szülei felkarolták ezeket a gyerekeket. Azóta kapcsolatban vagyunk, Csaba is bemutatta már a családkonferencián a Parlamentben, hogy mit csinálnak, és említette, hogy mit szeretnének. Elindult a „brainstorming,” megmozdult mindenki, egész Felvidék, vállalkozók, szervezetek. Mi most ezt tesszük hozzá.
Okos Csaba hogyan választotta a Sólyom Gyermekei Polgári Társulás nevét?
A sólyom olyan szimbólum, ami a magyarsághoz köthető, hiszen fő célunk a felvidéki magyarság megtartása, a gyerekeké, akik között egyre több a vegyes házasságból született, és sokukat szlovák iskolába adják. Csata Párkány és Zselíz között fekszik. A háború végéig, lényegében az 1946-os kitelepítésig Csata 1200 lakosú volt, 98%-ban magyar. És akkor a falu lakosságának a negyedét kitelepítették, másokat betelepítettek, most 65-70%-ban vagyunk. Úgy élünk, hogy ha bemegy egy tízfős magyar társaságba egy szlovák, akkor mindenki szlovákra fordítja a szót udvariasan. A szlovák el is várja. Ha én kimennék bármelyik országba lakni, ott nekem kellene megtanulnom a nyelvet, hogy érvényesülni tudjak. Hát ha ő lejött ide hozzánk, ne itt kényszerítse a háziakat, hogy szlovákul beszéljenek!
Ezen a problémán a kormányok mindig igyekeztek „segíteni” kellő számú betelepítéssel…
Nem messze tőlünk Ipolyszakállos is tiszta magyar falu volt még húsz éve. Szerettünk oda járni. Egyetlen szlovák család lakott csak a községben. Húsz év alatt annyit fordult a kocka, hogy a fél falu szlovák, és lehoztak egy csomó cigány családot, akik állami pénzen kaptak házat, csak jöjjenek. Nem magyar, hanem úgynevezett oláh cigányt. Nálunk a kitelepítéseknél ugyanez ment: 300 magyart raktak ki a házaikból, megvan otthon a névsor, és helyükre hoztak négyszázat. Ugyanaz történt, mint Ceausescu idején Nagyvárad, Arad meg a többi határ közeli várossal. Sokat járok ki, mondják, hogy Bukarestben is élnek magyarok, de az a 150-200 ezer elvész, lehet, hogy még a magyar tévét nézik, de már nem olyan fontos nekik a magyarságuk, mint egy kézdivásárhelyinek.
Ezért is alapítottuk ezt a csoportot, focitornát, Kincsőrzőt szoktunk szervezni a magyar iskoláknak, egy kikötéssel: csak magyar szerzőtől válasszanak: vers, mese, népdal, mindegy, de csak magyar legyen. Ha a gyerekek otthon nem is, de ebben a környezetben ezt látják, meg a focitornán, amiről azt szoktuk mondani, hogy „öt ország, de egy nemzet”, akkor egymástól is tanulnak.
Hogyan választják ki a gyerekeket, hiszen a gála meghívója utal a nehéz sorsúakra.
Böjte Csaba hálózatával van már hét éve kapcsolatunk, öt-hat otthonnal. Gyűjtünk nekik, visszük karácsonykor az ajándékokat, s az ottani nevelőnőkre bízzuk, hogy válogassák ki a 40 gyereket a nyári táborba. A többi húsz pedig Kárpátaljáról, Délvidékről meg a Felvidékről jön. Itt nem azt mondjuk, hogy nehéz sorsú, hanem ráfogjuk tanulmányi versenyre, Kincskeresőre stb. Március 15-i ünnepségen is szerepelnek, kopjafát is állítottunk Csatán, színdarabot is adtunk elő velük, és akik ilyenben szerepelnek, azok automatikusan jönnek a táborba. A szülőknek, gyerekeknek ingyenes, erdélyieknek is a buszköltségtől kezdve mindent mi teremtünk elő, különben nem tudnának jönni.
Kárpátaljáról útlevél is kell.
Erdélyből is, mert még nincs személyi igazolványuk. Az útlevélnél meg az a probléma, hogy mindkét szülő engedélye kell hozzá, a legtöbb esetben az egyik külföldön van vagy börtönben, de olyan is volt legutóbb, hogy otthon volt mindkét szülő, elmentem hozzájuk, hogy kifizetjük az útlevelet, csak csináltassák meg. Mire az anya: „nem fogunk ezért futkosni, én sem voltam sehol, ő se menjen!” Szívesen megpofoztam volna. A napközis nevelőnő levitte volna őket Csíkszeredába megcsináltatni az útlevelet, de nem! Persze az útlevélre az 50 eurót a nevelőnőnek adtuk volna, mert a szülők elinnák.
Hát ezért hoztuk létre a tábort, mert nekünk gyerekkorunkban ilyen lehetőségünk nem volt, határok voltak, nem beszélhettünk Magyarországról, tanulni még annyira sem. Levelezhettünk Natasával, akiről azt se tudtuk kicsoda, mert oroszul kellett tanulni, de Nagy-Magyarország…ugyan! Esztergomba még komppal jártunk, azt is csak egy évben kétszer, és kész.
Csatáról még annyit, hogy Rákóczi építtette az első hidat a Garamon, fahidat. Ennek 310 éve. Az 1848-49-es szabadságharc tábornoka: Guyon Richárd pedig itt élt 1846-tól 49-ig. Kopjafát március 15-én a Sólyom Gyermekei állítottak Guyon emlékére, de Rákóczi hídjára nekünk nem telt, pályáztunk, de hiába.
