Az ipolyfödémesi születésű Molnár Levente idén végzett a Budapesti Metropolitan Egyetemen fotográfusként. Fotográfiái különleges látásmódját tükrözik. Egyedülálló a Krisztus szenvedéstörténetét bemutató STATIO nevet viselő gyűjtemény, amely megjárta már szülőfaluja és az Ipoly mente mellett a cseh fővárost is. A Felvidék.ma ennek kapcsán kérdezte a fiatal fotóművészt a kezdetekről, a fotósorozat fogadtatásáról és a tervekről.
Mi inspirálta a fotózásra?
Már hosszú évek óta foglalkozom a fotózás alkalmazott és művészi oldalával egyaránt. Szerintem már nem is tudnék visszaemlékezni, hogy mi késztetett erre. A családom minden tagja kapcsolatban áll a művészet valamely ágazatával. Kipróbáltam magam a zene, a festészet és a grafika terén is, de nekem a fotográfia az a műfaj, amivel megfelelően tudom közvetíteni a művészetemet a külvilágnak. Mindig is szerettem volna valami nagyot alkotni, és a STATIO c. sorozatom szerintem egész jó úton halad ehhez. Napról napra, szünet nélkül ennek a munkának a tökéletesítésén és népszerűsítésén tevékenykedem.
A STATIO kiállítás anyaga a diplomamunkája. Miért pont ezt a témát választotta?
Megpróbáltam válaszokat találni olyan általam feltett kérdésekre, amik már hosszú évek óta foglalkoztatnak. Ilyenek például, hogy létrejöhet-e egy szakrális lényegű fénykép, hogy pontosan mi is az a szentkép, hogy egy fénykép vajon bekerülhet-e egy templom terébe, és hogy miben rejlik egy hely vagy egy tárgy szakralitása. A STATIO c. anyagom választ tud adni ezekre a kérdésekre.
Az első állomás az ipolysági plébániatemplom volt (Fotó: STATIO Projekt Molnar Levente)
Miért választotta a szenvedéstörténet ábrázolását?
Több oka van. Elsősorban azért, mert ez a legismertebb történet a Bibliából. De nem elég egy ismert bibliai történetet ábrázolni. Tudatosan kell megválasztanunk a témát. Embereket kell ábrázolnunk. Nem isteneket. A néző sokkal inkább kíváncsi olyan dolgokra, olyan történetre, amibe akár saját magát is bele tudja helyezni. És ez Jézusnak az emberi oldala. Mert a szenvedéstörténet képei Jézust mindenhol csupán hétköznapi emberként ábrázolják. A mai napig sok helyen megrendezik és eljátsszák ezt a történetet. Én is ezt tettem 7 különböző emberrel, és barokk stílusú fényekkel megfotografáltam.
Ipolyság volt az első, ahol kiállított, aztán jött Ipolyfödémes, majd most Prága. Mi alapján követték egymást ezek a helyszínek?
Ipolyság volt az első, mert a környékünkön ez az egyik legszebb és legnagyobb barokk stílusú templom. A diplomamunkám leadásának a határideje is sürgetett, így mindenféle szempontból ez volt a legalkalmasabb hely a videó munkám elkészítésére, ami a fényképeim megáldását, felavatását, majd ezeknek a falakra való kitételét mutatja be.
Az ipolyfödémesi templomban (Fotó: STATIO Projekt Molnar Levente)
Ipolyfödémesen nőttem fel. Ott a Szent Mihály napi templombúcsú alkalmából került kiállításra az anyag. Ilyenkor a falu összes jelenlegi és az ünnepségre hazatért lakója is ellátogat a szentmisére. Adta magát az alkalom, hogy ott is bemutassam.
Prágában Balga Zoltán barátom plébániatemplomában kapott helyet. Itt az október 23-i megemlékezés keretén belül tartottam beszédet és mutattam be képeimet. Így ez a város lett az első a sok európai főváros közül, ahol az elkövetkezendő években be szeretném mutatni a munkát. Ilyenek még Pozsony, Varsó, Bécs és természetesen Budapest is.
Milyen volt a tárlatanyag fogadtatása? Milyen visszajelzéseket kapott?
A munkám egy újítás, nem csak a szakrális terek tekintetében, de a fotográfia szempontjából is. Hiszen ez egy új irányzat előfutára lett, amit én szakrális fotográfiának nevezek. És ezt a befogadó közeg is e szerint érzékeli és értékeli. Viszont sokan félnek az újítástól, és inkább makacsul ragaszkodnak a biztos, már megszokott dolgokhoz. Főleg egy ilyen közegben. Ezt sejtettem korábban is, de most meg is tapasztaltam, de hál’ Istennek ezzel kevésbé találkoztam. Több volt a támogató, erősen pozitív kritika. Ez ad reményt és erőt a folytatáshoz.
Október 20-tól Prágában látható a sorozat (Fotó: STATIO Projekt Molnar Levente)
Miként fogadta munkáit a fotós társadalom, a művészek, az egyetem oktatói?
Június 27-én védtem meg ezt a munkát a bizottság előtt a diplomámért. Papíron egy 20 perces előadást kellett volna tartani, ami meg is történt, de ez után egy közel félórás beszélgetés alakult ki köztem és a bizottság tagjai között. Voltak támadások is, ezekkel szemben sikeresen helyt is álltam. De többnyire pozitív visszajelzéseket kaptam, nagyon érdekesnek tartották és nyitottak voltak minden szempontból. Ezért is lett a több diplomázó közül az én munkám és eredményem az egyik legjobb. (3 diplomázót választottak ki Best of METU néven, én köztük vagyok).
Tágabb fotós körökben, például pályázatokon nem szerepeltettem még a képeket (pedig idén 3 is volt ilyen tematikában), azért, mert egyelőre a saját helyén érlelem ezt a munkát. Egyébként nem is nagyon tartom helyesnek egy profán térben kiállítást rendezni ezekből a képekből. A helyük ott van, és ott próbál lenni, ahová eredetileg terveztem és szántam őket, tehát a szakrális terek, templomok falai között.
Hogyan fogadták be a templomok a tárlatot? Milyen volt a prágai fogadtatás?
Az ipolysági és ipolyfödémesi templomok tökéletes helyszínnek bizonyultak. A világos terek, a fehér falak, a sötét padok és a fakeretek között megfelelő volt az összhang. Az itteni vallásos közösség is megengedőbb és elfogadóbb volt, mint Csehországban. A prágai helyszín kihívás volt minden szempontból. A templom a XIV. században épült, gótikus stílusban. Itt éreztem először a korszak, a művészeti alkotások és a fotósorozatom közötti határozott különbséget. Óriási boltíves belmagasság, monumentális sötét terek, hatalmas oszlopok, túldíszített, aranyozott szobrok és festmények. Ezek mellett eltörpültek az én egyszerű fényképeim. De ahogy máshol, itt is el kellett telnie egy kis időnek, míg megszokta egymást a két merőben különböző stílusirányzat, és kialakult a megfelelő érzet és látvány. Ahogy a képeim felkerültek a falakra, hihetetlen érzés töltött el. Öröm és büszkeség, hogy 2019-ben a képeim Prága belvárosában, egy több száz éves templom falain is ott lehetnek. A barokk stílusú fényekkel készített fényképeim lassacskán itt is beleolvadtak a környezetbe.
(Fotó: STATIO Projekt Molnar Levente)
Mik a tervek? Mi lesz a sorsa a STATIO-nak, kiállítási anyag lesz, vagy megtalálja a helyét valamelyik templomban?
Szeretném ezt a sorozatomat több európai nagyváros templomának falán látni. Keresem a kapcsolatot olyan, elsősorban katolikus papokkal, akik nyitottak lennének a munkám befogadására, előadásom meghallgatására, és egy közös beszélgetésre munkámról. Nyilván a fő célom, hogy ezek a képek végleges helyet kapjanak valamelyik templom falai között, mint egyházművészeti tárgyak.
Szeretném, hogy ezek a képek az elkövetkezendő hosszú éveken át ugyanazt a célt szolgálják majd, amit a festmények és szobrok tesznek évszázadok óta, tehát teremtsenek meg egy olyan kapcsolatot Isten és ember között, amit egy templomba lépve minden ember megtapasztal.
