Kitüntetettek egy csoportja (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Megalakulásának hetvenedik évfordulóját ünnepelte a Csemadok tegnap este Komáromban. A szervezet Komáromi Területi Választmánya rendezésében, a városi szervezet közreműködésével szervezett régiós ünnepségen közel félszáz tagot jutalmaztak emlékplakettel a Tiszti pavilon dísztermében.

A közművelődési szervezet ünnepségén Keszegh Béla, Komárom polgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott, a Csemadok szerepe és küldetése magalakulása óta sokat változott. „1968 után sokkal több volt a Csemadok, mint egy kulturális szervezet: fontos közösségi szerepet is betöltött, melyből később, a rendszerváltás után olyan egyéniségek nőttek ki, akik meghatározták a szlovákiai magyar érdekképviseletet” – húzta alá.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Keszegh hangsúlyozta,

a komáromi és a régiós szervezetek működése, tartalmas munkája nemcsak Komárom kulturális életét befolyásolta döntően, de meghatározó volt az egész szlovákiai magyar közösség számára.

A Komáromot jellemző tevékenységek közül kiemelte az őrsújfalusi művelődési tábort, a Selye Napokat, a Csemadok mellett működő irodalmi színpadokat, az énekkar működését, amelyek mérvadóak voltak Komárom kulturális életében és öregbítették a város hírnevét országosan és a nagyvilágban is.

Petheő Attila, a Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnöke (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Petheő Attila, a Csemadok Komáromi Területi Választmánya elnöke köszöntőjében kiemelte: a szlovákiai magyarság létében hetven éve a Csemadok jelenti az állandóságot. Olyan hely, ahol kifejezhető társadalmi és politikai különállásunk – jellemezte az országos lefedettségű szervezetet. „A felvidéki magyarság számára a Csemadok jelentette az egyetlen nyilvános fórumot, ahol magyarként élhetett. A Csemadok adta a túlélés reményét, illetve annak a reményét, hogy a benne ténykedők unokái is magyarok lesznek majd” – emelte ki.

Petheő felhívta a figyelmet, hogy

a jelenleg is működő szlovákiai magyar politikai, vagy civil kezdeményezés szervezeti keretét és tapasztalati utánpótlását a Csemadok adta.

Az elnök köszönetet mondott mindazoknak, akik létrehozták, szervezték és megtartották településeiken a Csemadok-alapszervezeteket, hozzátéve, hogy a Csemadoknak a Komáromi járásban még mindig több ezer aktív tagja van. „A Csemadok összefogja településeinken a magyar közösséget” – húzta alá.

Megtelt a Tiszti pavilon díszterme, ünnepelt a Csemadok (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Petheő rámutatott: sokan a generációváltásban hisznek, abban, hogy vérfrissítésre van szükség. „Mi kimondhatjuk, hogy nekünk nem  új, hanem tevékeny emberekre van szükségünk. Mi szeretjük, ha tapasztalt emberek vannak közöttünk és szívesen látunk mindenkit a sorainkban életkorra való tekintet nélkül. Az életkor magában nem jogosít fel semmire” – fogalmazott.

Hozzátette: „Elmúltak azok az idők, amikor valakik fentről mondják meg nekünk, hogy mit gondoljunk a világról, esetleg kit támogassunk” – mondta. „Ha egy mondatban szeretném megfogalmazni, hogy mit érzünk egy 70 éves szervezet bőrében, úgy hiszem, a saját nevünkben elmondhatom, hogy köszönjük, jól vagyunk. Itt vagyunk, és senkinek ne támadjon kétsége afelől, hogy itt is leszünk még több évtizeden keresztül” – zárta köszöntőjét Petheő Attila.

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Végezetül Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke köszöntötte az ünneplőket, azzal kezdve beszédét, hogy a Csemadok minden időben szolgálatot teljesített és a felvidéki magyarság „mindenese” volt.

A Csemadok volt, van és lesz

– jelentette ki.

Megköszönte a jelenlétét, szolgálatát mindazoknak, akik a legnehezebb időszakokban vállaltak szerepet a szervezet működésében. „Az idők változnak, megosztottságunk csak nőtt, ám a Csemadok megmaradt társadalmi, közművelődési civil szervezetnek, melynek jelentős a közösségszervező szerepe” – emelte ki Bárdos Gyula. Az országos elnök szerint a felvidéki magyarok jelenlegi politikai megosztottsága idején épp a Csemadoknak kell összetartania a magyar közösséget.

A pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes fellépése (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

„Mindenkinek megfelelni ugyan nem lehet, de a mi feladatunk, hogy a közösségünknek feleljünk meg. A Csemadok legyen az a kovász, mely összefogja a felvidéki magyarságot és közösséget formál azokból az emberekből, akik fel merik vállalni a felvidéki magyarság szolgálatát” – hangsúlyozta. A kitüntetettekhez szólva elmondta, nem a Csemadok-elnököknek, a vezetőknek köszönhető a szövetség, hanem a helyi szinten, az alapszervezetekben tevékenykedő tagoknak. Ezt követően 47, a Csemadok szervezeteiben tevékeny tagot részesítettek országos kitüntetésben.

A jeles évforduló ünnepi megemlékezése a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes fellépésével ért véget.

Az országos kitüntetés emlékplakettjének alkotója Kutak Adrienn keramikusművész (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Az eseményen jelen volt Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége képviseletében Márvány Miklós, Földes Csaba, Nyitra megyei képviselő, Sátor Zoltán, a Dunaszerdahelyi Területi Választmány elnöke, a Csemadok járási és helyi elnökei és titkárai, Komárom és környéke polgármesterei, a járási kulturális és oktatási intézmények vezetői, illetve a civil szervezetek képviselői.