A kevés drámai tenorok egyike Közép-Európában. Pár hete volt a pozsonyi Új Színpadon a Nyomorultak című musical bemutatója, amelyben Miskolc után másodszor alakítja Jean Valjean alakját, ezúttal szlovákul. Az előadást novemberben 23-án, 24-én, 26-án és 27-én láthatják. A Kassán bemutatott Othello címszerepéért Deszkák díjra is jelölték, amelynek az átadására november 10-én kerül sor Pozsonyban, a Városi Színházban. Ma este a rimaszombati református templomban bátyjával ad rendhagyó koncertet a XVII. Győry Dezső Napok nyitányaként.
A rimaszombati származású operaénekessel Zuzana Vachová (www.mojakultura.sk) beszélgetett.
Metálbandában kezdte a pályáját, sokan talán nem is értik ezen bandák vokalistáit, de pontosan nekik kell sokat dolgozniuk a hangjukkal, hogy hosszú évekig a szakmában tudjanak maradni. Önnél hogy kezdődött az éneklés?
Olyan családban nőttem fel a bátyámmal együtt, ahol a folklór a család szerves részét képezte. Apu a tanítói állása mellett koreográfus is volt, így otthon állandóan népzenét hallgattunk, három folklórcsoportba is jártunk, hegedültünk, táncoltunk, s nagyon sokat utaztunk fellépésekre. Tinédzserként némileg megváltozott az ízlésünk, elragadott bennünket a rockzene varázsa, később a metál. Mai napig Bruce Dickinson és az Iron Maiden a példaképeim. De nagyon szerettem Tom Jonest is, akinek nem mindennapi, drámai hangja van.
Ma viszont mintha ezek az igazi hangok a háttérbe szorultak volna.
Különös, hogy ma már a fekete énekesek nem rendelkeznek azzal a drámai hanggal, mint egykori neves elődeik, amilyennel például Barry White rendelkezett. Jelenleg egyfajta finom falzett van divatban, amely inkább a popzenének felel meg, s ez igazán nagy kár. Tom Jones vagy Frank Sinatra idejében a popnak is megvolt a maga minősége a maga jellegzetes hangjaival.
De térjünk vissza Önhöz, hogyan jutott el a metáltól az operáig?
A bátyám elkezdett gitáron játszani, s azt vettem észre, hogy elkezdtek körülötte sürgölődni a lányok, amit nagyon irigyeltem, így én is gitározni kezdtem (mosoly). Csak akkordokig jutottam, míg a bátyámnak, Tamásnak már két zenekara is volt, ahol szólózott is. S amikor egyszer megbetegedett, beugrottam helyette énekesként. Miután Páko Mária, – aki gyerekek ezreivel foglalkozott az elmúlt évtizedekben –, meghallott, be is tett énekelni az egyik kórusába. Olyan neves magyar együttesektől is játszottunk számokat mint az Edda Művek vagy az Omega. A Sírius bandával felléptünk a környező településeken is. Ma is meg lehet pár számunkat hallgatni a Youtube csatornán, de mondhatom, már ugyancsak kínosnak tűnik a számomra.
Mikor kezdett el komolyabban foglalkozni az énekléssel?
Már ekkor szerettem volna komolyabban foglalkozni az énekléssel, de sem Rimaszombatban, sem Füleken, ahol gimnáziumba jártam, nem foglalkozott senki komolyabban énektanítással. De egyszer részt vettünk egy versenyen Budapesten, ahová Balassi Bálint megzenésített verseit vittük. Egy kicsit félreértettük a helyzetet, ugyanis a versenyen trubadúrok dalait kellett megszólaltatni, méghozzá az eredeti hangzásban. Mivel határon túliak voltunk, nem akartak bennünket kizárni, így különdíjat kaptunk. De látott bennünket Dévai Nagy Kamilla énekművész, a Krónikás Zenede alapítója, ahol elsősorban középkori zenével foglalkoznak, s a folkzene jelentős alakjai tanítottak. Beiratkoztunk oda, s az iskola szabad teret adott a tehetségünk kibontakozásához, saját dalokat is írhattunk.
S megvannak még ezek a dalok?
Persze, otthon vannak elrejtve, de gyakorta énekelem őket. Már 20 éve tervezem őket kiadni, s lehet, hogy egyszer majd sikerül is. A bátyám egyébként Budapesten maradt, alapító tagja lett a Misztrál együttesnek, amely a mai napig aktívan működik, költőket zenésítenek meg, már számtalan hanghordozót adtak ki, s rendszeresen koncerteznek is. Én viszont a tanulmányaim befejezése után hazatértem, s ismét metálbandákat alapítottam.
Még mindig nem tudom elképzelni, hogy jutott el a metáltól az operáig.
Budapesten több rockoperát is láttam, s elkezdtem musicalekről álmodni. Több meghallgatásra is elmentem, hónapokat töltöttem ott, de úgy éreztem, ezt nem szeretném csinálni, a jelentkezők többségét ugyanis nem érdekelte szívből, amit csinálnak. Visszatértem hát Rimaszombatba, s mivel meg kellett élnem valamiből, fizikai munkára adtam a fejemet – egy költöztető cégnél dolgoztam. Ekkor találkoztam Szomolai Tiborral, aki gombakereskedelemmel foglalkozott, s munkát ajánlott. Tisztességes ember volt, nagyon sokat segített, én viszont nagyon szerettem azt a munkát. Szinte egész Európát beutaztam a gombákkal, s három évig maradtam a szolgálatában. De természetesen továbbra is énekeltem különböző metálbandákban.
Ahogy látom, gondolkozás nélkül elvállalja azt, ami adódik.
Nem… ez így nem igaz. Mindennek így kellett történnie. S nem is panaszkodom, hiszen élveztem azt a munkát. Ahogy az éneklést is, hiszen már a katonaság ideje alatt is benne voltam az énekkarban, s még ekkor találkoztam a kassai Állami Színház szólistájával, Juraj Šomorjaival, aki elárulta, hogy nem vagyok tenor, hanem bariton, de mivel ebből nem lehet megélni, drámai tenort csinál belőlem. Kassán viszont nem akartak felvenni a Konzervatóriumba, mondván, nincs tehetségem, de Šomorjai rájuk förmedt: „Maguk tényleg nem hallják, hogy ennek az embernek háromoktávnyi hangja van?”
Ekkor kezdődött a kassai karrierje.
Igen, s ez egy 15 éves történet. Jártam Šomorjai tanár úr óráira, de mellette énekeltem egy rockegyüttesben is, amiről a tanár úr nem is tudott. De meglátott és meghallott a Thália Színház egyik rendezője, s szerepet ajánlott A dzsungel könyve című musicalben. Végül hét évig voltam a társulat tagja, s utólag már elmondhatom, nagyon jó iskola volt a számomra. De mivel musicalben játszottam, s közben operaéneklést tanultam, a kettőt nem volt egyszerű hangilag egyeztetni, s egész egyszerűen az operaéneklés technikáját nem sikerült elsajátítanom. De aztán jött a változás. Megismerkedtem Halasi Imrével, a miskolci Nemzeti Színház akkori igazgatójával, mégpedig egészen furcsa körülmények között. Júlia Grejtákovának köszönhetően énekelhettem a kassai opera kórusában, de közben dolgoztam a Thália kávézójában is. Nos, itt találkoztam Halasival, aki rácsodálkozott, miért pincérkedem, ahelyett, hogy énekelnék. S felajánlotta, hogy menjek el Miskolcra, a Nyomorultak meghallgatására, hiszen szakasztott úgy nézek ki, ahogyan ő Jean Valjeant elképzeli.
Tényleg, miért pincérkedett egy kávézóban?
Meg kellett élnem valamiből, s a kóristaságból, – amely 300 eurót hozott havonta a konyhára –, nem lehetett. A pincérkedés mellett egy időben dolgoztam kidobóként és sok más munkát is elvállaltam. Nos, a meghallgatás sikerült, s Miskolcon megkaptam Jean Valjean szerepét. Abban az évadban megkaptam Az év hangja elismerést is. S az előadás karmestere ajánlotta, menjek el Gulyás Dénes neves operaénekeshez, aki azt javasolta, hogy egy évig gyakoroljak egy szerepet, s meglátjuk, mire jutok vele. Szó szerint ezt mondta: „Ahogy a kamion sem képes szűk utcákon biztonságosan közlekedni, úgy te sem használhatod el fölöslegesen a hangodat.” Sok-sok útmutatást kaptam tőle, de nem tanított, mert nem akart mint énekest elrontani. Az énekesnek magának kell megtanulnia bánni a hangjával.
Ezt követően került a kassai Állami Színházba szólóénekesnek.
Igen, végre kaptam meghallgatási lehetőséget. Júlia Grejtáková kérte az akkori igazgatót, hogy hallgasson meg. Ez meg is történt, s onnan kezdve szólóénekesként működöm. De higgye el, ettől még semmi különlegeset nem képzelek magamról.
Több nem mindennapi szerepet is kapott, így Othello szerepét is.
Az ugyan igaz, hogy nem minden énekes képes elénekelni Othello szerepét, s én is két évig készültem erre a szerepre. Nem egy egyszerű szerep, nagyon jól van megírva, s mindjárt az első ária nagyon nehéz. Verdi viszont gondolt a leendő énekeseire, s az Othello is egy gyönyörű feladat.
Gondolja, hogy egyszer eljut majd Wagner operáihoz is, hiszen az adottságai megvannak hozzá?
Pontosan ezt mondta Gulyás Dénes is, hogy egyszer eljutok majd Wagner operáihoz is, hiszen hangilag alkalmas vagyok. Soha nem lesz olaszos hangom, inkább középfekvésű, tipikus germán hang. Az utóbbi időkben egyre többet nyomozok a gyökereim után, s az ereimben folyik olasz, német, lengyel és magyar vér is, tipikus keverék, amely annyira jellemző Közép-Európára. Nagyanyám mesélte, hogy nagyapámmal együtt Puccini áriáit énekelték, tehát biztos képes lennék olasz áriákat is elénekelni. A másik ágon a nagyszüleim viszont német származásúak, s ha megnézem, hogy néznek ki alkatilag és hangilag Wagner énekesei, akkor nem állok tőlük távol. Ami viszont Othello szerepét illeti, éveken át érlelődött bennem a szerep, s tudtam, hogy egyszer el kell majd énekelnem.
A kassai társulat bemutatta Camille Saint Saëns Sámson és Dalila című operáját is, amely eredetileg oratóriumnak készült, ez tükröződik a végső alkotáson is.
Nem volt egyszerű dolga sem a rendezőnek, sem az énekeseknek. Bár Saint Saëns zenéje tényleg gyönyörű, nem voltam teljes mértékben elégedett a rendezéssel, s nagyon meglepett bennünket, hogy a közönség állótapssal fogadta az előadást.
A napokban mutatták be Pozsonyban, az Új Színpadon a Nyomorultak című előadást, tehát visszatért egykori miskolci sikerszerepéhez. Lehet egyszerre operát és musicalt is énekelni?
Általában nem. De a Nyomorultak egy köztes alkotás az opera és a musical között. Nem könnyű vállalkozás, s csak úgy lehet megcsinálni, ha Jean Valjean szerepét legalább annyira drámai szerepnek fogom fel, mint Othellóét. Többnyire musicalszínészek alakítják a szerepet, annak ellenére, hogy az alkotók eleve operaénekesben gondolkodtak. S mivel szlovákul megy az előadás, a szöveget is újra kellett tanulnom. S mivel a szlovák nyelvben az angolszász nyelvekkel ellentétben az első szótagon van a hangsúly, nagyon nehéz feladatról van szó. Ráadásul már próbálom Dalibor szerepét is, amelynek szintén ősszel lesz a bemutatója Csehországban. S ezt az előadást is nehezíti, hogy nem az ismert változaton dolgozunk, a rendező Miloš Forman forgatókönyvét vette alapul.
Vagyis Sámson és Jean Valjean szerepei után egy teljesen más karakter következik ismét.
Ez nem jelent gondot, a szívemben ugyanis rocker vagyok, s ezt tőlem senki sem veheti el. De másként nem is működne. Énekelni csak egyféleképpen lehet, csak a stílust lehet variálni. Vagyis operai technikával dolgozom majd, itt-ott musicalstílusban. Tehát a klasszikus operaéneklősből húsz százalékot elengedek, de fordítva ez nem működik.
Soknak tűnik, amit vállalt az utóbbi időben.
A már említett szerepek mellett még a Fidelio következik februárban, míg a Trisztán és Izolda májusban. A kisfiamat is Trisztánnak hívják, de ő még azelőtt kapta a nevét, mielőtt felajánlották volna a szerepet Wagner operájában. Igen, ez most kicsit soknak tűnik, de minden szerep előre visz a pályámon, a család is sok terhet levesz a vállamról, s lelkileg hatalmas erővel tölt fel. Szerencsére az a típus vagyok, akinek a szövegek könnyen megmaradnak a fejében, legyen az német, olasz vagy francia nyelven. Sokszor furcsán néznek rám az emberek, amikor a villamoson vagy bevásárlás közben is szövegeket mormolok magamban.
(mojakultura.sk/Juhász Dósa János)
