A Lánhíd pilonjai lila díszkivilágításban

Lila fénnyel világítják ki a Lánchidat ma, a koraszülöttek világnapján, hogy felhívják a figyelmet a koraszülöttek és családjaik támogatásának fontosságára –közölte a Melletted a helyem Egyesület az MTI-vel.

A közlemény szerint Magyarországon évente minden tizedik, vagyis 8000 gyermek születik a 37. hét előtt, közülük majdnem 1500 kritikusan alacsony súllyal. A koraszülöttekhez hasonlóan veszélyeztetettek a 2500 grammnál kisebb súllyal világra jött csecsemők is.

Annak ellenére, hogy a szakemberek szerint a koraszülés népbetegségnek tekinthető, a társadalom keveset tud annak hátteréről, kockázatairól és a megelőzéséről – írták.

Tájékoztattak arról is, hogy a világnapon debütál az egyesület és Pénzes Boróka, egy érintett édesanya által két éve elindított, a koraszülött kisbabák szüleit kilenc témában tájékoztató PICi filmek projekt utolsó kisfilmje is.

A projekt célja, hogy a szülők intézménytől függetlenül megismerkedjenek a lehetőségeikkel, amelyek a gyermekük táplálását, fejlesztését, a gyermekükkel szorosabb kapcsolat kiépítését, érzelmeik és nehéz helyzetük feldolgozását segítik – tették hozzá.

A minden koraszülőt érintő és a koraszülöttek ellátása, fejlődése szempontjából fontos témákat feldolgozó filmek a www.picifilmek.com, az egyesület közösségi oldalán és egyes kórházak osztályain is elérhetőek. A projekt várhatóan folytatódik, további témákkal bővül, és a filmek feliratozásával angol nyelven is hozzáférhető lesz – olvasható a közleményben.