Fotó: pazmaneum.com

Semmi új a nap alatt. Ki tagadná? Mindig úgy volt, van és lesz, mint a bibliai Noé idejében. Igaz, az Írás nem azt mondja, hogy az emberek loptak, csaltak, hazudtak, paráználkodtak és gyilkoltak, hanem hogy ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek, de a vízözön mégis elpusztította őket.

Nem azzal vétkeztek, amit tettek, hanem azzal, ami tetteikből hiányzott: hogy Valakit csendesen és egyetemesen kihagytak az életükből. Az önfenntartás és a fajfenntartás napi rutinja annyira elfoglalta őket, hogy elmulasztották a leglényegesebbet:

annak keresését, hogy mi okból és mi végett vagyunk a világon?

 

Ezzel viszont visszazuhanunk az öntudatlan állat szintjére, s olyan világot hozunk létre, amelyben szinte lehetetlen emberként élni. A vízözönkép tehát nem a sértett Valaki bosszúja, hanem a létezés végső célját feledő emberiség önpusztító, saját értelmetlenségének tengerébe belefulladó életformának a képe.

Ki tagadná? Ma is a bibliai Noé korát éljük. Vigyáznunk kell a statisztikákra, illetve a mögöttük működő, a nyíltan hangoztatott, vagy csak sugallt ideológiákra, hogy amit a többség csinál, az a jó.

Legyünk óvatosak azokkal a kijelentésekkel szemben, amelyek folyton azt kérik számon akár az Egyházon is, hogy miért nem alkalmazkodik jobban a modern világhoz.

Gondoljuk végig, ha Noé azt tartotta volna fontosnak, hogy alkalmazkodjék a környezetéhez, nem menekülhetett volna meg, s nem maradt volna élet a földjén.

Ha a názáreti Jézusnak az lett volna a célja, hogy megfeleljen kora vallási és politikai elvárásainak, nem tudta volna hitelesen kinyilatkoztatni a Szeretetet.

Az adventi elcsöndesedésben merjünk gondolkodni, elmélkedni, elmélődni és akár a nevetség tárgyává is válva,

merjünk bárkát építeni, olyan családi otthont, közösséget, szeretetszövetséget, amelyben nem a mai világ értékrendje a mérvadó, de Ő, a Valaki, Aki nem süllyed el a szennyes árban, hanem a széllel és a hullámokkal dacolva fennmarad, aki Van az örök partokon.

Ő legyen velünk, Ő szentelje meg bárkánkat, amellyel útra kelünk most az új egyházi év kezdetén, várva, hogy a Galamb, a Lélek elhozza nekünk a Karácsony örömében és békéjében az új ég és új föld olajágát.

A szerző Szepsi esperes-plébánosa.