A két éve helyreállított Klebelsberg Emlékházban a hajdani tulajdonoshoz és a kastély mai rendeltetéséhez méltó programmal indította az új évet a V4 Építészeti Alapítvány. Szelényi Károly Magyar Örökség-díjas fotóművésznek a Szent Koronáról készült képeiből nyílt kiállítás abból az alkalomból, hogy 42 esztendeje tért haza nemzeti jelképünk a koronázási jelvényekkel az Egyesült Államokból.
A kiállítást megnyitó prof. dr. Pálffy Géza, a Magyar Tudományos Akadémia „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője már előadásának első mondataival meglepetést keltett: az 1978. január 6-án lezajló parlamenti ünnepséget a tényleges időponthoz képest két órával később közvetítette „élő adásként” a Magyar Televízió. A politikai vezetés ugyanis tudni akarta, hogy az amerikai küldöttséget vezető Cyrus Vance külügyminiszter beszédében nem hangzik-e el olyasmi, amit nem kell a nézőknek hallaniuk. (Vajon ha elhangzott volna, akkor kivágják, vagy rövid „műszaki hiba” zavarta volna meg a közvetítést? Szerk.)
Egyébként egy másik évforduló is kapcsolódik a Szent Korona legújabb kori történetéhez: 20 éve került át a Nemzeti Múzeumból az Országház kupolacsarnokába, múzeumi tárgyból a nemzet jelképeként újból betöltve szakrális szerepét.
A rutinos előadó a legérdekesebb tényeket mondta el megnyitójában, például azt, hogy a 18. század előtt csak koronázások alkalmával volt látható a korona, és később is csak kivételes eseményekkor tették közszemlére.
Ezzel is összefügg, hogy az első használható ábrázolása egy 1613-ban készült metszet volt, először pedig 1880-ban fotózták Ipolyi Arnold megbízásából. Ezek is, a későbbiek is még fekete-fehér képek voltak. 1977-ben a hazaszállítást előkészítő magyar bizottság színesben fényképezte a Szent Koronát, de máig nem közölték ezeket a képeket, tehát
Szelényi Károly 1978 májusában készített közeli, részletes fotóinak köszönhető, hogy az addig ritkán, és csak messziről látható korona megismerhetővé vált.
A mindenre kiterjedő, részletes felvételek bemutatták az összes zománcképet, díszítőelemet, technológiai részletet, ezáltal sokkal könnyebbé téve Európa egyik legrégibb uralkodói jelvényeinek a vizsgálatát.
Kevéssé ismert tény az is, hogy 1608-ban került rá Szent István államiságának jelképe a magyar kiscímerre, és két megszakítással (Kossuth-címer és a vörös-csillagos) a mai napig ez Magyarország címere, hiszen nemcsak az uralkodót jelképezi, hanem az egész nemzetet és a magyar szuverenitást. A nagy címerben pedig benne él a magyar Szent Korona országainak a hagyománya is.
Nemzeti jelképünk kalandos sorsáról a „Lendület” Kutatócsoport könyvet is írt, annak néhány adatát ismertette dr. Pálffy Géza:
a korona tizenegyszer volt külföldön, tizenhatszor menekítették belföldön, kétszer rabolták el királynék, egyszer vesztették el és háromszor ásták el. Csoda, hogy megvan, de viszontagságai láthatók a kiállításon közelről is jól megtekinthető kinagyított fényképeken.
A legrövidebb külföldre vitele 1853-ban történt, amikor Orsovánál kiásták, és Ferenc József (akkor még csak osztrák császár) Bécsbe vitette másfél napra megnézni. Ezzel kapcsolatban a történész megjegyezte, hogy heten tudták pontosan, hol ásták el az 1949-ben az országból kimenekített koronát. Egyikük Kossuth volt. Ő elmondta bizalmasának, Varga Istvánnak, aki Bécs ügynökeként sietett elárulni a titkot. De milyen szerencse, hogy így történt – tette hozzá – mert később, a Vaskapu elárasztásával az az orsovai terület is víz alá került, és a Szent Korona örökre eltűnt volna.
Kiállítási tárgyként csak egyszer szerepelt: 1946-ban Wiesbadenben, ahol az amerikaiak, mint legnagyobb értéket Nofertiti egyiptomi királyné 3500 éves szobrával együtt bemutatták, mielőtt a szobrot Berlinbe, a koronát pedig Fort Knox katonai erődítményébe szállították volna.
Hazatérését alapos tárgyalások, és az amerikaiak részéről fontos kikötések előzték meg: hangsúlyozták, hogy a Szent Koronát az amerikai nép adja vissza a magyar népnek.
Az átadási ceremónián Kádár János nem vehet részt, a koronát az országgyűlés elnöke veszi át (Apró Antal töltötte be ezt a posztot), az Internacionálé nem hangozhat el, csak a Himnusz és a Szózat. Az is kikötés volt, hogy a Nemzeti Múzeumban kell kiállítani a koronázási jelvényekkel, hogy a magyar nép megtekinthesse. (Megakadályozandó, hogy esetleg a Szovjetunióba szállítsák…) Az ünnepségre érkező amerikai delegációban helyet kapott a magyar emigráció több olyan idős, prominens személyisége, aki nem remélhette, hogy viszontlátja hazáját.
Egy amerikai tudósító beszámolójából is idézett a történész, az illető akkor értette meg az átadandó tárgy jelentőségét,
amikor 1978. január 5-én este a repülőtérről a Parlamentbe vezető úton tömegek álltak sorfalat, s amerre a Szent Koronát szállító jármű haladt, az emberek letérdeltek.
A koronázási kincsek közül a palást koráról pontos híradás akkortól származik, amikor 1608-ban Prágából hazakerült a koronával együtt. A paláston Máté evangélista felett látható latin felirat szerint „Krisztus megtestesülésének 1031. évében.” A palástot Szelényi Károly fényképezhette utoljára, kora és anyaga miatt többé nem lehet hozzányúlni.
Az előadó még tartogatott egy meglepetést: a „Lendület” munkacsoport fedezett fel néhány koronázási tárgyat:
két pár cipőt és kesztyűt, amelyek a Nemzeti Múzeum raktárában hevertek, nem esett rájuk figyelem a háború végnapjaiban a Szent Korona elszállításakor. Nemsokára a nagyközönség is láthatja ezeket.
Szelényi Károly kiállításának megtekintése és az újévi koccintás előtt a fotóművész köszönetet mondott Pálffy Gézának a kitűnő és „lendületes” előadásért. A V4 Építészeti Alapítvány elnöke, Kálmán Ernő DLA köszönete a történésznek és a fotóművésznek szólt, valamint a Herendi Porcelánmanufaktúrának, amiért ez alkalomra kölcsönadták a Szent Korona porcelánból készített pontos mását. De köszönet illeti Albrecht Beátát is az emlékház szakmai programjainak szervezéséért. A jelenlévők megtapsolták a történész elismerő bókját: „Klebelsberg Kunó örülne, hogy még van polgári Magyarország, ahol érdemes ilyen előadásokat tartani.”
