A kocsonya megáldása (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

„Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk” (Zsolt 33,21) – az idézett ige jegyében szervezte meg a Lévai Református Egyházközség immár hagyományosnak számító száztányéros kocsonyaalkalmát. A január 18-ai közösségépítő esemény az összetartozást és a reménybeli építkezést példázta.  

„Egy dologra van szükségünk az életben, egy egyszerű dologra: Isten szeretetére” – kezdte rövid igehirdetésében Nt. Kassai Gyula lévai lelkipásztor, a Barsi Református Egyházmegye esperese. Hozzátette: békességünket, szeretetünket, hitünket mind Istennek köszönhetjük.

Isten bennünket örömre rendelt, békességre, kegyelemre, ezt mind felkínálja számunkra ebben az esztendőben

– hangzott el az igehirdetés során.

Nt. Kassai Gyula lelkész áhítatával kezdődött az alkalom (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A rendezvényen a lévai magyarok mellett a környező, de távolabbi településekről is érkeztek vendégek. Így többek között Ipolyságról, Nyitráról, Felsőszecséről, Újlótról, Pozbáról. A hálaadó évkezdő alkalom egyben az ismerkedést, illetve a közösségépítést is szolgálja.

A nyitóáhítatot követően Kassai Gyula képes beszámoló keretében ismertette  az egyházközség tavalyi eseményeit. Szólt mások mellett a Reménység Szigete épüléséről. Mint megjegyezte, az épülő bölcsőde, valamint a közösségi terem a lévai magyarság erősödését is szolgálja.

Bűvészmutatvány is színesítette a délutánt (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Ugyancsak az épülés tekintetében szólt a Károli Gáspár Református Egyetem, illetve a Szlovákiai Magyar Mentálhigiénés Közösség és a Lévai Református Egyházközség által koordinált mentálhigiénés szakember-továbbképzésről, melyre március 31-ig várják a jelentkezőket.

Mindezek a megmaradást és a magyar közösség épülését szolgálják a szórványterületnek számító Léva városában.

Hasonló témákat boncolgatott az a kerekasztal-beszélgetés, melyen részt vett Kiss Beáta, a Czeglédi Péter Református Gimnázium igazgatója, Andruska Csilla, a Juhász Gyula Alapiskola vezetője, Kiss Pál presbiter, Nt. Sándor Veronika újlóti lelkész, Nt. Ficzere Tamás nyitrai lelkipásztor és Nt. Kassainé Mártha Tímea hontvársányi lelki vezető. A nehézségek mellett a reménység, az összetartozás, a jövőbe vetett hit kifejezése is elhangzott a kis fórumon.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Közel évtizedes hagyományként a száztányéros kocsonyaalkalomról nem hiányozhatott a közismert farsangi étek megkeresztelése sem.  „Ahogy áldás kísérte a készítését, úgy áldás legyen a fogyasztásán és a közösségi alkalmunkon is” – emelték ki a megáldás során.

A gyülekezet asszonyai Molnár Mária vezetésével az alapiskola konyhájában készítették el a közel száznegyven tányérnyi kocsonyát. A szombat délutáni esemény kötetlen beszélgetéssel, örömteli találkozásokkal ért véget.

Az összetartozás és az építkezés került a középpontba (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)