Domin István

Tősgyökeres izsai, keresztény-konzervatív szellemben nevelkedett, ezt vallja magáénak a mai napig. Ismeri a település minden szegletét, ahogy az emberek örömét, bánatát. Hisz a közösség teremtő erejében, és hiszi, hogy akik itt élnek, többet érdemelnek. Ezért dolgozik, és ezért politizál. Domin István, Izsa polgármestere az MKÖ listájának hetedik helyéről indul.

Gyermekkorától aktívan részt vett a falu közösségi életében, mely településen már harmadik alkalommal választották meg polgármesternek. „Amikor vállaltam a kihívást, hogy indulok a polgármester-választáson, már nyolc éve képviselő voltam a helyi önkormányzatban. Itt nőttem fel, itt ministráltam a templomban, színjátszó körbe jártam, itt végeztem el az általános iskolát. Ismerem az itt élőket, ismerem a szokásaikat, örömüket, bánatukat, ezért érzem és tudom, mire van szüksége ennek a településnek“ – hangsúlyozta.

Domin szerencsésnek vallja magát, mert elődeitől egy jó állapotú falut vehetett át. Folytatta a megkezdett munkát, a későbbiekben pedig a saját ötleteit is meg tudta valósítani. Közgazdász mérnökként településmarketinggel is foglalkozott, ami sokat segített a településfejlesztésben.

„Véleményem szerint az egyik legfontosabb dolog a közösségépítés. Nem kacsalábon forgó kastélyt kell építeni, de felismerni egy-egy település gondjait, akár tudományosan megközelítve szakmai megoldásokat nyújtani” – állítja.

Számos sikeres pályázattal a háta mögött vallja, nem lehet kizárólag csak egy településre koncentrálni, régióban kell gondolkodni.

Rámutatott, hogy a falu szorosan kötődik Komáromhoz, hiszen ott vannak a hivatalok, sokan járnak oda dolgozni, vagy épp iskolába. Az is megfigyelhető azonban, hogy a komáromiak is szívesen telepednek le a faluban. A születések száma nem növekedett, a lakosság száma mégis nőtt, jelenleg kereken 1700 lakosa van a községnek – tudtuk meg. Szlovák és magyar nevelési nyelvű óvoda is működik a Izsán, jelenleg épp egy bölcsőde építését tervezik, ehhez a pályázatot már benyújtották.

„A város közelsége ugyanakkor magában rejti azt a veszélyt, hogy az amúgy is Komáromba ingázó szülő viszi magával a gyermekét. Emiatt lehetnek olyan gondjaink, hogy a kilencéves általános iskolánk diáklétszáma csökken” – fogalmazott.

Domin viszont úgy látja, egy község oktatási intézmények nélkül elnéptelenedik, épp a közösséget összetartó rendezvények maradnának el iskola hiányában, ezért, bár az önkormányzatra egyre több terhet ró, fontosnak tartja az iskola fenntartását. Folyamatos munkával arra törekszik, hogy a települést vonzóbbá tegyék. „A község vonzóbbá válhat, ha növeljük a lakosság számát, és ha kihasználjuk azokat a természeti adottságainkat, amelyet a Duna közvetlen közelsége jelent” – mutatott rá. Bízik benne, hogy a Duna-part turisztikai szempontból hamarosan látványosabbá válik majd. Ezért is vásároltak pontonhidat, így már kishajók kikötésére is lehetőség nyílik.

Részt vettek a római kori erődítmény, a Leányvár UNESCO világörökség részévé való nyilvánításnak folyamatában is. „Érezzük a lehetőséget, amit a turizmus fejlesztése hozhat ennek köszönhetően. Mi pedig megpróbáljuk azon szolgáltatások kialakulását elősegíteni, melyek a leendő római kori tábor esetleges világörökség részévé való nevezése után kerülhet erre a vidékre” – húzta alá. Terveik között szerepel az Eurovelo kerékpárút Karva és Párkány közti szakaszának kiépítése, erre szintén benyújtották a pályázatot, a kiértékelésre még nem került sor. A községi hivatal körül pedig egy közösségi teret szeretnének létrehozni.

„Megpróbálunk beavatkozni, hogy könnyebben megközelíthető legyen Komárom, ezért a I/63-as és I/64-es utak kereszteződésénél a körforgalom kiépítésének kezdeményezésében aktívan részt veszünk” – emelte ki. Jelenleg a Szent Erzsébet Központ építése zajlik a faluban, amely egy 34 lakásos, többfunkciós épület lesz postával, patikával, orvossal, fogorvossal.

A települést érintő legnagyobb beruházások közül kiemelte a közvilágítás rekonstrukcióját, a múzeum felépítését, a községi hivatal felújítását, az iskolakonyha átépítését és az óvoda felújítását. „Mégis arra vagyok a legbüszkébb, hogy egészében vonzóbbá vált a település, annak köszönhetően, hogy az elmúlt időszakban sok pályázati támogatást sikerült lehívni. Gyönyörű helyen lakunk, van itt minden” – nyomatékosította.

„Fontos, hogy számos civil szerveződés találta meg itt a helyét: az Első Felvidéki Lovas Hagyományőrzők, a Csemadok helyi szervezete, a Matica slovenská helyi szervezete és egyéb polgári társulások” – húzta alá.

Arra a kérdésre, miért döntött úgy, hogy jelöltként indul a parlamenti választásokon, elmondta, számára nagyon fontos, hogy tíz év után visszakerüljön az érdemi magyar képviselet a parlamentbe.

„Tudom, milyen az, amikor ellenszélben kell pályázatokat beadni, ellenszélben kell a minisztériumokkal kommunikálni. Azt szeretném, ha nem diszkriminálnának bennünket, vagy legfeljebb csak pozitívan. Megérdemli ez a régió, ahol nemcsak magyarok élnek, a tisztességes képviseletet!”

Mivel a jelenleg is  folyó kampány alatt nagyon sok helyen megrongálták a Domin Istvánt ábrázoló óriásplakátokat, megkérdeztük a képviselőjelöltet, mit tud az elkövetőről, és tett-e már feljelentést az ügyben.  „Aszfalt alapú festékkel rongálták meg a plakátokat, ugyanúgy, mint négy évvel ezelőtt is. Valószínűleg ugyanarról az elkövetőről van szó, és természetesen megtettük a szükséges lépéseket. Üzenem: hiába minden, a festék nem tudja eltünteti az elért eredményeket” – jelentette ki.