Fotó: karpatinfo.net

Vannak agyonragozott fogalmak. Többnyire azok okoskodnak, akiknek e fogalmakról fogalmuk sincs. Ráadásul kizárólag saját szempontjukból közelítik meg a kérdést. Valahogy úgy, hogy én elmondhatok bármit, te viszont nem. Az ilyen álláspont az ÉN szempont szerint természetesen helyes, a TE szempont szerint viszont nem.

Idáig ez remélhetőleg világos. Csakhogy mit tartalmaznak a különböző szempontok? Gyakran azzal érvelnek, hogy bizonyos dolgokat nem is illendő (értsd: tilos) szóba hozni, mert az egyesek érzékenységét sérti. Ezért a véleményt (a szempontot) nem is fejtik ki teljes egészében. De akkor hogyan értsünk szót?

Például állítólag nem helyes cigányokat cigánynak nevezni, mert az sértő kifejezés, a megfelelő a roma. Ezt a megjelölést 1971-ben a cigányok világkongresszusa döntötte el az összes cigányra vonatkoztatva. Függetlenül ettől a cigányok elnevezése más-más nyelvben igen különböző. Az a nézet, hogy a cigány elnevezés sértő, csak egy a sok közül. Ezt mégis sokan abszolutizálják, mert nem képesek tudomásul venni: elfogadhatatlan, hogy bármilyen szervezet vagy érdekcsoport beleszóljon egy nyelv lexikájába. Végül a németeket sem nevezzük dajcsoknak. Holott a „német” kifejezés sem tehermentes éppenséggel, amennyiben a náci garázdálkodásra gondolunk. Mégsem állítja senki, hogy az összes német náci volt.

Így vagyunk más fogalmakkal is. Gyakran épp az a baj, ha néven nevezzük a dolgokat, s egyesek képesek megsértődni, amiért nem említjük a dolgokat szépítő körülírással.

Vagy egy más példa: a Korán egyik szúrájában (9,5) az áll, hogy az igazhívő muszlimok a bálványimádókat (tehát a nem muszlimokat) fogják el és öljék meg, hacsak nem hajlandók adófizetésre kötelezni magukat. Aki azonban rámutat arra, hogy a fundamentalista mohamedánok keresztényeket gyilkolnak (többnyire látható ok nélkül és véletlenszerűen, pedig arra épp a Korán buzdítja), arra ráfogják, hogy xenofób, rasszista, sőt fasiszta. Igen ám, de akkor mi tulajdonképpen a szólásszabadság? Idézni a Koránt szabad, kimondani a következményeket viszont sértő? És ha sértő, akkor kit sért: az áldozatot, akit meggyilkoltak, vagy az elkövetőt, aki a Korán fölszólítása szerint cselekedett, netán valami jogvédő nonprofit egyesületet?

A legnagyobb probléma ezzel épp az, ha a szólásszabadságot abszolút jognak fogják föl, aminek következtében sajátos helyzetek alakulnak ki.

Hogyan egyeztethető a szólásszabadság elvével az, ha valaki fasiszta elveket akarna hangoztatni? Tulajdonképpen bárki arra hivatkozhatna, hogy ő csak egyéni jogával él, saját véleményét mondja el, akkor is, ha fasiszta. De fasiszta nézeteket vallani tilos.

Jogosan el is ítélik az ilyet – de ha történetesen kommunista elveket hangoztatna, azt elnéznék. Mert azt furcsa módon szalonképesnek tartják, nem sértőnek. Úgyhogy ha valakire ráfogják, hogy kommunista, az nem sértődik meg, talán még büszkén vállalja is. De ha bárkiről elmondom, hogy fasiszta, az olyan billog, amit senki sem vállal, sőt mindenki elítéli. Akkor is, ha a kommunizmus és fasizmus közötti különbség elhanyagolható, hiszen mindkettő terrorista, egyeduralomra törő ideológia.

Ezek szélsőséges példák. De vajon belefér a véleményszabadságba az, ha a felettesemmel közlöm, hogy hülye? Lehet, hogy tényleg hülye, bár azt nehéz bizonyítani, de mire jó az? Mit érek azzal? Ha a felettesem nagystílű, legyint egyet, s lenyeli a békát, mivel én „csak” szólásszabadságom jogával éltem. Vagy gondolja a magáét: itt ugyanis nehéz a szólásszabadság jogával érvelni, mivel adott esetben közönséges bunkó neveletlenségről van szó.

Ez lényeges különbség. De hol a határ a szólásszabadság és a neveletlenség között?

Ez már nem jogi kategória, sokkal inkább erkölcsi kérdés. Az ilyen kérdéseket mégis jogi útra terelik, a paragrafusok egyik szövevényével próbálják megoldani, holott az emberi, erkölcsi kérdéseket lehetetlen paragrafusokkal szabályozni. Márpedig ha paragrafusokra bízunk mindent, elfelejtünk ember lenni.

Engem például (s gondolom, nem csupán engem) nem az sért, ha valami rémisztő heteroszexuális, fehér, keresztény képződménynek mondanak, túl primitív az ilyen állítás ahhoz, hogy fönnakadjak ezen. Engem sokkal inkább az sért, hogy az újságok, a politikusok meg lökött bloggerek néznek hülyének, és folyamatosan össze-vissza hazudoznak, félrebeszélnek.

Ez jogilag aligha orvosolható, mivel úgy tűnik, a hazugság, a gyűlölködés, neveletlenség elfogadható szólásszabadsággá minősült át. Erkölcsi szempontból viszont gondolom a magamét. Gyakran hangosan is elmondom, s ha választások lesznek, szavazatommal is föltétlenül szóvá teszem.