Szőgyéniek Kántor Máriával és a jelenlegi táborvezetővel, a kiállításmegnyitón (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Az esztergomi várban található Rondella Galéria – mely Esztergom város, az Eurohíd Alapítvány, a Kaleidoszkóp Ház és a NKA támogatásával működik – adott otthont a 2018-ban elhunyt Kántor János festőművész kiállításának, melyet szőgyéni közreműködőkkel nyitottak meg március első hétvégéjén.

Huszonkét évvel ezelőtt szerveződött első ízben a szőgyéni képzőművésztábor Kántor János esztergomi festő- és grafikusművész vezetésével, mely az elmúlt évek alatt a mester halálával sem veszített fényéből.

Méri Szabolcs, Szőgyén polgármestere és Kántor Mária (Fotó: Berényi Kornélia(Felvidék.ma)

A művész özvegye, hagyatékának gondozója, Kántor Mária köszöntötte a közönséget, köztük a Duna túlpartjáról érkezetteket, barátokat, művészeket és a szőgyénieket, akiket arra kért, váljanak a kiállítás aktív közreműködőivé.

„Kántor János a szőgyéniek számára ma is meghatározó személyiség, hiszen az ő nevéhez fűződött a képzőművésztelep élővé tétele, megszervezésének folyamatossága, a galéria létrejötte, tartalommal való megtöltése. Nagy öröm számunkra, hogy halála után is folytatódik a munkája, Kunné Paulusz Györgyi szentendrei ikonfestő elhivatottsága révén.”

– mondta köszöntőjében Méri Szabolcs, Szőgyén polgármestere.

Majd méltatta Kántor János érdemeit, melyekkel vonzóvá tette a községet a képzőművészek, mindazok számára, akik nyaranta újra visszatérnek, sőt, rendre újak is érkeznek, s egyre több fiatalt vonz a Szőgyéni Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor. A táborlakók hátrahagyott munkáiból jött létre a Kortárs Galéria, ahol több mint félezer alkotás őrzi a művészek ecsetvonásait.

A Rondella Galéria kiállítótermében (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

A kiállítást Vámos János fiatal szőgyéni festőművész nyitotta meg, aki gyermekkorától ismerte és mesterének tekintette Kántor Jánost. Sokat beszélgettek, több ízben kikérte a mester tanácsát, akivel élete végéig tartotta a kapcsolatot. Majd méltatta Kántor kiállított munkáit,

köztük azokat a nagyméretű festményeket, melyeket ebben a felállásban első alkalommal tekinthet meg a nagyközönség.

Berényi Kornélia, aki kezdetben szervezője, és napjainkig aktív támogatója a tábor életének, Reményik Sándor Öröktűz című versét szavalta el üzenetként mindazoknak, akik Kántor János hagyatékát ápolják és gyarapítják.

Az ünnepségen furulyán közreműködött Smidt Tamara, a szőgyéni Csongrády Lajos Alapiskola 6. osztályos tanulója.

Galériai hangulat (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

„Mi, szőgyéniek ma ide hazajöttünk. Sok ismerős van jelen, akik – remélem – Szőgyénbe érkezve úgy érzik, hazajönnek. Mert amit Kántor János és művésztársai teremtettek az elmúlt most már 22 év alatt, az nem más, mint egy kapocs, amely összeköt bennünket. Idén emlékezünk az átkos Trianonra, de elmondhatjuk, hogy mindennek ellenére összetartozunk. Kívánom, hogy legyen ez továbbra is így. Találkozzunk gyakran, művésztáborokban, kiállításokon, kulturális rendezvényeken, a Felvidéken és az anyaországban egyaránt!” – mondta végezetül Méri Szabolcs, Szőgyén polgármestere.

Kántor János emberi, őszinte és hiteles megvallású szakrális munkái elmélyülést sugároznak a szemlélődő számára.

A nagyböjti időszakban lelki elcsendesedést nyújtanak nemcsak a művészet kedvelőinek, hanem mindazoknak, akik a mélyről érkező csendre vágynak. A vonalak, a színek és a festékrétegek mesélnek. A Krisztus-figurák és alakok egymásba fordulása sugározza az alázatot, a magányt, a fájdalmat, de a megbocsájtást, a megnyugvást és az együvé tartozást is.

Vámos János festőművész, formatervező méltatja Kántor János munkásságát (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)

Kántor János Ima a mélyi csendért című kiállítása március 29-ig látható az esztergomi Rondella Galériában, hétfő kivételével naponta 11 és 16 óra között.