Zuzana Čaputová (Fotó: facebook, archív)

Zuzana Čaputová államfő üdvözli a járványellenes óvintézkedések további lazítását, amit hétfőn jelentett be a központi válságstáb.

„Mindannyiunk számára fontos, hogy érezzük: közös áldozatunknak, mely a korlátozott kapcsolattartásban és a szigorú higiéniai előírások példás betartásában nyilvánult meg, volt értelme” – írta Čaputová a közösségi hálón.

Szerdán, május 20-án kezdődik a világjárvány miatt bevezetett óvintézkedések enyhítésének negyedik fázisa Szlovákiában.

Ezt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő.

A negyedik fázisban megnyílhatnak a mozik és a színházak is, de a termekben egyszerre legfeljebb száz személy tartózkodhat. Újranyithatnak továbbá az üzletközpontok (kivéve a gyermekmegőrzőket, játszóházakat) és a beltéri uszodák, sportcsarnokok is, de csak a sportklubok tagjai számára. A kültéri sportpályákon viszont már mindenféle sportot lehet űzni szerdától. Bizonyos feltételek mellett az éttermek belső terében is lehet majd étkezni.

A kormányfő kijelentette: bátor enyhítésekről van szó, a felelősségteljes magatartás azonban meghozta a gyümölcsét. A negyedik fázist elmondása szerint a kedvező számok teszik lehetővé.

Megjegyezte, hogy az utóbbi két napban nem fordult elő olyan új eset, amelyet ne tartottak volna már egyébként is ellenőrzés alatt.

Az üzletekben eddig 25 négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhatott, szerdától ezt a határértéket 15 négyzetméterre csökkentik. Az üzletközpontok esetében az üzlethelyiségek területét veszik majd alapul, a közös terek nélkül. A közös terekben tilos lesz gyülekezni.

Az enyhítések ellenére a boltok vasárnap továbbra is zárva fognak tartani. Érvényben marad az az idősáv is, amikor csak a nyugdíjasok vásárolhatnak be.

Május 20-tól a turistalátványosságok beltereiben is fogadhatnak látogatókat, kivéve az állatkertek és a botanikus kertek belső tereit. Az éttermek belterében is lehet majd étkezni, ugyanazon feltételek mellett, amelyek most a teraszokra vonatkoznak. A közétkeztetést biztosító egységek szerdától 22 óráig tarthatnak nyitva.

A szociális otthonokban egyelőre nem enyhítenek az óvintézkedéseken, tekintve, hogy az itteni gondozottakra a legveszélyesebb a COVID-19 betegség.

A kormányfő szerint a következő két hétben kiderül, hogyan fogják ezek az enyhítések befolyásolni a járványügyi helyzet alakulását, és ennek függvényében lehet majd beszélni a további enyhítésekről. A tömegrendezvényekkel kapcsolatban elmondta: idén legfeljebb ezerfős rendezvények megtartásáról lehet csak szó.