A Csemadok Központi Bizottsága kiemelt feladatként kezelte a tánc- és énekkari mozgalom szervezését. A helyi szervezetek és a szépen gyarapodó magyar tanítási nyelvű alap- és középiskolák is ezt szorgalmazták.
1952 végére a cseheknek és a szlovákoknak már egyaránt működött országos hatáskörrel rendelkező állami és katonai népművészeti együttese, Szlovákiában a Szlovák Állami Népművészeti Együttes és a Nálepka Katonai Együttes, Csehországban a Csehszlovák Állami Népművészeti Együttes és a Vít Nejedlý Katonai Művészegyüttes. Sőt, 1953 februárjától már létezett ukrán nemzetiségi együttesként a Duklaalji Ukrán Népművészeti Együttes is. A hazai együttesek mellett turnézott Csehszlovákiában a szovjet Alexandrov és Mojszejev Együtteseken kívül a Magyar Állami Népi Együttes is. Ezzel azt szeretném érzékeltetni, hogy nagy volt a hagyományos népi kultúra színpadra állított változatának a kultusza, s ez meghatározóan hatott a Csemadok vezetésére is.
Az 1952 márciusában tartott III. Országos Közgyűlés után az apparátus munkáját a népi kultúra hagyományainak jelentősebb felkarolása felé irányította.
Különösen eredményes volt ez a tánccsoportok szervezése területén, valamint a megalakítandó hivatásos együttes tagsági bázisának szervezésében. A Csemadok Pozsonyi Helyi Szervezetének Ág Tibor vezette zenekara, mely kísérője volt az 1952 első felében Pozsonyban szervezett nagy népművészeti előadásoknak, már a hivatásos együttes szervezésének reményében dolgozott.
1949-ben még egyetlen tánccsoport sem volt, 1950-ben alakultak az elsők. 1951-ben, a Csemadok II. Országos Közgyűlésén a füleki együttes szép sikerrel mutatkozott be táncaival. A III. közgyűlést kísérő műsorban már egész sor együttes tesz tanúbizonyságot életrevalóságáról. „1953-ban 35 tánccsoport próbál a népi kultúra hangadójává válni. A cél, az irány még tisztázatlan. A komáromi iskola népi együttese helyes irányba tereli a többiek figyelmét, és öntevékeny munkája a népi kultúrát művészeti magaslatba emeli” – írom Tóth László: A /cseh/szlovákiai magyar művelődés története 1918-1998 című könyvében a táncmozgalomról szóló tanulmányomban. Jelentős munkát végeznek a keleti végeken, Kassa központtal is. Ott Hemerka Olga ének-zene szakos tanárnő az úttörő. Kassán a Csemadok helyi szervezetében és az Ipari Szakközépiskolában tevékenykednek eredményesen. A tánccsoportjuk 1952-ben a magyar tánckultúra bemutatásával részt vesz Sztrázsnyicén a csehszlovákiai országos népművészeti fesztiválon, de már működik tánccsoport Abaújszinán, Nagyidán, Szepsiben, Tornán, Rozsnyón, Pelsőcön, Tornalján és másutt, a Csemadok-szervezeteknél és a magyar iskolákban is. Az 1954-es év végén már 126 magyar tánccsoport van, olvasható a Csemadok krónikájában.
1953 tavaszán a Csemadok 25 hallgatóval megrendezte a tánccsoportok vezetői részére az első kéthetes bentlakásos koreográfusképzést.
A résztvevőket kiemelte a munkahelyükről, térítette a munkabérüket és napi 8-10 óra szakmai foglalkozásban részesítette őket. Ezzel is a III. OK-n megfogalmazott feladatot teljesítette: „minőségileg javítani a művészeti csoportok: a tánccsoportok, az énekkarok, a színjátszó csoportok, valamint az ének-zene-tánchagyományt őrző csoportok munkáját”. A tanfolyamot a Csemadok járási titkárságai bevonásával szerveztem, az ő javaslatukra hívtuk meg a már eredményesen működő tánccsoportok vezetőit a tanfolyamra. Az általam kidolgozott oktatási tervet a Csemadok KB szakmai bizottsága hagyta jóvá. A képzés politikai vezetője Ozsvald Árpád pedagógus és költő, szakmai vezetője pedig én voltam. Az oktatásba csak hazai szakembereket lehetett bevonni. Akkor még a határok szigorúan zárva voltak, ezért előadónak magyarországi szakembereket nem tudtunk meghívni.
Az ősbemutató előtti nyilvános főpróba a Népes székházának parkjában, 1954. július 3. (Fotó: Fáklya képeslap)
A Csemadok KB Elnöksége 1953. január 1-én megbízta Béres Józsefet, Ág Tibort és Takács Andrást a magyar hivatásos népi együttes megszervezésével. Megkezdődött az előző években elhangzott ígéret beváltása, Ág Tiborral együtt jártuk az országot és tagokat toboroztunk: táncosokat, énekeseket és zenészeket. Béres József, a leendő igazgató pedig végezte a szervezési feladatokat, de közben a Csemadok főtitkárával, Varga Jánossal együtt kereste az együttes leendő székhelyét. Pozsony számításba sem jöhetett, a szlovák állami együttes is vidéken, Oroszváron, az államilag kisajátított grófi kastélyban működött. A Csemadokot is hasonló elképzelés vezette. Későbbi beszámolókból tudom: „Huszonhat kastélyt kerestünk fel a környéken” – jelenti az elnökségnek Varga János, akkor éppen ő volt a Csemadok főtitkára. De ami nekünk megfelelt volna, arra azonnal akadt „fontosabb jelentkező”. Magyarbél faluban a teljesen épen maradt kastélyban idősotthont nyitottak, Diószegen a cukorgyári kastélyban szakszervezeti káderképző iskolát, Bősön az Amadé-kastélyban magyar alapiskolát. Szóval, akármelyik kastélyra mondtuk, hogy az jó lesz, azonnal jött a válasz a felettes Népművelési és Információs Megbízotti Hivataltól, hogy az nekik más célra kell.
A szakmai káderek keresése és kiválasztása terén eredményesebben volt a munka, május elejére átadtuk a május 25-től kezdődő kéthetes kultúrpolitikai oktatásra behívandó, leendő együttesi tagok névsorát. Akkoriban az volt a gyakorlat, hogy az állami együttesek évente kéthetes kultúrpolitikai oktatást tartottak a tagságuk részére.
Tánckörvezetői tanfolyam, tablókép. Szklenófürdő, 1958. (Fotó: Takács András tulajdona)
A magyar együttesnek is ezzel kellett kezdenie. Az előzetesen felvételi vizsgán átesetteket meghívtuk a kéthetes kultúrpolitikai oktatásra azzal, hogy ott sor kerül az együttes megalakítására is. A meghívottak közül vagy hatvan személy a két hét lejárta után is maradt. A tanfolyam első hete után a jelenlevők megtartották az együttes alakuló gyűlését, és a június 1-jén megkezdett hetet már mint a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes, a NÉPES együttes tagjaként abszolválták. Utána az együttes azonnal megkezdte a működését, műsorának betanulását. Közben folytatódott az együttes építése is. A nyárutón és az őszi hónapokban már voltak fellépések is rövid műsorokkal. Az első ilyen műsor Pozsonyban, a Megbízottak Testülete (ma Miniszterelnökség) székhelyének parkjában került bemutatásra. Az együttes hivatalos ősbemutatója 1954. április 24-én Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Színházban volt, 1953-54-ben közel 100 előadást valósított meg 1955 március végéig, amikor hatalmi trükkel feloszlatták. A Csemadok KB volt a politikai fenntartó és az 1955-ös évre költségvetésileg nem kapott pénzt az együttes működtetésére. (Hozzám ez a magyarázat jutott el, mert akkor éppen tényleges katonai szolgálatomat töltöttem.)
Kočo-Racin Folklór Táncegyüttes, Mecedónia. OKÜ, Gombaszög, 1994. (Fotó: Takács András Folklór Intézet)
Még ehhez az időszakhoz tartozik, hogy 1953 februárjában megvalósult Ág Tibor és Takács András harmadik néprajzi gyűjtőútja a következő medvesaljai községekben: Egyházasbást, Óbást, Medveshidegkút, Tajti, Vecseklő, és a barkó Péterfala. Már tudtuk, hogy hamarosan igen nagy szükség lesz a felgyűjtött anyagra, mert megalakul a központi népi együttesünk. Mede Margit füleki járási titkár családjánál kaptunk szállást. Most, több mint félszáz évvel később is köszönjük a gondoskodásukat. Nemcsak vendéglátóink voltak, hanem a segítségükkel jutottunk közelebb a táncokat, nótákat ismerő emberekhez.
Még mindig a ceruza volt a fő munkaeszközünk, de már nálunk volt a Csemadok nagy diktafonja, amivel rögzíteni lehetett a dalokat, csak éppen az áram még nem volt bevezetve a faluba.
A szövetkezet vezetősége megengedte, hogy a dohányszárítóban, ahol áramfejlesztővel biztosították a szárításhoz szükséges áramot, esténként bekapcsoljuk a gépünket és a napközben meglátogatott énekesektől rögzítsük az értékes dalokat.
(Folytatjuk)
A szerző az MMA Köztestületi tagja
