Illusztráció (Fotó: TASR)

A koalíciós SaS párt az úgynevezett mozgó medián nullás értékére hivatkozva sürgeti a veszélyhelyzet megszüntetését. Erről Ondrej Šprlák, az SaS szóvivője tájékoztatott szerdán.

„A mozgó medián nullás értéke a Szabadság és Szolidaritás párt szerint elegendő indok a veszélyhelyzet megszüntetésére Szlovákiában. A jelen körülmények között az SaS tagjai ezért sem támogathatják a veszélyhelyzet esetleges meghosszabbítását a kormányülésen” – közölte a szóvivő.

Jana Cigániková, az egészségügyi bizottság elnöke kijelentette: a veszélyhelyzet nem segíti az orvosokat, sőt inkább kontraproduktívan hat rájuk.

„A páciensek az orvosok és a miniszter felszólítása ellenére a veszélyhelyzet idején félnek felkeresni az orvosi rendelőket, ami súlyos egészségügyi komplikációkhoz vezethet. Visszatérni a normális rezsimhez a tervezett operációk terén is több mint kívánatos”– mondta Cigániková.

Az SaS politikusa szerint a márciusi óvintézkedések értelme az volt, hogy a kórházaknak és az egészségügyi dolgozóknak a járványgörbe ellaposítása által legyen elég idejük felkészülni a járványra, és így elkerülni az olaszországi forgatókönyvet. Pozitívan értékelte, hogy a koronavírus-járvány első hullámát Szlovákiában sikerült teljesen felszámolni.

A pozitívumok között említette a lélegeztetőgépek számának növelését, a képzettebb munkaerő biztosítását, az e-karantén bevezetését, valamint azt, hogy az egész társadalom betartja a szigorú higiéniai előírásokat.

Marián Viskupič, a pénzügyi bizottság elnöke is elismerte, hogy az egészségügyi helyzet Szlovákiában nagyon jó, megjegyezte ugyanakkor, hogy gazdasági téren rosszabbul állnak a dolgok.

Viskupič szerint a gazdaság talpra állítása érdekében mielőbb meg kell szüntetni a veszélyhelyzetet, fel kell oldani a még érvényben lévő korlátozásokat, amelyek „fojtogatják a gazdasági életet”, és ismét normális életet kell élni.

Hozzátette: a gazdaság lezárásának következményeit az ország csak ezután kezdi majd érezni, de gyors beavatkozással a kormány jelentős mértékben enyhítheti a gazdasági visszaesést.

***

A veszélyhelyzet mielőbbi megszüntetését szorgalmazza Juraj Šeliga (Za ľudí), a parlament alelnöke is.

Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy jelenleg a veszélyhelyzettől függ több intézkedés végrehajtása is, például az ellátások folyósítása, vagy a készletek kiutalása az Állami Tartalékalapból.

„Megértem, hogy a kormányfő miért csak a jövő héten akarja bejelenteni az arról szóló döntést, hogy feloldják vagy meghosszabbítják-e a veszélyhelyzetet” – jelentette ki Šeliga, aki szerint mérlegelni kell, hogy mi minden függ ettől a lépéstől, és esetleg módosítani is kell bizonyos rendeleteket, hogy a veszélyhelyzet megszűnése után is kiutalhatók legyenek a készletek, vagy folyósíthatók legyenek a juttatások.

Šeliga hozzátette: a gyülekezés tilalma már jogi és gyakorlati szempontból sem indokolt.