Benko Pál gimnáziumi tanár, a helyi gyülekezet gondnoka az általa festett fakazettás mennyezetburkolat darabjait helyezi fel a Fülek református templomában 2020. június 23-án (Fotó: Komka Péter, MTI)

Benko Pál gimnáziumi tanár, a helyi gyülekezet gondnoka az általa festett fakazettás mennyezetburkolat darabjait június 23-án helyezte fel Fülek református templomában.

A 2002-ben felszentelt református templom közadakozásból, közös munkával készült. Bellényből a csaknem összedőlt református templom tégláit 30 kamion hozta át Fülekre, ahol darabonként letisztították és használták fel ezeket.

A templom harangja is a régi bellényi templomból való.

Egy önkéntes viszi a festett fakazettás mennyezetburkolat egyik darabját Fülek református templomába, mely Bellényből a csaknem összedőlt református templom tégláiból épült (Fotó: Komka Péter, MTI)

Benko Pál biológia-kémia szakos pedagógus a Füleki Gimnáziumban tanít.

Munkája mellett kézműveskedik, a füleki Motolla Kézműves Baráti Kör és a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének tagja. A Felvidéki Hagyományos Kézművesek Fórumának egyik alapítója.

Fő alkotási területei közé tartozik a gyékénykötés, kabak- és lopótök díszítése, a vert- és rececsipke és nem utolsósorban a bútor- és mennyezetkazetta-festés.

Benko Pál gimnáziumi tanár, a helyi gyülekezet gondnoka az általa festett fakazettás mennyezetburkolat darabjait helyezi fel a felvidéki Fülek református templomában (Fotó: Komka Péter, MTI)

A zempléni református templom karzatkazettáit festette meg, és alkotótársaival együtt részt vett a ceglédberceli református templom mennyezetkazettáinak elkészítésében. Ezúttal pedig a füleki református templom festett fakazettás mennyezetburkolatát álmodta és valósította meg.