Zólyommiklós (Fotó: najkrajsikraj.sk)

A közel 5 kilométeres tanösvény megnyitására ma került sor a Gyetvai járásban található Zólyommiklós (Miklósfalva vagy Miklóshuta) községben. A falu valaha az Esterházy gróf tulajdonában lévő véglesi uradalomhoz tartozott. A tanösvény bemutatja Polyánaalja ezen részének természeti szépségeit és remek úti célként szolgál a közelgő turisztikai idényre.

„A tanösvény Esterházy Miklós nevét kapta, aki egyes források szerint a község alapítója volt. Amikor a 18. század második felében fejlődésnek indult a helyi üveggyártás, a település az említett gróf nevét viselte. Az itt létesített üveghuták (az üveg anyagát előállító műhely, amelyben az üveget készítik és feldolgozzák – a szerk. megjegyzése) munkát és megélhetést biztosítottak a környék lakosságának” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Zólyommiklós polgármestere, Peter Šulek.

A történelmi Magyarország területén az üveggyártás a középkor folyamán indult meg. Az első ismert üveghuták a bányavárosok vidékén működtek. A 16. század végétől földesúri uradalmak erdőségeiben is létesültek, majd a 17. század folyamán számuk jelentősen gyarapodott. Az üveghutákban kalcium-kálium üveget állítottak elő, melyet a helyszínen található homokból vagy kellően előkészített kavicsból (békasóból), kőből, mész, hamuzsír hozzáadásával hevítéssel nyertek, speciális olvasztókemencékben.

Az egykori Zólyom vármegye területén, nevezetesen a véglesi uradalomban a gazdag erdőknek, folyóknak, illetve kvarclelőhelyeknek köszönhetően minden természeti feltétel adott volt ahhoz, hogy a területek feudális birtokosai megfelelően kiaknázhassák a természet ajándékait. A XVII-XIX. század folyamán a véglesi uradalom területén épült üveghutákból fokozatosan kialakultak a mai települések.

Kettőnek az elnevezésében a huta szó máig szerepel: Végleshuta és Zólyommiklós, szlovákul Detvianska Huta.

Az Esterházyak gazdag zólyomi ága által 1688-ban megvásárolt véglesi uradalom legrégebbi üveghutája kétségkívül a mai Végleshuta település területén feküdt.

A tanösvény távja megtehető gyalogszerrel és kerékpáron is, de vannak szakaszai, melyekre autóval is be lehet hajtani, amit minden bizonnyal főleg a kisgyermekes családok értékelnek majd.

„Egyes állomásairól csodálatos kilátás nyílik a Polyanára, a Körmöci-hegységre, valamint a Selmeci-hegységre. „Ugyancsak belátható innen az Alacsony-Tátra vonulata és szép időben a Lomnici-csúcs, valamint a magas-tátrai Tengerszem-csúcs – közölte Peter Šulek kedvcsinálóként.

Az egyik megálló a Miklós-forrásnál van, ezt az ásványvízforrást már évszázadokkal ezelőtt ismerték a környéken élők. Mostanában főként a kerékpáros turisták keresik fel előszeretettel. Az ösvény egy tárnánál végződik, mely az utolsó a község kataszterében valaha található kilenc tárna közül. A tanösvény Besztercebánya megye támogatásával készült.

(Felvidék.ma/teraz.sk/http://mek.oszk.hu)