Illusztráció (Fotó: TASR)

Tizenegy hónap elteltével újra felütötte a fejét az afrikai sertéspestis (AMO). Ágcsernyőben egy háztáji gazdaságban, a Tőketerebesi járásban azonosították a betegséget – tájékoztatott weboldalán az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet (ŠVPS).

„Két sertést tartottak a háztáji gazdaságban. Az állatok testhőmérséklete megemelkedett, és nem ettek. Nemsokára elpusztultak. Július 7-én mintát vettünk az állatokból, a fertőzés beigazolódott” – közölte a felügyelet.

A járványgóc másfél kilométerre fekszik az ukrán, két és fél kilométerre a magyar határtól, ahol a vaddisznóállományban már régebben azonosították a kórokozót. A régiót a fertőzött területek közé sorolták.

A terület körül háromkilométeres biztonsági övezetet jelöltek ki, amely kiterjed a tőketerebesi járásbeli Ágcsernyő, Battyán, Bacska, Bély, Tiszacsernyő és Kistárkány  kataszterére.

A 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetbe tartozik még Királyhelmec, Nagytárkány, Dobra, Perbenyik, Pólyán és Lelesz, valamint a Nagymihályi járás területén Szirénfalva, Nagyszelmenc, Dobóruszka és Kaposkelecsény.

A mezőgazdasági minisztériuma óvatosságra és a megelőző intézkedések betartására kér mindenkit.

A minisztérium emlékeztet, hogy minden tenyésztőnek regisztrálnia kell, és hogy csak ellenőrzött és ismert helyekről vásároljanak állatokat, ne pedig külföldről, ahol jelen lehet a betegség.

A tárca szerint az sem kizárt, hogy a fertőzött területről a zöldségekkel és a gyümölcsökkel is behurcolható a betegség. „Fontos tudni, hogy a takarmány – a kukorica és a szalma is – megfertőződhet” – tájékoztatott a minisztérium. A tárca megfogalmazása szerint a határainkon túl katasztrofális a helyzet, ami a megerősített esetek számát illeti, Magyarországon és Lengyelországban a legrosszabb.

A minisztérium felhívja a figyelmet a tünetekre is. Az állatnak láza, hasmenése van, nem eszik, a légycsípések helyén véraláfutások keletkeznek.

„A fertőzés terjedésének megakadályozása szempontjából rendkívül fontos, hogy a gazdák jelentsék az állatorvosnak a gyanús eseteket” – közölte a tárca. Ha az állat beteg vagy elpusztult, a tulajdonos köteles haladéktalanul értesíteni az illetékes regionális állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági felügyeletet.

A vadászokat felszólították a vadon élő állatok intenzív kilövésére.

Az állatorvosok és a vadászok is figyelik a helyzet alakulását.

2019. július 24-én találták az első sertéspestises vaddisznókat a Tőketerebesi járásban, Őrös községben, a magyar határ közelében. Eddig 216 fertőzött vaddisznót találtak Szlovákiában, a Tőketerebesi, a Nagymihályi és a Kassa-vidéki járásban, valamint Kassa területén. A házi sertések közül eddig 12 betegedett meg a Tőketerebesi járásban, a legutóbbi esetet 2019. augusztus 19-én regisztrálták. Tavaly decemberben az Európai Bizottság törölte Szlovákiát a fertőzött területek listájáról.