Illusztráció (Fotó: Getty Images)

A Centire társaság felmérése szerint a kilencedikes tanulók 40 százaléka érdeklődik a duális képzés iránt, amely az elméleti oktatás mellett biztosítja a jövendő foglalkozás gyakorlati részének elsajátítását is. A vonzerőt főleg ez jelenti.

A továbbtanulás ilyen formája iránt elsősorban a tanulók Kassa megyében érdeklődnek, mégpedig a kilencedikesek 52 százaléka. A felmérést 2020 júniusában 3867 diák bevonásával készítették.

„A képzés ilyen formáját  a legtöbben azért tartják kedvezőnek, mert a tanulás mellett gyakorlatot szereznek, továbbá keresnek is, illetve ennek együttesét”

– jelezte Ľubomír Billý, a Centire társaság szakembere.

Azok a diákok, akik nem a duális képzést választották, döntésüket azzal indokolták, hogy ez a képzés nem nyerte el a tetszésüket, továbbá, hogy az általuk választott szakra nem szerveznek duális képzést, illetve, hogy inkább az elméleti oktatást helyezik előtérbe semmint a gyakorlatot. A tanulók egy része az iskola elvégzése után azonban nem kíván annál a munkaadónál dolgozni, ahol a tanulás melletti gyakorlatot végezték, inkább maguk akarnak munkahelyet  keresni.

„A tanulók részére adott a lehetőség, hogy az iskola befejezése után más munkaadónál helyezkedjenek el, vagy folytathatják tanulmányaikat akár felsőfokon is”

– jegyezte meg Ľubomír Billý.

A kilencedikesek 38 százaléka azt nyilatkozta, hogy a középiskolai továbbtanulásukban leginkább a szülők befolyásolták őket, 15 százalékuk pedig a barátokra hallgatott. Csak ezután következett, hogy a választásukban a nevelési tanácsadó vagy a tanítóik tanácsa döntött volna.

2020 júniusában felmérést végeztek azon munkáltatók körében, akik a duális képzésben részt vállaltak és a középfokú szakiskolák körében is arról, hogy miként befolyásolta további terveiket a COVID-19 járvány. A felmérésben 121 középfokú szakiskola, 1149 diák és 151 munkáltató vett részt.

A munkáltatók 67,3 százaléka továbbra is támogatja a duális képzést a már megszokott formában. Mintegy 25,2 százalékuk csökkenteni kívánja a diákok számát.

Az iskolák nagy része úgy nyilatkozott, hogy a koronavírus-járvány különösebben nem befolyásolta a diákok tanulási kedvét, csupán mintegy 20 százalékuk nem tudott bekapcsolódni a távoktatásba.

„Ezek a diákok főleg azért nem vehettek részt a távoktatásban, mert nem volt internet hozzáférhetőségük, mégpedig szegényes életkörülményeik miatt, elenyésző részüket viszont nem érdekelte a tanulás ilyen formája” – állapította meg Viera Holešová, a Centire társaság módszertani csoportjának vezetője.

A felmérésben résztvevő diákok 30 százaléka kifejtette, hogy a munkaadójuk, ahol a gyakorlati oktatásban részesülnek megfelelő tananyagot biztosított számukra a járvány idején is. Elmondták, hogy különféle projektek kidolgozását végezték. Rövid videókon ismertették velük az egyes termékek gyártási folyamatait, vagy a szolgáltatások módszerét és ezeket házi feladatként gyakorolták. A tanulók 10 százaléka közölte, hogy a munkáltatók a gyártószalagok működéséről küldtek rövid videót, 5 százalékuk pedig arról számolt be, hogy külföldi szakemberek részvételével szerveztek számukra videokonferenciát.

Viera Holešová kihangsúlyozta, hogy a duális képzés egyre népszerűbb a fiatalok és a munkáltatók körében is. Jelenleg 1330 munkaadó kapcsolódott be az oktatás ezen rendszerébe.

(webnoviny.sk/Felvidék.ma)