Zétény volt könyvtára, az élettel is teli közösségi tér (Fotó: SZMKE)

Július elsejétől a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete (SZMKE) vezetésével könyvadománygyűjtés kezdődik a leégett zétényi könyvtár állományának feltöltésére. A felvidéki magyar könyvtárosok érdekképviselete a Szlovákiai Magyar Írók Társaságával, valamint a Selye János Egyetem vezetőségével és annak könyvtárával, illetve az úgynevezett gyűjtőkönyvtárakkal együttműködve várják az olvasók könyvadományait.

Rövid időn belül elkezdhetik a leégett kultúrközpont újjáépítését is

Májusban, éppen a koronavírus-járvány idején égett le Zétényben a kultúrközpont épülete, amelyben a községháza, a könyvtár, és asztalitenisz szakosztály is működött. A felújítás alatt álló épület felső szintje teljesen kiégett, a könyvtári állománnyal együtt. A kárfelmérés, és a tűz okainak vizsgálata a mai napig tart. Pontos adatokat a község polgármestere még június végén sem tudott közölni, de minden bizonnyal legalább 100 ezer eurós kár keletkezett.

Kukó Miklós, a bodrogközi település polgármestere elmondta, hogy a gyűjtésen kívül több helyre is (köztársasági elnökhöz, a miniszterelnökhöz, Magyarországon a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságához….) segítségért fordultak anyagi támogatást kérve az épület felújítására. Addig azonban, amíg a kárfelmérés tart, és a biztosító kifizetése nem történik meg, nem tudnak számszerűsítve, pontos pénzösszegekben gondolkodva segítséget kérni.

A polgármester bízik a helyi lakosság segítségében és összefogásában, valamint abban is, hogy segélykiáltásukat meghallották az illetékesek, és rövid időn belül elkezdhetik a leégett kultúrközpont újjáépítését. A leégett épület rendbetétele elengedhetetlen az alig nyolcszáz főt számláló település számára a községháza és a könyvtár működése szempontjából, de a kulturális rendezvények szervezése szempontjából is.

Zétény község felhívása közadakozásra

A tűzesetet követően „Minden cent számít” mottó jegyében jótékonysági segélygyűjtésbe kezdett a település. Felhívással fordultak a környék lakosságához, és minden jóérzésű emberhez, hogy lehetőségeihez mérten támogassák a Zétényben keletkezett kár enyhítését.

A gyűjtés eredményeképpen eddig mintegy 15 ezer euró gyűlt össze a transzparens számlán. Minden kicsi segítség jól jön most a településnek, és abban bíznak, hogy az összefogás ezúttal is segítségükre lesz.

A gyűjtés jelenleg is tart az SK92 0900 0000 0051 7025 9173 számú számlán.

Készpénzben pedig – jelenleg az iskola épületében működő – községházán történő befizetéssel járulhatnak hozzá az adakozók a kultúrközpont újjáépítéséhez.

A teljesen megsemmisült könyvtári állományt is szeretnék pótolni Zétényben

Egyelőre csak a közadakozásra számítanak ez ügyben is. A Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete, a Selye János Egyetem Könyvtára és a Szlovákiai Magyar Írók Társasága felhívására számos könyvtár csatlakozott országszerte a gyűjtéshez.

A leégett zétényi könyvtár (Fotó: Zétényi Községi Hivatal)

Mint Kecskés Ildikó, az SZMKE elnöke a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben kifejtette: május 6-án leégett a kultúrház, benne a könyvtár teljes állományával. Az SZMKE elnöksége által kezdeményezett gyűjtésre Kukó Miklóssal, Zétény község polgármesterével és Hodossy Gyulával, az SZMÍT elnökével való egyeztetésnek köszönhetően kerül sor.

„Zétény község lakossága összetartó közösséget alkot. Megérdemlik, hogy az ott élők – különös tekintettel a felnövekvő nemzedékre – érdekében összefogjunk. Elhatároztuk, hogy segítjük a majdani új könyvtár gyűjteményének kiépítését. Szeretnénk, hogy a mintegy 800 lélekszámú község lakosai újra könyvtári állományhoz jussanak”

– hangsúlyozta Kecskés Ildikó, a szervezet vezetője.

Hozzátette: céljuk minimum 5 ezer darab, jó állapotú, hasznos könyv összegyűjtése. A nemes célt támogató személyek a gyűjtőkönyvtárakba juttathatják el könyvadományaikat.

A gyűjtés kezdeményezői főként magyar nyelvű gyermek-, ifjúsági, felnőtt, szép- és ismeretterjesztő irodalmat várnak.

A könyvadományokat július 1-e és szeptember 5-e között várják az alábbi gyűjtőkönyvtárakban: dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár, a Galántai Városi Könyvtár, az Ipolysági Városi Könyvtár, a Királyhelmeci Regionális Könyvtár, a losonci Nógrádi Könyvtár, a Muzslai Könyvtár, a Párkányi Városi Könyvtár, a rimaszombati Matej Hrebenda Könyvtár, valamint a Szepsi Városi Könyvtár.

Az első könyvcsomagok a zétényi intézmény részére már el is készültek. A Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó 1 000 darab könyvet, a Selye János Egyetem Egyetemi Könyvtára pedig ötszáz kötetet ajándékozott a rászoruló könyvtárnak.

A gyűjtőkönyvtárak elérhetőségei ITT találhatóak.