A legrosszabb, amit a társadalmi elitünk tehet, hogy mint egy rossz pedagógus vagy pap, szidja a tanítványait, a híveit, hogy miért olyanok, amilyenek. Ez nagyon gyakran előfordul a közösségi hálón folytatott viták során is, és nincs az az észérv, amellyel meg lehetne győzni az ilyen embereket, miszerint, ha neheztel a népre, mert nem eléggé öntudatos magyar, azzal minden téren csak árt.

Ilyenkor szoktam feltenni a kérdést, azzal hogyan békél meg az ilyen „megmondóember”, hogy

például Magyarországon, (ahol magyarnak lenni nem kihívás, hanem állapot) egy március 15-én, vagy augusztus 20-án a társadalom hány százaléka rohan a koszorúzási ünnepségre, és hány százaléka fizet be egy wellnessre, vagy szervez családi, baráti gulyáspartit, vagy csak egyszerűen nem csinál semmit a jeles ünnepeinken? Nem tévedek sokat, ha 5 vs. 95 százalékos arányra tippelek.

Tudomásul kell venni, hogy a társadalom így tevődik össze. Ezt ismerte fel anno a Most-Híd is és erre  a szlovákiai magyar néplélekre alapozta a szavazatszerző stratégiáját, amivel nem is lett volna semmi gond, ha mindeközben igyekezett volna ezerféle módszerrel formálnia a felvidéki magyar ember egészséges nemzettudatát, de ők nem emelték a lécet, hanem sok esetben inkább beletették a sárba…

A lényeg tehát, hogy akár tetszik, akár nem, a Felvidéken van egy masszív réteg, mely nem koszorúz, nem cserkészkedik, nem vianovás, nem gombaszögös, nem tagja a nyugdíjas dalárdának, de még az önkéntes tűzoltó egyesületnek sem… viszont időnként elmegy fagyizni a családjával, vagy kocsmázik a haverokkal, vagy csak úgy „van” és kisebb gondja is nagyobb annál, hogy úgy keljen és feküdjön, hogy vajon megvette-e már az ezévi Csemadok-bélyeget, vagy, hogy mit mond az aktuális helyi párt helyi elnökének, miért nem ment el a tisztújító taggyűlésre. Semmi mást nem kell tennie senkinek, csak most, a cikk olvasása közben megállnia egy pillanatra és elgondolkodnia, hogy akkor a kis falujában, vagy az utcájában mennyi is az az embermennyiség, amely aktívan él magyar közösségi életet, és ezek mellett az emberek mellett hányan vannak azok, akik passzívak.

Ha például egy, a nyelvhatáron található városban van (még) 3 ezer magyar és a színielőadásra eljön 300 néző, és általában mindig ugyanaz a 300 ember jön el, akkor a képlet egyszerű, maradt még további 2700 magyar, aki „van”, s csak kivételes alkalmakkor fog aktívan részt venni a közösségi életünkben. Ez a kivételes alkalom lesz a kulcskifejezés az elkövetkező időszakunkban…

Ez a mindenhol fellelhető csendes többség a (még nem létező) felvidéki magyar nemzetstratégia legnagyobb célcsoportja. Nélkülük semmi értelme továbbgondolnunk közösségünk sorsát.

Ha csak szemellenzős módon, a saját rögeszméinkhez ragaszkodva, önmagunk nagyszerűségét kiemelve, pótolhatatlanságunkat hangsúlyozva, ezt a csendes többséget lenézve és mellőzve akarjuk a nemzetünket vezetni, akkor ez egy olyan – egyre csak szűkülő zsákutca –, amelyből egy idő után már vissza sem tudunk fordulni.

Szemléletváltásra van szükség tehát

Meg kell találni az utat ehhez a passzív réteghez és fokozatosan, jól megtervezett stratégiával kell eljutni ezekhez a (még) magyar emberekhez. Mindez nem fog menni, csak társadalommérnökök patikamérlegen adagolt steril módszereivel. Csak és kizárólag a rögvalóságból, húsvér emberek által hozott tapasztalatok, élmények és ötletek alapján van erre esély. Ez persze nagyon komoly és hosszadalmas (sőt állandó) szakmunkát igényel és még egy dolgot: az egyes régiókban, a közéletet irányítók a közösség iránti alázatára, áldozatvállalására, egymással való meg- és kibékülésére, mert ezek nélkül semmi esély formálni a magyar közösségünket.

Ha a burokban létező elit klikkek nem képesek belülről kipukkasztani a saját burkukat és hozzájárulni ahhoz, hogy építsék a sikeres közösséget, jobb, ha kijelentjük: az elkövetkező 30 évben ezzel a hozzáállással a felvidéki magyarság, mint olyan, meg fog szűnni!

Ez nem a kisember bűne lesz, ez a magyar elit halálos vétke lesz a Felvidéken!

Szemléletváltásra, paradigmaváltásra van szükség. Mi a paradigma, illetve a paradigmaváltás? Hívjuk segítségül az internetet. Íme egy idézet:

„A paradigma jelentősége abban áll, hogy az ember néha krízisbe, konfliktusba kerül meglévő véleménye, beállítottsága, hiedelmei, gondolatai, ismeretei stb. ellentmondásossága miatt, amelyet sokszor ezek átfogó (paradigmaméretű) megváltoztatásával tud csak feloldani.
A társadalmi méretű paradigmaváltásra ezzel szemben akkor szokott sor kerülni, ha a lakosság nagy részében áll fenn hasonló konfliktus, és csupán a hozzáállás megváltoztatásával – amely viszonylag kevés pszichikai energia ráfordítását igényli – jelentős alkotó energiákat lehet az elérendő közösségi célokra felszabadítani.”

Utóirat:

Mindezt azért vetem papírra, mert hallom a „Traktoros Józsik” sörben úszó gondolatait a kocsma ragacsos asztalán könyökölve és értem „Falusiné Piros Aranka nénik” halk szavát a tilinkós jégkrémárus kocsijának árnyékában.

Itt keressétek a valóságot, általam mélyen tisztelt politikai és társadalmi vezetőim. A kisember való világában gyökerezik minden, mert ők a kezdet, velük kell kezdenünk tenni jó és hasznos dolgokat.

Ők a nép!