A csoportos kiállításnak a Dituria Bevásárlóközpont ad otthont (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A fenti címmel látható egy nem mindennapi helyszínen nyílt nemzetközi fotóművészeti kiállítás. A kínai, magyar, valamint szlovákiai fotóművészek közös tárlata a lévai Dituria Bevásárlóközpont központi csarnokában tekinthető meg. A kiállítás a Lévai Fotográfiai Napok elnevezésű, jelentős múltra visszatekintő nemzetközi esemény részeként szervezték meg.

A tárlat anyaga a kölcsönös megismerés jegyében állt össze. Wei Xiang és Szamódy Zsolt Olaf vezetésével már több éve szerveznek tanulmányutakat kínai és magyar fotósok számára. A kölcsönös látogatások eredményeként készült el a Szépséges Magyarország, szépséges Kína című könyv magyar, kínai és angol nyelven.

A kínai életkép jelenik meg a tárlaton (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Mindketten szívügyüknek tekintik a kínai–magyar kapcsolatok elmélyítését. A kiadvány mellett  számos csoportos tárlaton mutatták be a két igen eltérő világ hétköznapjait.

A Léván megtekinthető anyag az elmúlt évben megszervezett kínai látogatás során jött létre. Ekkor az úti cél Liaoning kínai tartomány volt. A hét magyarországi fotóművész mellett a lévai Koszmály Gábor tölthetett egy rövid időt Kínában.

Koszmály Gábor mellett az alábbi fotóművészek alkotásai jelennek meg a tárlaton: Á. Tóth József, Benkő Imre, Király László György, Kozák Albert, Szamódy Zsolt Olaf, valamint Wang Yinghe és Wei Xiang.

Koszmály Gábor fotográfiái (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Szamódy Zsolt Olaf fotográfusként, a kilencvenes évektől kezdve következetesen fényképezte az ember által megváltoztatott környezetet, legyen az épített vízpart, kikötő, gyár vagy katonai erődrendszer. Életműve jelentős részét képezi a víz mint motívum használata. 1990-től tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, 2002-2014-ig a szervezet elnöki posztját töltötte be.

E minőségében a Fotóhónap fesztiváligazgatója (2006; 2008; 2010; 2012; 2014), valamint a szervezet nemzetközi kapcsolatainak építésében kurátorként is részt vett, elsősorban kínai relációban (Beautiful China – Beautiful Hungary, a kínai–magyar diplomáciai kapcsolatok 65. évfordulója alkalmából, MÜPA, Budapest 2014), valamint elnöksége idején lett tagja a szövetség az European Month of Photography szervezetnek.

Sajnos a jelen járványügyi helyzet a Lévai Fotográfiai Napok nemzetközi eseményfolyamát sem kímélte. A hagyományok szerint májusban zajló rendezvényt idén októberre ütemezték át.

A program részeként megszokottá vált konferenciák, találkozások ugyan elmaradtak, ám a tárlatok sorát megrendezték.

A kiállítás részlete (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A lévai bevásárlóközpont mellett a lévai, valamint az ipolysági zsinagógában is kiállításokat tartanak. A megnyitóra mindegyik esetben online került sor. Ipolyságon október 16-án a magyar származású, Izraelben élő José Andres Lacko fotográfiaiból nyílik majd tárlat.