Fotó: Promenad.hu

Az iskolaköteles gyermekek szüleinek körében bizonytalanságot kelt, hogy egyes iskolákban a gyermek hiányzása esetén nem akarják elfogadni a szülő által kiállított, három napnál hosszabb időre szóló igazolást.

A törvényből adódóan viszont jelenleg az iskolaköteles gyermek számára a szülő egyszerre ötnapi hiányzást igazolhat.  „Rendkívüli, illetve veszélyhelyzet, vagy szükségállapot idején, melyet a koronavírus-járvánnyal összefüggésben hirdetnek meg, az oktatási törvény értelmében három egymást követő nap helyett öt napra szólóan állítható ki szülői igazolás” – olvasható az oktatási tárca erre vonatkozó tájékoztatásában.

De nemcsak a szülő által igazolható napok számának, hanem azok gyakorisága, megengedett ismétlődése tekintetében is bizonytalanság uralkodik a szülők körében. A tapasztalatok szerint egyes iskolák egy iskolaév alatt csak három alkalommal fogadnak el szülői igazolást, másutt a szülő háromhetente igazolhatja a gyermeke hiányzását, míg akad, ahol egyáltalán nincs erre vonatkozó korlátozás.

Ebben a tekintetben szabad kezet kaptak az iskolák. „Az oktatási minisztérium nem határozza meg, hogy a törvényes képviselő hány alkalommal igazolhatja a gyermek hiányzását. Minden iskola maga szabja meg, hogy a tanév alatt hányszor fogad el szülői igazolást“ – tájékoztat a minisztérium.

A szülőktől elfogadott igazolások számát viszont az iskolák a saját iskolai rendtartásukban külön meghatározhatják. Amennyiben olyan gimnáziumi vagy középiskolai tanulónak van szüksége igazolásra, aki már betöltötte a 18. életévét, azt maga megírhatja.

A már nagykorú diák is öt egymást követő napot igazolhat magának a koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetben.

„Ezeket a szabályokat azonban az iskolák szintén módosíthatják a saját belátásuk szerint az iskolai rendtartásban” – teszik hozzá a tárca képviselői.

Az öt egymást követő napra szóló szülői vagy nagykorúság esetén tanulói igazolást Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter rendelete alapján az iskolák szeptember elsejétől visszavonásig kötelesek elfogadni. Amennyiben mégis elutasítanák, a szülő panasszal fordulhat az iskola fenntartójához, a megyeszékhely járási hivatalának iskolaügyi osztályához, illetve az Állami Tanfelügyelőséghez.

(Felvidék.ma/Webnoviny.sk)