Fotó: SITA

Még mindig kérdéses, hogy megvalósítható-e az ország teljes lakosságára kiterjedő koronavírus-tesztelés. A Smart City Summit 2020 elnevezésű rendezvényen zajló vita során Richard Rybníček, a Szlovákiai Városok Szövetségének elnöke, Trencsén polgármestere is foglalkozott a témával.

Rybníček szerint kérdéses, hogy lesz-e elegendő teszt, védőeszköz és egészségügyi személyzet. Egyúttal felmerül az is, hogy vajon a településeknek nem kellene-e a teszteléssel kapcsolatban az államtól előleget kapniuk a teszteléssel kapcsolatos kiadásaikra.

„Az az igazság, hogy a kistelepülések egy részét ez pénzügyi szempontból likvidálhatja“ – hangsúlyozta a Szlovákiai Városok Szövetségének elnöke. Hozzátette még, hogy amennyiben a településeknek nem lesznek anyagi eszközeik a tesztelésre, az az országos tesztelés meghiúsulását okozhatja.

„Számtalan olyan kistelepülésről van szó, melyek egyik napról a másikra élnek, nincs pénzük a fejlesztésre és ráadásul az országos tesztelésre is költeniük kell“ – vázolta Rybníček.

Eduard Heger (OĽaNO) pénzügyminiszter ezzel összefüggésben kijelentette, tisztában vannak a helyzettel, ám Szlovákiának jelenleg nagyon komoly problémával kell megbirkóznia. „A napi fertőzöttek egy százaléka belehal a betegségbe“ – mondta. Szerinte az országos teszteléssel sikerült csökkenteni a napi esetszámot. „Vannak gondok, de dolgozunk a megoldásukon“ – jelentette ki.

Szlovákia lakosságára Igora Matovič kormányfő szerint a tesztelés újabb három szakasza vár. Mint mondta, a központi válságstáb jóváhagyta a tesztelést, melyre 8 millió darab antigénalapú gyorstesztet használnak fel.

„Ezen a hétvégén biztosan nem kerül rá sor, a tervek szerint október hatodikától szervezzük meg, karácsonyig három hétvégén, hogy az ünnepeket már viszonylag megszokott körülmények között tarthassuk“ – mondta Matovič, bővebb tájékoztatást pedig ezzel kapcsolatban az elkövetkező napokra ígért.

(Felvidék.ma/Webnoviny.sk)