Le a kalappal a Nap Kiadó előtt, e feszültségektől teli időkben is, a karácsonyi időszakban igazi zenei újdonsággal lépett piacra. Miller Lajos Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes önéletrajzi kötete minden operarajongó polcára odakívánkozik.

A nagy formátumú baritonistával még a Hungarotonnál ismerkedtem meg, joviális, kedves egyénisége miatt nagyon sokan szerették. Olasz specialistának könyvelték el, s ebben rajongói nem is tévedtek. Egymás után énekelte el az örökkévalóságnak Verdi nagyoperáit, s Respighi ritkábban játszott művei népszerűsítéséből is kivette részét.

Mégis egy viszonylag ritka felvétel alkalmával találkozhattunk hosszasabban személyesen. Nicolae Bretan, avagy Bretán Miklós kolozsvári zeneszerző Ady dalait énekelte szalagra. A felvétel az operaénekes-zeneszerző leányának köszönhető, szeretett volna édesapjának méltó emléket állítani, s Miller Lajos segítségével ez sikerült is. Az Amerikában élő hölggyel, aki kiválóan beszélt magyarul, kétszer tárgyaltam. A felvételről az író is megemlékezik amerikai útjára visszagondolva.

A kötetben Miller némi életrajzi bevezető után szerepenként mutatja be pályáját.

Macbeth, Álarcosbál, Anyegin, Trubadúr, Traviata, Don Carlos és Simon Boccanegra világába visz el a krónikás. A sorok közül ki lehet olvasni, melyek voltak a legkedvesebb figurái. Talán a Trubadúr Luna grófja viszi a prímet, de Anyegin címszerepe is igencsak közel állhatott hozzá az oldalszámok alapján. Ezt követően a világ operaházaiban tett fellépéseiről olvashatunk szemelvényeket, majd szakmai kérdésekben igazítja el röviden az olvasót.

Zenei naplómat lapozgatva, első éveiből két bejegyzésre lettem figyelmes. 1979 májusában a Tosca új betanulásában Scarpia szerepét játszhatta el, partnerei Rohonyi Anikó és Nagy János voltak. „Miller nagyszerű” – jegyeztem meg egykor a hallottak alapján. A másik egy 1980-as Simon Boccanegra bemutatóhoz kötődik, ahol olyan kiváló énekesekkel osztozhatott a sikerben, mint Kincses Veronika, B. Nagy János, Begányi Ferenc és Gáti István. Az előadásnak 4/5-ös osztályzatot adtam, ami akkori kritikus korszakomban felért a tökéllyel. Az előadás kedvező fogadtatása nyomán a Hungaroton is felvételt készített Verdi operájából, amire nemzetközi szinten is felfigyeltek.

Egy kicsit elkalandoztam, de térjünk vissza a kötetre. „Negyven év, hetvenöt szerep… a világ hetvenöt városában mutatkozott be” – írja Mátai Györgyi szerzőtárs az összegzésben.

Igen, egy ilyen gazdag pályát alig kétszáz oldalon összefoglalni szinte lehetetlen.

S talán ez az árnyoldala is, a kötet inkább „képeskönyvre” hasonlít, s ez a véleményem egyben jelzi a szöveg háttérbe szorulását, ahol viszont bőséges név- és adathalmazt kell az olvasónak feldolgoznia.

„Aki sokat markol, keveset fog” – tartja a népi mondás, s ez az olvasott témagazdagságra, s a kidolgozás fogyatékosságára is jellemző. Csupán reménykedem abban, hogy amennyiben egy újabb kiadásra szánja el magát a Nap Kiadó, akkor – a gazdag és értékes illusztráció mellett – a szöveg játszhatja az (operai) főszerepet.