Mária Kolíková (Fotó: TASR)

Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügy-miniszter az igazságügyi reform legfontosabb elemeinek a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság létrehozását, valamint a Bírói Tanács hatáskörének egyértelmű meghatározását tartja.

Ez utóbbi összefügg a bírók átvilágításával is. A tárcavezető a szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: neki nem állt érdekében, hogy a parlament módosító javaslatokat is elfogadjon. Leszögezte ugyanakkor, hogy a javaslatokat hosszas tárgyalások előzték meg.

Az alkotmánymódosítások és a reform előkészítése nyáron kezdődött. Kolíková elmondása szerint a Szlovák Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság lesz a legmagasabb instancia a közigazgatási igazságszolgáltatás területén, emellett a bírók, az ügyészek, a közjegyzők és a bírósági végrehajtók elleni fegyelmi eljárások is a hatáskörébe tartoznak majd.

„Biztosan tárgyalni fogunk az ügyvédekkel összefüggésben is” – fűzte hozzá a tárcavezető.

Juraj Šeliga (Za ľudí), a parlament alelnöke az elfogadott csomagból a bírók vagyoni helyzetének átvilágítását, illetve a vagyonuk eredetének ellenőrzését emelte ki. Fontosnak tartja azt is, hogy a bírók kiállhatnak az újságírók elé, és megindokolhatják a döntéseiket. Szerinte vannak olyan meghatározó jelentőségű ítéletek, amelyek olyan magyarázatot igényelnek, amit a laikusok is megértenek. Az SZK Nemzeti Tanácsa szerdán jóváhagyta az igazságügyi reformot és az ezzel összefüggő alkotmánymódosításokat. A reform az Alkotmánybíróság összetételét is érinti.