Illusztráció (TASR)

Az Európai Parlament képviselői jóváhagyták azt a tervezetet, amely szerint egyszerűsödne az Európai Unió közös agrárpolitikájának megvalósulása és 8 milliárd eurót is jóváhagytak a mezőgazdászok, az élelmiszertermelők részére és a vidékfejlesztés céljaira.

A rendelkezések értelmében meghosszabbítják a Közös Agrárpolitika szabályainak érvényességét 2022 végéig. Sajtóközleményében erről tájékoztatott Soňa Mellak, az Európai Parlament szlovákiai küldötte.

Az új jogi szabályozások lehetővé teszik a mezőgazdászok számára a kifizetések folytatását 2020 december 31-e után is.

Az Európai Unió tagállamainak farmerei ezentúl egyszerűbben juthatnak hozzá azokhoz a hozzájárulásokhoz, amelyekre a bevételeik csökkenése illetve kiesése miatt jogosultak. Ezek a hozzájárulások vonatkoznak a kedvezőtlen időjárás, az állatállomány elhullása, a kártevők okozta károk kiegyenlítésére is. Az intézkedések lehetővé teszik a mezőgazdasággal foglalkozók részére, hogy a COVID-19 vírusjárvány következtében keletkezett anyagi kieséseikért ugyancsak kárpótlást kapjanak.

Az új szabályok megalkotására irányuló tárgyalások folyamán, amelyeket az EU képviselői a tagállamok mezőgazdasági minisztereivel folytattak, sikerült elérniük a vidékfejlesztésre, a biogazdálkodásra, a környezetvédelemre, a klímapolitikára vonatkozó projektek időtartamának meghosszabbítását, amelyek eddig csak három évre voltak érvényesek. Ide tartoznak az állatok megfelelő életkörülményeit biztosító projektek is.

A küldöttek az Európai Uniós tagállamok képviselőivel megegyeztek 8 milliárd euró felhasználásáról is az elkövetkező két évben, amellyel a farmerek helyzetén kívánnak javítani a vírusjárvány okozta krízis következményeinek enyhítésére. Ugyancsak ebből az összegből kívánnak hozzájárulni a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés digitalizációjához, a termelés környezetkímélő módszereinek alkalmazásához.

A 2021-es évben a pénzösszeg 30 százalékát, a következő évben a fennmaradó 70 százalékot használnák fel a mezőgazdaság megújítására. A 8 milliárdos pénzösszeg legalább 37 százalékát a biogazdálkodás, a klímavédelem, a természetvédelem és az állatok jobb életkörülményeinek biztosítására ajánlják felhasználni. A pénzösszeg 55 százalékát olyan beruházásokra szánják, amelyek a mezőgazdasági termelés megújulását, fenntarthatóságát eredményeznék, valamint kiemelten kívánják támogatni a fiatal mezőgazdászokat is.

A mostani, megváltoztatott szabályozások az Európai Bizottság második olyan intézkedéscsomagja, amellyel a mezőgazdaság reformját célozzák meg. A megalkotott intézkedéseket az Európai Parlament után még az Európai Unió Bizottságának is jóvá kell hagyni. Az Európai Parlament illetékesei már megkezdték az egyeztetéseket a reformok végső szövegéről.

(webnoviny.sk/Felvidék.ma)