Illusztráció (TASR)

A rendőrség arra figyelmeztet, hogy több álhír is terjed a COVID-19 betegség elleni védőoltással kapcsolatban a közösségi hálókon. Ezek arról szólnak, hogy több homonnai  és pozsonyi egészségügyi dolgozó súlyos állapotba került, miután megkapták a vakcinát. A rendőrség hangsúlyozza, hogy ezek az állítások nem fedik a valóságot. Olyan esetet, hogy egy beoltott személyt az intenzív osztályra kellett volna szállítani, vagy életveszélybe került volna, az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Hivatal (ŠÚKL) szerint Szlovákiában eddig nem jelentettek.

„Az egészségügyi dolgozók esete, akiknél a COVID-19 elleni oltást követően állítólag komplikációk, illetve anafilaxiás sokk lépett fel, nem történt meg. Ez egy képtelenség, egy veszélyes hoax” – áll a homonnai kórház közleményében. A kórház alkalmazottainak többségét már beoltották, a vakcinázás során eddig nem jelentkezett semmilyen jelentősebb komplikáció.

A Pozsonyi Egyetemi Kórház is cáfolta azokat az információkat, melyek szerint több orvosuk a második oltás után kórházi kezelésre, illetve intenzív ellátásra szorult volna.

„Ez hazugság, a megnevezett orvosok pedig fontolgatják, hogy büntetőfeljelentést tesznek. A négy egészségügyi nővért illetően, akiknek a második oltás után állítólag felszökött a lázuk, nem tudunk nyilatkozni, mivel ennek a hoaxnak a szerzője nem konkretizálta, melyik kórházról van szó. Szeretnénk ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a láz a vakcina gyakori mellékhatásai közé tartozik. Ez nem egy szokatlan jelenség, amitől az embereknek félniük kellene”

– olvasható a kórház csütörtökön kiadott közleményében, miszerint az intézményben nagy az érdeklődés az oltás iránt.

A rendőrség hangsúlyozta: minden gyógyszernek, így a védőoltásoknak is lehetnek mellékhatásai, amelyek azonban nem jelentkeznek mindenkinél. „Fontos hangsúlyozni, hogy a jóváhagyott védőoltásokat szigorúan ellenőrizte az Európai Gyógyszerügynökség, és azok biztonságosak. Az esetlegesen fellépő mellékhatásokat az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Hivatalnak lehet jelenteni” – zárul a rendőrség közleménye.