(Fotó: Pavel Neubauer)

Richard Sulík gazdasági miniszter nagyon gyakran sajátos módon kezeli az igazságot. Ezt Igor Matovič kormányfő jelentette ki a szerdai kormányülés előtt. Hozzátette: véget kell vetni ennek, mert így nem lehet rendesen működni.

Matovič megerősítette Jaroslav Naď védelmi miniszter szavait, aki korábban azt állította, hogy Sulík a hétfői kormányülésen még támogatta az országos tesztelést.

Naď szerint ez az újabb példája annak, hogy elhangzott valami az ülésen, amit aztán Sulík a sajtónak máshogyan tálalt.

A kormányfő reagált azokra a bírálatokra is, melyeket néhány szakértő fogalmazott meg. „Aki azt állítja, hogy a megoldás Szlovákia számára a masszív országos vakcinázás és nem az országos tesztelés, az hazudik” – közölte a kormányfő. Hozzáfűzte: az egész ország egy nagy járványgóc, és a halálesetek számát tekintve Szlovákia áll a legrosszabbul. „Ha valaki azt mondja, hogy Szlovákiának masszív vakcinázásra és nem tesztelésre van szüksége, az szerintem hülye, és nem szakértő, hiszen nagyon jól tudja, hogy csak a lakosság néhány százaléka számára van elég oltóanyagunk” – fogalmazott a miniszterelnök.

Mint hozzátette: ha minden jól megy, talán júniusra sikerül beoltani az emberek egyharmadát. Úgy véli, ha valaki fiktív, nem létező megoldást kínál, az az emberek sírján táncol.

„Nem méltó egy egyetemi végzettségű emberhez, hogy azt hazudja: tömegesen beoltathatjuk magunkat és nem kell tömegesen tesztelni. Ezeknek az embereknek nem az igazság, hanem a politika számít” – fűzte még hozzá Matovič.

A kormányfő szerint jelenleg nehéz megmondani, hol a legrosszabb a helyzet Szlovákiában. A tavaly őszihez hasonló országos tesztelésre éppen azért van szükség, hogy feltérképezzék a legnagyobb járványgócokat.