Illusztráció (Fotó: MTI)

Az Iskolaügyi Szakszervezeti Szövetség (OZ PŠaV) üdvözli, hogy módosult az oltási rend és hamarabb oltják be a pedagógusokat. Ugyanakkor azt kéri a kormánytól és az oktatási minisztériumtól, hogy a pedagógusokkal egyszerre oltsák be az összes iskolai alkalmazottat, akik részt vesznek a tantermi oktatásban – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Pavel Ondek, a szakszervezet elnöke.

A szövetség ismételten hangsúlyozta, hogy a járványügyi helyzet alapján kell újra megnyitni az iskolákat az egyes régiókban.

„Szeretnénk felhívni a figyelmet, ahhoz, hogy az iskolai oktatás biztonságos legyen, egyszerre kell beoltani a pedagógusokat, a nevelőket és a nem pedagógiai alkalmazottakat”

– írta a szakszervezet.

Marek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter a február 5-i kormányülés után jelentette be, hogy módosult az oltási stratégia. Közlése szerint a héten megérkező AstraZeneca vakcinákkal főleg a pedagógusokat fogják oltani, közülük is elsősorban azokat, akik részt vesznek az iskolai oktatásban.

(TASR)