(Fotó: Szlovák Elnöki Hivatal)

Zuzana Čaputová államfő kedden az elnöki palotában fogadta Boris Kollárt, a Sme rodina elnökét. A találkozó témája a koalíció aktuális helyzete volt.

Az államfő erről a közösségi hálón tájékoztatott. A koalíción belül a Szputnyik V vakcina vásárlása gerjesztett feszültséget, melyről Igor Matovič kormányfő egyezett meg az orosz féllel.

Martin Strižinec elnöki szóvivő elmondása szerint az államfő ragaszkodik korábbi kijelentéséhez,

miszerint Szlovákiában a helyzet rendkívül válságos, és fontos, hogy a kormány kifejezze: tisztában van a helyzet súlyosságával.

Hozzátette: a kormánynak képesnek kell lennie az önreflexióra és a bizonyos mértékű önkritikára is. Tekintettel arra, hogy több koalíciós párt is tudatosítja az önreflexió fontosságát, remélem, hogy erre sort is kerítenek – hangsúlyozta Čaputová.

Boris Kollár, a parlament elnöke elsősorban egy csokrot akart átnyújtani az elnök asszonynak a nemzetközi nőnap alkalmából – közölte a TASR hírügynökséggel Michaela Jurcová, Kollár szóvivője. Hozzáfűzte: az államfő hétfői munkaprogramja miatt a találkozót keddre kellett halasztani.

Az SaS és a Za ľudí koalíciós pártok a kormány átalakítását szorgalmazzák, ez elől nem zárkózott el a Sme rodina sem.

Az utóbbi párt elnöksége szerdán fog tárgyalni a kialakult helyzetről, ezen a napon ülésezik az SaS frakciója is. További koalíciós tárgyalások is esedékesek. A kormány átalakításával összefüggésben szóba került a kormányfő és Marek Krajčí egészségügy-miniszter leváltása is.

(TASR/Felvidék.ma)