(Fotó: TASR)

Zuzana Čaputová köztársasági elnök csütörtökön elfogadta Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter és Ivan Korčok külügyminiszter (SaS-jelölt) lemondását. Az oktatási tárcát ideiglenesen Eduard Heger (OĽANO) pénzügyminiszter, a külügyit Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter vezeti.

Gröhling és Korčok szerdán (március 24.) jelentette be lemondását, az SaS elnökét, Richard Sulíkot követve. Sulík azután jelentette be lemondását, hogy Igor Matovič (OĽANO) miniszterelnök vasárnap (március 21.) közölte, hajlandó távozni a kormány éléről, és a kormány tagjaként dolgozni tovább. Ennek egyik feltételéül szabta, hogy Sulík mondjon le. Az SaS korábban szerdáig adott ultimátumot a miniszterelnöknek, azzal, hogy különben kilép a koalícióból.

Gröhling köszönetet mondott az államfőnek, a kormányban dolgozó kollégáinak, a pedagógusoknak és az iskolai alkalmazottaknak, valamint a szülőknek és a diákoknak, hogy segítségére voltak az elmúlt egy évben, valamint megköszönte az oktatás terén tevékenykedő szervezeteknek a reformok bevezetésében nyújtott segítséget. Hozzátette, reméli, az oktatás terén általuk előkészített lépések továbbra is prioritást élveznek majd a kormányban.

Lemondása után Korčok emlékeztetett, hogy a három legfőbb közjogi méltóság közös nyilatkozatot írt alá arról, hogy az állampolgárokat szolgáló külpolitikát fognak folytatni, és Szlovákia érdekében azonos álláspontot képviselni külföldön. Köszönetet mondott a minisztérium külföldön tevékenykedő munkatársainak, valamint azoknak, akik itthon dolgoznak a járvány leküzdésén.

Marek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter és Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter is benyújtotta a lemondását. Távozott Mária Kolíková igazságügy-miniszter is, Veronika Remišová (mindketten Za ľudí) miniszterelnök-helyettes sem zárta ki lemondását.

A Matovič-kormány válságban van, a krízis a Szputnyik V vakcina vásárlása után éleződött ki. Az SaS és a Za ľudí a kormány átalakítására szólított fel, és ragaszkodik a miniszterelnök lemondásához. A liberálisok azt akarják, hogy Matovič távozzon a kormányból. A koalíciós partnerek továbbra is a négypárti koalíció megtartásáról beszélnek. Boris Kollár, a Sme rodina mozgalom vezetője, a parlament elnöke nem tartja kizártnak, hogy ha a jövő hét végéig nem zárul le a válság, előrehozott választás lesz. Ezt azonban a koalíciós partnerek elutasítják. Zuzana Čaputová köztársasági elnök lemondásra szólította fel a miniszterelnököt.

(TASR)