A járvány miatt csak virtuális térben, de a napokban megjelent a 16. évfolyamához érkezett Királyhelmeci Nézetek idei első száma, amely kéthavonta ad áttekintést a város tevékenységéről, mindennapjairól. 

„Jóformán napra pontosan egy éve lépett be az életünkbe egy addig szinte ismeretlen – legfeljebb a tévében hallott – fogalom, a koronavírus. Aztán nemcsak, hogy ismertté vált, hanem a hétköznapjaink és az ünnepeink részévé is vált. Először bíztunk benne, hogy mindez nem is olyan nagy baj, próbáltuk kisebbíteni a veszélyt, ám hamarosan rá kellett döbbennünk, hogy olyan kihívás elé állított minket ez a betegség, amelynek nem egykönnyen tudunk megfelelni. Kezdetben azt hittük, ez a fránya kór »csak« a munkánkat, a szabadidős tevékenységünket, a kulturális és a sportéletet változtatja meg, de egy idő után azzal szembesültünk, hogy a koronavírus elveszi, elragadja tőlünk az ezektől nagyságrendekkel fontosabb részeit is az életünknek – a családtagokat, a barátokat, az ismerősöket. Nemcsak idős, krónikus betegeket, hanem egyre inkább a fiatalabb korosztályhoz tartozókat is. Sokunk számára akkor lett igazán kézzelfoghatóvá és valósággá a járvány, amikor az egészségügyi szervek közölték velünk, hogy mi magunk is fertőzöttek vagyunk” – foglalja össze az elmúlt egy év eseményeit vezércikkében Pataky Károly polgármester, aki szól a járvány úgymond pozitív oldaláról is, „felemelő érzés volt látni ugyanis az egészségügyi dolgozók hősies küzdelmét, az  »egyszerű« bolti eladók, sofőrök, postások, hivatalnokok és mások önzetlen helytállását, akiknek tenniük kellett a dolgukat akkor is, ha ezzel a saját egészségük vagy életük került veszélybe”.

A COVID 19 ellenére az élet nem állt le teljesen Királyhelmecen sem, elkészült a multifunkciós sportcsarnok, amely a legendás focista, Buzánszky Jenő nevét viseli majd, saját forrásból folytatódik a kultúrház felújítása, s a városban is elindul a biohulladék-gyűjtés.

Balogh Csaba hivatalvezető arról tájékoztat, hogy a képviselő-testület elfogadta a város 2021-es költségvetését, mely kiegyensúlyozottnak ígérkezik, ugyanis 8,462 millió euró bevétellel és ugyanekkora kiadással számol. Belelapozhatunk az anyakönyvi statisztikákba is, tavaly 368 születési bizonyítványt állítottak ki, míg a halottak száma 222 volt.

Molnár Ildikó, a városi hivatal közigazgatási, szociális ügyek és vállalkozási osztályának vezetője, aki a helyi önkormányzat kinevezése alapján a népszámlálással kapcsolatos feladatokat látja el, a jelenleg is zajló népszámlálással kapcsolatban nyilatkozik a lapnak. Két és fél oldalt szentel a lap a 2020-as Tóthpál Gyula Fotópályázat nyertes alkotásainak és alkotóinak, bemutatkozik Fazekas Nikolett, aki sikeres modell lett Floridában, s ezúttal sem maradhatnak el a helyi oktatási és sportintézmények beszámolói.

(giv/Felvidék.ma)