Csák István eszmélése első pillanatától abban élt, hogy szülei táncolnak, énekelnek, színdarabokban szerepelnek. Ő első szerepét kiskamaszként a Fanni hagyományai című darabban játszotta. Ez a darab és a szerzője, Kármán József meghatározója lett egész életének.
Csák István a losonci Kármán József amatőr színház vezetője, de mondhatjuk mindenese, hiszen a színjátszás a legfőbb szívügye. És szerencséjére a család valamennyi tagja, felesége, lánya, fia mindig mellette állt, és maguk is részesei a színháznak. Jó volt vele beszélgetni, mert szavaiból áradt az ügybuzgóság, az elhivatottság és a közösség érdekében vállalt felelősség.Igazi kultúrembert ismertem meg a személyében, aki, ha a színházról, a színjátszásról, a vele együtt munkálkodókról és persze a közönségről van szó, nem ismer lehetetlent.
„Olyan nincs, hogy egy előadás elmaradjon, azt elképzelhetetlennek tartjuk. Illetve azért előfordult… Gyöngyösre indultunk a Maradék út című darabbal, de a határon minden magyarázkodásunk, érvelésünk ellenére sem engedtek át. Hát az tényleg meredek volt! Ha akad is gubanc, mert hát ilyen az életben előfordul, azt megoldjuk!
Egyszer Ragyolcon nem volt villanyáram, teherautók akkumulátoraival oldottuk meg a világítást, az üzletsor teraszán játszottuk el a darabot, de eljátszottuk!”
– mesélte.
A kezdetekkel, a színház indulásával kapcsolatosan elmondta, hogy Losoncon kisebb-nagyobb megszakításokkal az 1800-as évektől működött színház, vagy színtársulat, ami azt bizonyítja, hogy a lakosság részéről volt érdeklődés a színházi bemutatók iránt, és igény a kultúrára. A legújabb kori magyar színházi élet pedig
1988 őszén indult be, amikor Duray Éva, Bellá Etelka és Böszörményi István úgy határozott, hogy létrehoznak egy társulatot. Természetes volt, hogy a neve Kármán József amatőr színház lesz, az első darab pedig, amelyet betanulnak a Fanni hagyományai.
Erre a bemutatóra 1989 március 6-án került sor, a siker pedig igazolta, hogy a ma embere is szívesen ül be egy színházi előadásra.
Az elmúlt több mint harminc év alatt mintegy kétszázan léptek színpadra az egyes darabokban, de a mag, a törzsgárda úgy 15 főből áll.
Ők azok, akikre mindig mindenben lehet számítani, akik már nem is amatőr szinten, de olykor még profikat is meghazudtoló mesterségbeli tudással játszanak, mégis hűségesen kötődnek a társulathoz. Az elmúlt évtizedekben a próbatermeik helyszínei is változtak. Próbáltak az egykori Ymca épületében, a Vigadóban, az utóbbi időben viszont nagy segítség számukra, hogy a városi önkormányzat ingyen, térítésmentesen bocsátja rendelkezésükre a kultúrház helyiségeit. A város támogatóként is példamutatóan viseltet irányukba, működésükhöz anyagiakkal is hozzájárul. Nagy segítség ez számukra, hiszen kiadásaik nekik is vannak bőven. Valamennyi bevételt olykor-olykor a pályázatok szintén hoznak, és az sem mellékes, hogy a város magánvállalkozói közül többen készségesen támogatják őket. Azonban ahogy a színház vezetője megjegyezte, ha másként nem megy, hát ő nyúl a zsebébe… Hiszen a társulatnak működni kell, újra hangsúlyozta, az előadás nem maradhat el… Szóba került a díszletek, a jelmezek előteremtése is.
A díszleteket maguk készítik, igyekeznek olyanokkal dolgozni, amelyek szállítása a tájolásnál is megoldható. A jelmezeket a lányok, asszonyok maguk alakítják, olykor turkálóból szerzik be.
A férfiaknak a színház megalakulásának huszadik évfordulójára szmokingokat vásároltak, azok máig jó szolgálatot tesznek, különösen a zenés darabokban állják meg a helyüket.
“Az első darabot aztán sorra követték a többiek. Már a megalakulás utáni első évben részt vettünk a Jókai napokon, erről a megmérettetésről azóta sem maradtunk el, még ha a szakmai értékelés olykor túl szigorú vagy megítélésünk szerint vitatható is volt. De ott voltunk és ha a lehetőség, a helyzet adja, ezentúl ugyancsak ott leszünk a további fesztiválokon, versenyeken.
Számtalan fődíj, nívódíj van a birtokunkban, húsz alkalommal szereplőink kapták a legjobb férfialakítás, három alkalommal a legjobb női alakítás díját. Bemutattuk darabjainkat, műsorainkat Romániában, Ausztriában, Törökországban, itthon a széles környéken egészen Rozsnyóig.
Rendszeresen szerepeltünk Magyarországon, többek között Gyöngyösön, Pápán, Salgótarjánban. Évente igyekeztünk néhány darabot betanulni, de arra mindig ügyeltem, hogy több rendezővel dolgozzunk. Ezt nagyon lényegesnek tartottam, mert ez biztosítja, hogy az előadások ne legyenek egysíkúak, minden rendezőnek más a stílusa, a rendezői felfogása, így lettek változatosak a bemutatóink.
Olyan nagyszerű rendezők járultak hozzá sikereinkhez, mint Jankovits Jenő, Vladimír Sadílek, Czibula Péter, Horváth Lajos, Krízsik Alfonz, Szabó Árpád.
Arra is gondot fordítottunk, hogy szereplőink elsajátítsák a színészi mesterség csínját-bínját. Az évek során beszédtechnikát, színpadi mozgást tanultak, ebben nagy segítségükre volt a salgótarjáni T. Pataki házaspár. Biztos vagyok benne, hogy ezek a kiváló színházi emberek azért álltak mellénk és segítettek, mert értékesnek találták munkánkat” – vélekedett Csák István.
Darabjaik, a Bingó, a Paraszt dekameron, a Medúza-Fő, a Charlie nénje, az Iván, a rettentő, a Salto mortale, a Kísértetszombat vagy az alapításuk 30. évfordulójára betanult Imádok férjhez menni zenés színmű máig emlékezetesek a közönség számára. Átütő sikereket a zenés darabokkal arattak, de az úgynevezett komoly darabokkal is megállták a helyüket, a legfontosabb pedig, hogy látják, az emberek igénylik a játékukat.
A koronavírus-járvány természetesen az ő működésükbe is beleszólt. Tavaly a parlamenti választások előtt zenés-táncos összeállításukkal még az MKP rendezvényein felléptek, azóta azonban csak a tervezgetés maradt. Lapozgatják a színház 30. évfordulójára megjelentetett, működésüket összefoglaló reprezentatív kiadványukat, emlékeznek és bizakodnak. De ahogy lehet, ismét a világot jelentő deszkákra lépnek. Az összeszokott gárda együtt van, együtt gondolkodik, és csak a beintésre várnak a színház vezetője részéről. Csák István pedig ugyancsak készen áll a munkára. Végezetül megjegyezte, hogy nagyon tiszteletre méltó a törzsgárda elszántsága, kitartása, de nem ártana a fiatalítás.
Ugyan lesznek-e olyan vállalkozó szellemű fiatalok, akik anyagi érdektől mentesen, őszinte érdeklődéstől vezérelve és erőteljes ügybuzgalommal vállalják a színházkultúra továbbéltetését?
Remek példaképek vannak előttük Csák István, Erdélyi Attila, Csák Éva, Setény Öcsi, Erdélyi Gabriella, Balázs Ildikó, Gyetvai Viktória, Erdélyi Gábor személyében, akik már színház-történetet írtak Losoncon, és ezt folytatni kötelesség lenne.
(Benyák Mária/Felvidék.ma)
