A Kassai Figyelő májusi számában interjút olvashatnak a Királyhelmecről elszármazott  Palágyi Ildikó „Indigó” énekes-dalszerzővel,  Tohol Orsolyával, a Kassai Ifjúsági Közösség  elnökével, Hetey Ágota kassai főkonzullal, míg Korotnaky Lajos sorozatában ezúttal a Kereskedelmi és Iparkamara épületét mutatja be.

Kihűlt világ c. versével emlékezik a Kassai Figyelő májusi száma a 40 éve távozott Pilinszky Jánosra. Vezércikkében a májusi népszokásokat eleveníti fel Havasi Péter, s mint írja: „A magyar nyelvterület nagy részén május 1-re virradó éjszaka állították, illetve állítják a májusfát. A május elsején állított fákat pedig sokfelé éppen pünkösdkor bontják le. A májusfa, a zöld ág a természet megújhodásának a szimbóluma, és legtöbb esetben az udvarlási szándék bizonyítéka,  szerelmi ajándék is”.

Mivel még csak a koronavírus újabb hullámának elülte után a napokban nyílnak a sportpályák, a templomok, s kultúrházak, a lap elsősorban a már megkedvelt sorozatai folytatására koncentrál. De a vírus ellenére idén sem feledkeztek meg Márai Sándor születésnapjáról, megtudjuk, hogy megújul a szklabonyai Mikszáth-ház, elindul a kassai gyerekvasút, s örömmel ad hírt a lap Dudás Péter színművész rangos kitüntetéséről, aki a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést vehette át a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából.

Április hónap eseménye volt az új szepsi piactér megnyitása, ahogy a szlovák oktatásügyi miniszter látogatása is a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskolában.

A Kassai Figyelő főszerkesztője, Subovics Éva Tohol Orsolyát, a Kassai Ifjúsági Közösség  elnökét kérdezte a szervezet tevékenységéről, aki már a szeptemberre Búcsra tervezett klubmozgalmi nagytalálkozóra is felhívja az olvasók figyelmét.

Korotnaky Lajos Kassa épületeit bemutató sorozatában ezúttal a Kereskedelmi és Iparkamara épületére hívja fel a figyelmet, amelyet jelenleg épp eladásra kínálnak.

Magyarország Kassai Főkonzulátusa, együttműködve Margonya település önkormányzatával egy képgalériát létesít a helyi Dessewffy-kastélyban, méltó emléket állítva Dessewffy Arisztid aradi vártanúnak.

A részletekről Hetey Ágota kassai főkonzul tájékoztatta a Kassai Figyelőt.

Interjút olvashatnak Palágyi Ildikó „Indigó” énekes-dalszerzővel, aki Királyhelmecről indult „világhódító” útjára. Zborai Imre arról tájékoztat, amennyiben a helyzet megengedi, akkor a tervezett időpontban, vagyis július 5. és 11. között rendezik meg gazdag programmal a XXIII. Mécs László Szabadegyetemet Jászón. Balassa Zoltán a nemrég elhunyt Tamáska Péterre emlékezik.

A Kassai Figyelő kapható több felvidéki könyvesboltban, de beszerezhető a szerkesztőség elérhetőségein (Hernád Kft., Komenský u. 24., kassaifigyelo@gmail.com, tel: 948 753 013.

(giv/Felvidék.ma)