Szabó Tünde sportért felelõs államtitkárt, az Európai Úszó Szövetség (LEN) alelnöke (k) beszél a május 23-án befejezõdött vizes Európa-bajnokságot értékelõ sajtótájékoztatón a Duna Aréna elõtt 2021. május 24-én. Balról Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, jobbról Milák Kristóf világ- és háromszoros Európa-bajnok úszó. (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Példaértékűnek ítélte meg a vasárnap befejeződött budapesti vizes Európa-bajnokság rendezését Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, az Európai Úszó Szövetség (LEN) alelnöke.

A sportvezető hétfőn, a Duna Aréna előtt megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kontinensviadal egyfajta főpróbája is volt a tokiói olimpiának, hiszen azoknak a sportolóknak, akik alkalmazkodni tudtak a koronavírus-járvány miatt kialakított buborékrendszerhez, ez előnyére válhat majd a következő nagy megmérettetésen is.

Szabó Tünde megjegyezte, hogy a budapesti rendezésre az ötkarikás játékok szervezői is példaként tekinthetnek.

Hozzátette: a LEN munkatársai, köztük Paolo Barelli elnök is elégedetten távoztak a fővárosból, a szervezet vezetője pedig kifejezte háláját és jelezte, hogy azt a bizalmat, amelyet Magyarország eddig is megkapott, a továbbiakban is élvezheti. Az államtitkár kijelentette: ez rendkívül fontos, hiszen már vannak tervek arra, hogy a következő időszakban milyen nagy eseményeket lehetne rendezni.

Szabó Tünde gratulált Wladár Sándornak, a Magyar Úszó Szövetség elnökének és a több mint 350 tagú, Merkely Béla vezette egészségügyi csapatnak, amely meg tudta teremteni a biztonságos feltételeket annak érdekében, hogy zavartalan legyen a rekordot jelentő 51 ország részvételével, körülbelül 4000 résztvevővel – sportolókkal, személyzettel – lezajlott kontinensviadal.

Szabó Tünde hangsúlyozta: a sportvezetőknek minden helyzetben, így a pandémia idején is a sportolók mellett kell állniuk, a magyar kormány pedig ebben az időszakban is minden feltételt garantál a sikeres felkészüléshez és ez így lesz a jövőben is.

Wladár Sándor kijelentette, „ezt már nem lehet elvenni tőlünk”, hiszen óriási eredmény az Eb sikeres megrendezésére, amely egy kiváló, példaértékű, összetartó munka eredménye volt a kormányzattal, a szervezőbizottsággal.

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke (b) beszél a május 23-án befejeződött vizes Európa-bajnokságot értékelő sajtótájékoztatón a Duna Aréna előtt (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

A sportolóként olimpiai bajnok Wladár Sándor elmondta, hogy a magyar úszósport történetében először olyan mozgáselemző vizsgálatokat végeztek el, amelyeknek az eredményeit – mint sok más adat mellett a beugrás dőlésszöge, húzások hossza, frekvencia – az edzők négy órával a döntők után már kézhez kapva értékelhettek.

„Úszóink remekül teljesítettek, hiszen előzetesen négy aranyérmet jósoltunk, ezt túlszárnyaltuk. Ez egy tükör volt Tokió előtt, amely előrevetítette nekünk, mi várható az olimpián. Én nagyon bizakodó vagyok, vannak biztos nevek a fejemben, kiknek a tiszteletére fogják a Himnuszt eljátszani” – mondta Wladár Sándor. Az egészségügyi protokollról megjegyezte: az Eb ideje alatt 18 ezer PCR-tesztet végeztek el, amelyek közül mindössze négy hozott pozitív eredményt.

Sós Csaba szövetségi kapitány elmondta, soha rosszabb Európa-bajnokságot, hiszen a 12 érem kiváló, persze mindent az olimpia szemszögén keresztül kell nézni.

Hozzátette, az öt aranyat bármelyik sportág elfogadná, de ebben az Eb-ben magyar szempontból az ő véleménye szerint még volt eredményességi tartalék és bízik benne, hogy lesz is a következő világversenyen. „A nehézségeim csak fokozódtak az olimpiai csapat összeállítását illetően, de bízom benne, hogy a tokiói esemény is hasonló sikerekkel zajlik majd le, mint a korábbiak”.

Sós Csaba szövetségi kapitány beszél a május 23-án befejeződött vizes Európa-bajnokságot értékelő sajtótájékoztatón a Duna Aréna előtt
(Fotó: MTI/Mohai Balázs)

A magyar úszók közül a 100 és 200 méter pillangón kiváló úszással győztes Milák Kristóf vett részt a sajtótájékoztatón és elmondta: két fő számában elégedett a teljesítményével, ráadásul felnőtt szinten először úszott 200 méter gyorson is világversenyen, ahol nemzetközileg is jó időt sikerült elérnie. Az Eb-ről úgy fogalmazott: nagyon elfáradt a végére, rendkívül megterhelő volt számára a buborékrendszer. A két hónap múlva rajtoló ötkarikás játékok szempontjából úgy véli, hogy a munka nagy részét elvégezte, már csak azokkal az apró hibákkal kell foglalkoznia, amelyeket itt elkövetett.

Szántó Dávid, a szervezőbizottság operatív igazgatója arról számolt be, hogy az Európa-bajnokságon kiosztottak egy Fair Play-díjat, amelyet a holland Kira Toussaint kapott, aki pénteken a női 100 méter hát „első” döntőjében ezüstérmes volt, de a technikai hiba miatt megismételt második fináléban már csak negyedik lett.

A magyarok tizenöt éremmel zárták a vizes Európa-bajnokságot. Nyíltvízi úszásban Olasz Anna második, a csapat pedig harmadik lett, akárcsak a szinkronúszók highlight kűrjében a magyar válogatott. A medencés úszóknál hétfőn 400 méter vegyesen Hosszú Katinka az első, Mihályvári-Farkas Viktória a második helyen végzett, míg szerdán 200 méter pillangón Milák Kristóf győzött, Kenderesi Tamás pedig harmadikként zárt. Csütörtökön Kapás Boglárka védte meg címét 200 méter pillangón Hosszú Katinkát megelőzve. Pénteken Szabó Szebasztián nyert 50 méter pillangón, illetve a 4 x 200 méteres női gyorsváltó lett második. Szombaton Hosszú harmadik volt 200 méter vegyesen. A zárónapon Milák 100 méter pillangón is nyert, Burián Katalin 200 méter háton, Kapás pedig 400 méter gyorson lett harmadik.

(MTI/Felvidék.ma)