A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége június 23-án az online térben hirdette ki a VI. Felvidéki Tehetségnap eredményeit. Az ünnepi eredményhirdetésen összesen 53 egyéni és 19 csoportot díjaztak, mutattak be a felkészítő pedagógusokkal egyetemben 38 intézmény vagy szervezet ajánlásával. Az ünnepi műsorukban a pályázat díjazott tehetségei léptek fel.

Mint Fekete Irén a Felvidék.ma-nak elmondta: „A Felvidéki Tehetségnapot évente rendezzük meg, amikor is felváltva ünnepeljük az egyéni, valamint a csoportban dolgozó tehetséges felvidéki fiatalokat. A járványhelyzet miatt tavaly nem tudtuk megtartani az eseményt, így az idei évben mind egyéni, mind csoport kategóriában meghirdettük a pályázatunkat.”

Fekete Irén, a SZMPSZ elnöke (Fotó: SZMPSZ, videókép)

Hozzátette: a szövetség számára kiemelkedő helyen van a tehetséggondozás, megalakulásától kezdve szívügyének tekinti a tehetséges diákok felfedezését, támogatását és pályájuk alakulásának későbbi követését is.

A felhívásra elsősorban azon tanulók és csoportok jelentkezését várták, akik/amelyek tehetségükkel, adottságukkal, munkájukkal kitűnnek társaik közül, egy-egy területen országosan és/vagy nemzetközi szinten versenyeken, fesztiválokon kiemelkedő teljesítményükkel (országosan 1–3. helyezés) bizonyították rátermettségüket.

Gombocska énekkar (Fotó: SZMPSZ, videókép)

Az alábbi területeken tehetséges fiatalok jelentkezését várták: természettudományok, társadalomtudományok, magyar nyelv és irodalom, zeneművészet, képzőművészet, előadóművészet, valamint sport és mozgáskultúra.

„A gyermekekben szunnyadó tehetség egy gyönyörűséges, ígéretes, pompázatos, ámde gyenge virágszál. Minden megárt neki, gyakran még a jó is, de a szakszerű gondoskodást sokszorosan meghálálja. Hozzáértő szakemberre van szüksége, aki tudja, mikor és hogyan kell táplálni, bátorítani, erőt adni, mikor visszanyesegetni. A pedagógusok is így tesznek: nevelik-növelik az általuk felfedezett, rájuk bízott fiatal tehetségeket” – hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében Fekete Irén.

Hámori Dalma (Fotó: SZMPSZ, videókép)

A tehetségekkel kiemelten foglalkozó intézmények, szervezetek biztosítják a lehetőséget a bemutatkozásra, a megmérettetésre, megmutatják, hol tart a fejlődésben egy-egy ígéretes fiatal. Erre reflektálva kifejtette:

„Örömmel látjuk, hogy az elmúlt negyedszázadban a tehetséggondozásnak igen gazdag hagyományai alakultak ki az egész Kárpát-medencében, és ez a magyar nemzet számára biztató jövőképet mutat.”

Mint jelezte, a társadalmi jólétet nem csupán a gazdasági jólét jelenti, szükség van hozzá a tudáson kívül a minőségi társadalmi létre is, melyet az emberi kapcsolatok, a viselkedési kultúra, az érzelmi intelligencia és a tehetség határoz meg.

SzíntVivők (Fotó: SZMPSZ, videókép)

„Mindennek letéteményesei ti vagytok, kedves diákok, a jövőbeli jólétet ti alakítjátok! A felnőtt társadalom bízik bennetek, és számíthattok a pedagógusok, a szüleitek, mentoraitok támogatására, gondoskodására, törődésére. A ti feladatotok annyi (és ez nem kevés), hogy valóra váltsátok a bennetek rejlő ígéretet, hogy a tálentumotok kibontakozhassék”

– emelte ki az online díjátadón a szövetség elnöke.

Az egyéni és csoportos díjazottak névsora ITT olvasható.

Fekete Irén és Bauer Ferenc (Fotó: SZMPSZ, videókép)

Ugyancsak kiosztásra került a  Tehetség Nagykövete cím. Mint a szövetség megfogalmazta, a címet évről évre egy ismert és elismert személynek adományozzák, aki példaképül szolgálhat a szárnyaikat bontogató ifjú tehetségeknek. Az idei évben dr. Bauer Ferenc, az érsekújvári egyetemi kórház nyugalmazott főorvosának, az újszülöttek oltalmazójának adományozták a nemes címet.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett ünnepi értékeléssel egybekötött program ITT tekinthető meg.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)