Az elmúlt hónapok zarándoklatok tervezésével telt a Mária Út életében. A Mária Út Egyesület és az önkéntesek szolgálata mögött komoly szándék állt: hogy megmutassák a zarándoklásban rejlő ajándékokat, lehetőséget biztosítsanak minden érdeklődőnek, hogy elindulhasson saját útján és persze, hogy a Szent József évhez csatlakozva tegyenek valamit a férfiak családban betöltött szerepének megerősödéséért.

Sokak szíve mozdult meg, hogy a Szentatya által meghirdetett tematikus évhez igazodva megszervezésre kerüljön augusztus 14-én és 15-én az 1Úton Nemzetközi Zarándok hétvége a család felelős férfi tagjaiért.

Lesznek zarándoklatok Felvidéken és délvidéken, Ausztriában, Erdélyben és persze hazánkban is, melyre minden érdeklődőt sok szeretettel várnak. Lesznek bababarát szakaszok és lesznek olyan zarándoklatok, amelyek csodás tájakon erősebb fizikai kihívással vezetik a zarándokokat az úton.

A sok-sok zarándoklat igazi jelképe lehet az elmúlt időszakot követő újrakezdésnek. Mint egy szekér kerekének küllői úgy közelítenek ezek a zarándoklatok a napot záró szentmise helyszínek felé, a “csapágy” felé, és úgy közelítenek a zarándokok egymás felé és Isten felé is.

Az 1Úton zarándoknap valódi közösségteremtő rendezvény, hiszen aki nem tud részt venni a zarándoknapon, imaszándékot küldhet a zarándokokkal. Azok, akik valamilyen egészségügyi probléma miatt nem tudnak részt venni rádión és a közösségi médián is becsatlakozhatnak, hiszen a Mária Rádió többször fog ezen a két napon élőben jelentkezni az egyes szakaszok történéseivel.

Hívnak mindenkit, hogy áldozzunk egy napot azokért az apákért, nagyapákért, dédpapákért, nevelő apákért, nagybácsikért, fiú testvérekért, vagy a család bármely olyan férfi tagjáért, akik szeretettel viseltetnek családjuk iránt.

Mária életpéldája mutassa meg nekünk ebben a helyes irányt. Ő vezessen minket végig ezen az úton, hogy megleljük az út és a célba érés örömét.

Részletes program: 1uton.mariaut.hu

A felvidéki szakasz az 1Úton gyalogos zarándoklaton Ipolyság és Palást között lesz.

Koordinátor: Veleby Gábor, elérhetőségek: 0905 392 150; velebyg@gmail.com

***

Augusztus 15-én Nagyboldogasszony napján gyalogos zarándokutat szerveznek párkányi indulással reggel 9.00 órakor, Nánán, Kőhídgyarmaton, Kéménden csatlakozhatnak a zarándokok. Majd délután 13.30-tól lelki gyakorlat, és 15.00 órától ünnepi szentmise lesz a bényi avarsáncok közötti kápolnánál.

Szőgyénből reggel 9.00 órakor szintén zarándoklat indul a tanösvényen át a kürti (ciglédi) kápolnához, ahol délután 15.00 óráig lesz szertartás.

További információ:
Kürt – Szőgyén Fekete László 0908131084
Párkány – Bény Méri Lajos 0918316830

(Felvidék.ma)