Kép: Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség

Közel százan vettek részt a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség családos cserkészeinek táborában Krasznahorkaváralján, július 30. és augusztus 4. között. A családos cserkésztábor az SZMCS által szervezett, több tucatnyi nyári tábor közül az, amely kifejezetten a kisgyermekes családok igényeit tartja szem előtt. Ezzel nemcsak a gyermekek korai integrációját segíti, hanem a szülőknek is további kapcsolódási pontokat biztosít a cserkészethez. Az első ilyen táborra 2011-ben, Ipolynyéken került sor, így a napokban lezárult tábor a tizedik, jubileumi alkalom volt, mivel 2020 nyarán a járványügyi korlátozások miatt a rendezvény elmaradt.

A tábor mindenkori szervezői számára kiemelt jelentőséggel bír, hogy az ország egész területéről érkező táborlakóknak bemutassa a helyi értékeket, Gömörben pedig ezekből ugyancsak szép számmal akad.

Kép: Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség

A résztvevők ellátogattak a várhosszúréti kézműves vásárba, túráztak a Buzgó-forrásnál, a nagyobbak pedig az eredeti szépségében megmaradt Buzgó-barlangban is kalandozhattak.

Nem maradhatott ki a régió természetes központjának számító Rozsnyó feltérképezése sem, bár a Sajó Banda vidám táncházát egy gyors, de annál intenzívebb nyári zápor sajnálatosan elmosta.

A tábor Andrássy Manó, a „Vasgróf”, az Andrássy család betléri ága alapítójának világába kalauzolta el a gyerekeket, akik a betléri kastélyba is ellátogattak, Krasznahorka várát azonban – ahogy több mint egy évtizede mindenki – csak kívülről csodálhatták meg.

Kép: Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség

A táborba ellátogató Csémi Szilárd, az SZMCS ügyvezető elnöke elmondta, a 2011-ben útjára induló családos szakág az azóta eltelt egy évtized során egyrészt utat mutatott a többi magyar cserkészszövetségnek,

házon belül pedig sikerrel tartott meg a cserkészet vonzásában olyan vezetőket, akik családi kötelezettségeik mellett pillanatnyilag nem tudnak intenzívebb módon bekapcsolódni a csapat- vagy szövetségi munkába, ezért is jelentős ez a tízéves jubileum.

(szmcs)