„Amikor ez a két helyiség, és reméljük, majd a következő is átadásra kerül, akkor úgy gondolom, hogy ez számunkra egy vezérgondolat és támpont, tanítás és utasítás. Elköteleződés a jövőre nézve” – mondta Fazekas László emeritus püspök A komáromi szekeresgazdák emlékei című kiállítás megnyitóján, melyre november 6-én délután az észak-komáromi újvár területén lévő egykori helyőrségi szállás két termében került sor.
Az újvár Lipót kapuja előtt gyülekeztek a meghívottak és érdeklődők, majd 14.00-kor kinyílt a kapu, és megjelentek az egykori szekeresgazda díszruhának hiteles mását viselő férfiak. A hajdani lovasbandérium eredeti jelvényeivel – az alabárddal és buzogánnyal – valamint az egykori zászló hiteles másolatával vonultak ki a várból, hogy az érdeklődőket elvezessék a kiállítás helyszínére.
A járványügyi előírásokra való tekintettel a vár udvarán hangzottak el a köszöntő beszédek. A 2015-ben alakult Komáromi Szekeresgazda Hagyományőrző Egyesület elnöke, Farkas Gáspár betegség miatt nem lehetett jelen, ezért Kelemen István alelnök köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette az úgynevezett „szekeresgazda projekt”-et. Kelemen István néhány jelentős eseményre, így a most megnyílt kiállításhoz vezető mérföldkövekre hívta fel a figyelmet.
Kecskés László a Komáromi mesterségek című – 1978-ban megjelent – könyvében egy terjedelmes fejezetben mutatja be a szekeresgazdák közösségét, akik gazdálkodással, fuvarozással, hajóvontatással foglalkoztak. Ez a könyv fontos forrásanyag volt e kiállítás létrejöttéhez is.
„2001-ben Dél-Komáromban megalakult a Kecskés László Társaság, melynek fő célkitűzései közt szerepel a szekeresgazda hagyományok felélesztése”- mondta Kelemen István. Majd beszélt a Kecskés Ágnes sikeres kezdeményezése nyomán létrejött szekeresgazda bandériumi díszruha hiteles másolatáról, melyet 2008-ra további két teljes öltözék követett. A Kecskés László Társaság és a dél-komáromi város vezetősége közötti szerződésnek köszönhetően ezeket a díszruhákat különleges ünnepi alkalmakon – mint ez a mostani is – magukra ölthetik a szekeresgazda leszármazottak. Hétköznapokon a ruhák a városháza ülésterme előtti folyosót díszítik.
A következő mérföldkő a 2011-es év volt, amikor Számadó Emese a dél-komáromi Klapka György Múzeum igazgatója A komáromi mesterségek sorozat keretén belül a szakma által is elismert kiállításban mutatta be a szekeresgazdák életmódját, használati- és dísztárgyait. A kiállított anyag között magánszemélyek adományai, a Duna Menti Múzeum és a Komáromi Református Egyházközség által kölcsönadott tárgyak is szerepeltek.
2015-ben megalakult a hivatalosan bejegyzett Komáromi Szekeresgazda Hagyományőrző Egyesület nevű polgári társulás. Az észak-komáromi református gyülekezet és lelkipásztora Fazekas László püspök kezdetektől fogva támogatja a kis közösséget, mely alkalmait a gyülekezeti teremben tartja.
2017-ben az északi városrész vezetősége és polgármestere Stubendek László jóváhagyásával a komáromi várban, 25 évre három helyiséget kaptak kölcsön a hagyományőrzők.
„A Műemlékvédelmi Hivatal szigorú előírásai szerint egyesületünk saját költségén újította fel. Nagy feladat állt előttünk. Sokat gondolkoztunk, terveket szövögettünk, vitatkoztunk. Közösségi munkát szerveztünk, levertük a málló vakolatot, fölszedtük a korhadt padlót, elszállítottuk a szemetet és elkészült az első helyiség villanyvezetéke. De itt elakadt a szekér, elfogyott a pénzünk. A pozitív változás 2020-ban következett be, amikor A magyar kultúráért és oktatásért felvidéki regionális pályázati felhívásra jelentkezve a BGA-tól 2 995 000 forint és az Agrárminisztérium a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására kiírt pályázatán 4 000 000 forint támogatást nyertünk. 2021 májusában Nyitra megyétől is kaptunk 3000 eurót” – fejezte be ismertetőjét Kelemen István.
Ezt követően Lengyel Ákos, szekeresgazda leszármazott, az egri EKKE doktorandusz hallgatója, mint a kiállítás egyik kurátora, beszélt a két teremben bemutatásra kerülő tárgyakról, képekről.
Az előadóteremben a teljesség igénye nélkül szekeresgazda családok fotói láthatók. A második teremben a szekeresgazdákról és a bandériumról szóló tájékoztató panelek láthatók. A szekeresgazda bandérium egy lovas alakulat volt, mely a városba látogató nevezetes személyiségeket díszőrséggel fogadta és kísérte végig a városon.
A felvonulás sorrendje a következő volt: elöl ment az alabárdos, utána a zászlótartó, akinek két oldalán buzogányosok vonultak, s őket követte a kapitány kivont karddal. A kapitány után a banderisták kettes sorban vonultak fel. Az egyenruhaszerű díszmagyar sötétkék posztóból készült.
A nadrágot, mellényt, dolmányt vitézkötés díszítette. A mentén asztrahánprémes gallér volt. Ám egyedivé a komáromi ötvösök által készített ezüstgombok és menteláncok tették az egész öltözéket. Az asztrahánprémből készült kucsma forgójában madártoll díszelgett. Napjainkban a ritkaságnak számító kócsagtollat viselnek a hagyományőrzők.
Köszöntőjében Fazekas László emeritus püspök felhívta a figyelmet, hogy egy ilyen, a múlt felelevenítését szolgáló közösségi tér elkészülte arra indítja a jelenlévőt, hogy ő maga is értékhordozóvá váljon. A Szentírás és a szekeresgazdák szellemi öröksége is erre buzdít. A Szentírás tanítása szerint át kell adni az utódoknak, hogy mit tett Isten a néppel. „Mit tett Isten Komárommal, mit tett Isten a szekeresgazdákkal? Mit adott közösségünknek, mit adott Komáromnak a szekeresgazdák által?”- tette fel a kérdést az emeritus püspök, majd rámutatott a szekeresgazdák szorgalmára, közösségért végzett szolgálatukra.
Az Istenre való figyelés nagyon fontos volt életükben, hiszen, teljes erőbedobással munkálkodtak a templom építésekor, mert fontos volt számukra, hogy legyen egy olyan hely, ahol Isten népe találkozhat, ahol Urát dicsőítheti. Legyen egy hely, ahol erőt meríthetnek, erősíthetik hitüket. A templom építéséhez mentegombjaikkal, asszonyaik pedig az ékszereikkel járultak hozzá.
„Amikor ez a két helyiség, és reméljük, majd a következő is átadásra kerül, akkor úgy gondolom, hogy ez számunkra egy vezérgondolat és támpont, tanítás és utasítás. Elköteleződés a jövőre nézve. Azoknak, akik használják ezeket a helyiségeket – idejönnek és tanulnak, megtekintik a kiállítást, visszatekintenek a múltba –, legyen ez egy kihívás, hogyan kell hinni, élni, cselekedni. Hogyan kell itt Komáromban magyarnak lenni, magyarnak maradni. Hogyan kell közösségben gondolkodni, Istenre tekintve erőt meríteni, s így lépni tovább” – mutatott rá Fazekas László a szekeresgazdák követendő példájára, majd egy rövid imai elcsendesedés után áldással fejezte be köszöntőjét.
Ezt követően a jelenlévők megtekintették a kiállítást. Az alkalmat megtisztelte jelenlétével Számadó Emese, Kecskés Ágnes és – a fentiekben már említett – a Kecskés László Társaság megalapítója Nemes Zsuzsa. Kecskés Ágnes elmondta, hogy négyéves volt, amikor a családot kitelepítették. Felnőttként is sokáig gyötörte a honvágy, hiszen bölcsője itt, az északi városrészben ringott. Édesapja, Laci bácsi a már említett, komáromi mesterségeket feldolgozó könyvén kívül nagy szellemi örökséget hagyott maga után, ezért ennek megőrzésére szeretett volna egy emlékszobát létrehozni. A dél-komáromi református templom mellett ki is nézett egy erre a célra alkalmas épületet, de mire Ágnes kezdte volna intézni annak bérbevételét, addigra már gazdára talált.
„Ekkor megkerestem Nemes Zsuzsát, és elmondtam neki, szeretnék egy kis múzeumot, hogy papám öröksége ne tűnjön el. Végül az egyre jobban kiteljesedő Kecskés László Társaság lett belőle. Már négy bandériumi díszruha van készen, és én ragaszkodom hozzá, hogy mindig csak az vegye fel, aki szekeresgazda leszármazott.
A társaság munkájáról Zsuzsa többet tud mondani” – adta át a szót Laci bácsi lánya Nemes Zsuzsának, akitől megtudtuk, hogy presbiterként Kecskés Laci bácsi gyülekezeti főgondnok utódához Bocskáné Júliához fordult a kéréssel, hogy segítene-e a gyülekezet körében a Laci bácsival kapcsolatos emlékek összegyűjtésében.
A gondnokasszonynak megtetszett az ötlet, és 2001-ben megalapították a Kecskés László Társaságot. Időközben Laci bácsi szellemi örökségén kívül a kitelepített családok történeteinek összegyűjtésével is foglalkoztak, ugyanis „ekkor már 2000-et írtunk, kezdtek éledezni a határon átnyúló kapcsolatok, és rájöttünk, hogy milyen sok, Felvidékről kitelepített ember él Dél-Komáromban.
Első lépésként a gyülekezeten belül fogtunk bele ezen családok feltérképezésébe. Ekkor kezdtünk bele a felvidéki magyarok kálváriájának kutatásába, amit Laci bácsi a könyveiben nem tudott feldolgozni. Aztán két dolog egymással párhuzamosan folyt: egyrészt próbáltuk feleleveníteni a szekeresgazda hagyományokat, másrészt pedig folytattuk a kitelepített családok történeteinek kutatását.”
További terveik között szerepel egy 20-25 perces animációs film készítése, mely a gazdák példamutató életéről szólna, a török időktől napjainkig. Maga a film ismeretterjesztő céllal készülne, és többek között a diákok helytörténeti ismereteit gazdagítandó, az iskolákban vetítenék. A szekeresgazda projekthez kapcsolódó pályázatok terén az észak-komáromi hagyományőrzőkön van a sor. A dél-komáromiak a közelmúltban készíttették el pályázati pénzből a 4. bandériumi díszegyenruhát, így ebben az évben nincs értelme újabb pályázat beadásának, hiszen úgysem nyernék meg, ugyanis egy ilyen öltözék ára másfél millió forint. „Azért is kellene még több ruha, mert jó lenne kiállítani már egy lovas bandériumot, amely mindkét városrész szempontjából jelentős turisztikai eseményt képviselne, amennyiben a bandérium felvonulhatna az eredeti szekeresgazda induló hangjaira” – mondta Nemes Zsuzsa tájékoztatója végén.
(Fritz Beke Éva/Felvidék.ma)
