Fotó: Pixabay

Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter információkat kér az egyes települések vezetőitől, miként sikerül megoldaniuk a biológiailag lebomló hulladék szeparált gyűjtését. Mindezt a pénteki sajtótájékoztatóján közölte, emlékeztetve arra is, hogy 2023-tól nem lehet átválogatás nélkül tárolni a hulladéklerakókra kerülő a szemetet.

„Kérem a polgármestereket, hogy készítsenek tájékoztatást arról, miként sikerült megoldaniuk a biológiai hulladék osztályozását. Most először várunk ilyen információt, amióta a biológiai hulladékot is osztályozzuk, mivel statisztikai adatokra van szükségünk arról, hogy ez a folyamat mennyire hatékony“ – közölte Budaj.

Mint elmondta, a környezetvédelmi tárca segíteni szeretne azoknak, akiknek nem sikerül megoldaniuk az osztályozást és jutalmazni azokat, akik sikeresen megbirkóztak a feladattal.

„A helyi hulladékgazdálkodás minősége a mércéje annak, hogy az egyes polgármesterek miként tudják irányítani és megszervezni a bonyolultabb feladatokat“ – vélekedett a környezetvédelmi tárca vezetője. Mint megállapította, Szlovákia még nem tért rá a jó hulladékgazdálkodáshoz vezető útra.

„Továbbra is tartják magukat a rossz beidegződések, melyekkel nem dicsekedhetünk, hogy a hulladék a természetben landol, és hogy nem ügyelünk arra, mi kerül a hulladékégetőbe. Veszélyes gyakorlatok ezek, melyeket meg kell szüntetni“ – hívta fel a figyelmet. Ennek érdekében a tárca továbbra is a hulladékgazdálkodást felügyelő állami szervek megerősítésére törekszik.

A környezetvédelmi alapból 2,5 millió euróval támogatták a környezetvédelmi rendőrséget, melyet fejlett műszaki eszközökkel szereltek fel a környezetszennyezési bűncselekmények hatékony kivizsgálása érdekében.

A környezetvédelmi rendőrség Budaj szerint képes visszamenőleg is kinyomozni a külföldiek által elkövetett környezetszennyezési bűncselekmények tetteseit. „Az utóbbi hónapokban Szlovákiában külföldről származó mérgező anyagok lerakatai tűntek fel, melyeket szövetkezeti udvarok területére szállítanak. Ez nagyon veszélyes bűncselekmény, melyet mindeddig a helyiek könnyelmű passzivitása kísért, mivel úgy gondolják, hogy ez egyfajta vállalkozói tevékenység, ezért nem avatkoznak be“ – ismertette a helyzetet.

Hozzátette, Szlovákia Lengyelországhoz hasonlóan a hulladékokkal és a mérgező anyagokkal kapcsolatos csalások, bűncselekmények célországává vált.

Budaj a pénteki sajtótájékoztatón bemutatta Szlovákia 2025-ig szóló hulladékgazdálkodási programját is. Ennek egyes részei már bevezetésre kerültek, így a biológiai hulladék szelektív gyűjtése. A következő pont a különböző anyagok ismételt felhasználásának előkészítése, majd újrahasznosítása. A legrosszabb megoldás a hulladék energetikai hasznosítása, azaz égetése, vagy más módon történő ártalmatlanítása. Szlovákiában mindeddig e két alsó fokozatnál tartunk“ – állapította meg Budaj, holott épp ezek elkerülése lenne a fő cél.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)