Miloš Zeman (Fotó: wikipedia.org)

Javult Miloš Zeman egészségi állapota, ezért a cseh államfőt csütörtökön az intenzív osztályról szokványos kórházi szobába helyezték át – közölte a prágai Központi Katonai Kórház, ahol az elnököt kezelik.

A 77 éves Zemant október 10-én szállították a Központi Katonai Kórházba. Miroslav Zavoral, a kórház igazgatója, egyben az elnök kezelőorvosa azt mondta, hogy a kórházi kezelést ő javasolta. Ennek oka, hogy komplikációk léptek fel Milos Zeman krónikus betegségeiben. Diagnózisát, részleteket és közelebbi információkat nem közöltek.

A kórház csütörtöki rövid közleménye szerint Miloš Zemannak elsősorban a táplálék és a folyadékok felvételével voltak problémái, és ezen sikerült az orvosoknak javítaniuk, ami az egészségi állapota javulását eredményezte.

Cseh politikai körökben nyugtalanságot és bizonytalanságot váltott ki Zeman kórházi kezelése, mert az államfőnek a választások után fontos szerepe van: ő fogadja el a régi kormány lemondását, nevezi meg az új kormányfőt, és ad kormányalakítási megbízatást.
A hatályos szabályok szerint az október 8-án és 9-én lezajlott képviselőházi választások eredménye ellen 30 napig lehet óvást benyújtani, azután hivatalossá válik.

Az új képviselőház november 8-án ül össze, s a tervek szerint november 10-én választja meg a testület új elnökét, alelnökeit és a szakbizottságokat. Ezt követően kellene lépnie az elnöknek, konkrét határidő azonban nincs megszabva.

Miloš Vystrčilnek, a cseh szenátus elnökének kérdésére válaszolva a kórház még október közepén úgy fogalmazott, hogy Zeman nem képes ellátni a tisztségéből eredő feladatokat, az államfő egészségével kapcsolatos prognózisok bizonytalanok, és Zeman visszatérése a hivatalába a következő hetekben nem nagyon valószínű.

A szenátus elnöke annak kapcsán kérte ki hivatalosan a kórház véleményét Zeman egészségi állapotáról, hogy felmerült az államfői jogkörök esetleges átruházásának szükségessége. Vystrčil ismételten hangsúlyozta, hogy a döntés előtt újra kikérik a kórház véleményét.

(MTI/Felvidék.ma)