Fotó: TASR/AP

Panasszal fordul az alkotmánybírósághoz, és az államfői jogkörök tisztázását fogja kérni a testülettől Petr Fiala kinevezett cseh kormányfő, amennyiben Milos Zeman elnök nem nevezi ki az általa javasolt összes személyt miniszternek – közölte Petr Fiala szerdán este a cseh közszolgálati televízióban.

Milos Zeman, aki a múlt hét óta külön-külön találkozik az egyes jelöltekkel, már korábban közölte, hogy egy jelölt ellen kifogásai vannak, s a kinevezését megvétózza. Konkrét nevet eddig sem az államfő, sem a kormányfő nem említett, ám a cseh sajtó úgy tudja, hogy Jan Lipavskyról van szó, akit a Kalózpárt jelölt a külügyminiszteri tisztségre. Fiala a televízióban megismételte: a jelöltek névsorán nem kíván változtatni.

A kinevezett miniszterelnök azzal számol, hogy kormányát a jövő hét elején nevezi ki a köztársasági elnök.

„Bízom abban, hogy az egész kormány ki lesz nevezve. Ha az elnök fenntartja kifogásait az egyik jelöltem ellen, kénytelen leszek beadvánnyal fordulni az alkotmánybírósághoz. Mégpedig azért, hogy egyszer s mindenkorra tisztázódjon, melyek az elnök, illetve a kormányfő jogkörei ebben az ügyben” – jelentette ki Petr Fiala.

A jogköri vita az államfő és a kormányfő között ebben a kérdésben nem számít újdonságnak, már Václav Havel elnöksége, illetve utódai idején is felmerült. A cseh alkotmány ugyanis nem fogalmaz egyértelműen. Az alapszabály szerint az államfő kinevezi a kormányfőt, „és annak javaslatára kinevezi a kormány többi tagját, és megbízza őket a minisztériumok, illetve más hivatalok vezetésével”. Az alkotmány tehát az elnöki vétó lehetőségét konkrétan nem említi.

Ennek ellenére a cseh alkotmányjogászok egy része szerint ez magától értetődő, mert az elnök nem egyszerű „aláírógép”, míg mások azt vallják, az elnöknek kötelessége kinevezni a kormányfő jelöltjeit.

A múltban minden esetben a kinevezett kormányfő hátrált meg, s végül kompromisszumos megoldások születtek. Az alkotmánybírósági állásfoglalás szükségessége ugyan már többször is felmerült, de eddig egyetlen kijelölt miniszterelnök sem élt ezzel a lehetőséggel.

(MTI/Felvidék.ma)